Kedves dM rajongók!
Egy kicsit vegyetek vissza a lendületből, nem kell megölni egymást, ki fogja akkor megvenni az új dM CD-t és üres lesz a stadion is??? 
Tehát csak nyugi…

ja!
és ha vki nem szégyell százezreket (millákat?!) költeni azért , hogy megérinthesse Jacko - t…asszem az a tizenezer ft belefér a LIVE - előadásért
, még ha csak közepesen is teljesítenek (másfél - 2 óra!!)
+ előzenekarok…szóval hajrá!!
én csak ennyit üzzennék Dave - nek és csapatának!!

Viktória : Nincs mit…
Kucced : én csalódtam egy - két együttesben mióta zenét hallgatok…
De eszemben sincs csesztetni Senkit se azért mert rosszul zenél, sem pedig mert szeretik Őket…
nem töröm össze mások lelkivilágát azért mert ÉN másképpen gondolok Rájuk!! véleményem nekem is van (negatív is), el is mdom de nem úgy, hogy
közben más lelkesedését a sárba tiporjam…
és az, hogy Ki-miért szereti a DM-et , mióta és egyáltalán, az hadd legyen az ő dolga…én pl kifejezetten örülök annak a “felhígult-szélesedő” rétegnek, mert…Ők is megfogják szeretni a bandát visszamenőleg is…
és nincs “régi” DM meg “új”...EGY DM van és míg léteznek, az összmelót kell nézni nem a “csak-a-rosszat” !!
szerintem az átlagjuk még mindíg az első 10-ben van a még fenálló zenekarokon belül…

Köszi joythesilence!

Egyáltalán NEM kedves Kucced!!!!!!!!

Amennyiben van még valami bajod a bandával, javaslom hogy inkább írd le egy könyvben, mint már említettem,  mert baromira sértő a nyomorult hozzászólásod!!!!!!
Szerinted megérted amit írok???????
A véleményemet pedig a hozzászólásaidról nem fogom megtartani magamnak, mert NEKED ÜZENEM!!!!!!!

Te Kucced !
Ki vagy Te?! ha Te olyan hosszan fejted ki a véleményed a MODE-ról ahogy akarod akkor miért szólod le azt aki Téged “fejteget” ??!
Talán Te szülted a spanyol viaszt?
EZ EGY Mode-szeretők honlapja…
ne csodálkozz ha bántják azt, aki bántja a DM - et!!!

bocsesz…

Kedves Viktória!

Hosszú válasz helyett legyen elég ennyi: a jó tanácsaidat legközelebb tartsd meg magadnak…

Kontrollnak és/vagy metronómnak mindenféleképpen kell mennie Martin fülébe! Mindenféleképpen… mert ha nem hallja vissza saját magát akkor, az egész könnyen elcsúszna hiába megy az elektronikus alap. Ekkora embertömeggel, a közönség reakcióival és váratlan hangjaival számolni kell. Pillanatok alatt meg tudja zavarni az előadást. Ugye az meg megengedhetetlen. Hiszen minden hangnak a helyén kell lennie!

1000 éve túlléptetek rajta, de én csak ma olvastam…

Faith írta: “Mondjuk arról is híres, hogy füles monitor nélkül is remekül tud énekelni, amit pl. Martin nem igazán, de sok ?nagy? sztár sem.”

Tényleg sok nagy sztárnak megy a fülébe a kontroll (nyilván végül mindegyiknek, de értitek, mire gondolok ), és Dave-nek nem, de Martin szerintem azért használ fülesmonitort, mert egyrészt a színpad elején az összes kontroll-láda Dave-re van belőve, másrészt a számok elején megy a takk a fülébe, ha esetleg rögtön az elején játszik vmit ő is. Örülők, hogy nem csak én figyelek ilyen hülyeségekre.

Igazad van Viktória!!
Kedves Kucced…
voltaképpen én is szívesebben emlékszem vissza a BC/MFTM/Violator - korszakra, talán még ULTRA…ja meg SOFAD!! Ami utána jön…nos, a PC - men átugrom a javát, és inkább hallgatom az ETS 86. verzióját…meg a régebbi zenéket… ...tulképp a múltjuk élteti (még) Őket, én személy szerint ha nem jönne ki több album, akkor is Őket hallgatnám (meg BB/Ákos) de bízom Bennük, h ez a sansz Nekik jelent annyit hogy javult a munkájuk…de MINDÍG szeretni fogom a DM - et!!! “Nekem így szép ez a hűség…”
A koncertre meg leginkább azért megyek el, mert még nem volt benne részem!!
s valszeg az ETS, Personal Jesus,  és hasonló régebbi zenék miatt MÁR boldog leszek!!
A rajongásom eléggé nyílvánvaló - mert 3 társam, akik velem jönnek…Minddel én szerettettem meg a Mode-ot!! és Ők azért kezdték el hallgatni (a Barátaim…) - mert annyira elmélyülten beszéltem Nekik Róluk, h egyszerűen kíváncsiak voltak…Bíztak bennem mert ismernek, s nem csalódtak!
Olyan együttes meg NINCS akiknek minden számuk százas…lásd Cure(mégis kultusz-zenekar évtizedek óta), Pet Shop Boys, stb…
Ami még biztos: amióta az Exciter kijött, azóta “érdekelnek” a különféle RMX-ek, Bootlegek, mert önmagában nem túl gyere-be , nekem sem
de szenvedélyesen gyűjtöm Őket (bár szelektálom is, tizedelem…) de ha MINDET egy lejátszóra teszem…évekig nem jut eszembe h “unalmas” vagy ilyesmi…mert minden stílust/DJ-ket/zenekarokat megmozgatnak, ötleteket adva egy más megvilágításnak és ez JÓ!!!
és sztem egyedülálló a világon!!!

Nem az a baj hogy hosszan írsz, hanem amiket írsz!!!!!!
Úgylátom nem érted…..
Inkább írjál egy könyvet, mindenki jobban jár. Csak az olvassa el, akit érdekel!

Már meg ne haragudj, de olyan hosszan fejtem ki a véleményem, ahogyan csak akarom… Ha zavar a betűtengerem, görgess tovább!

Kedves Kucced!

Köszönjük a kimerítő véleményedet!
Elég volt!

“Davenek még mindig van akkora karizmája,hogy,ha csak kiállna a színpadra a Népstadionban és meg se szólalna,egy hangot se adna ki magából,akkor is sokan ellenénk,hosszú-hosszú percekig!”

Pedig én is ott állnék!    Dave ma kvázi egy félisten! És egy imára sokan benéznének… van, vagy volt abban a tömegben valami hihetetlen, megfoghatatlan energia, mégha csak ott álltunk is… 

Depeche Boy:
Köszönöm, hogy olvasásra alkalmasnak találtad az agymenéseimet…:)
“Davenek még mindig van akkora karizmája,hogy,ha csak kiállna a színpadra a Népstadionban és meg se szólalna,egy hangot se adna ki magából,akkor is sokan ellenénk,hosszú-hosszú percekig!”
Látod, igazán nagyon-nagyon szomorú, hogy eljutottunk idáig! Mivé lett az az előadó, akinek elég csak kiállnia a színpadra, és a közönsége ennyivel is megelégszik?! Mivé lett az a közönség, aki ezt eltűri a saját kedvencétől?!
A DM évekig sikeresen ellenállt az “olcsó” hírnév csábításának, annak, hogy mindenki kedvencei legyenek (illetve csak annyira engedték meg magukat azzá válni, amennyire ők akarták. Meg akarták hódítani Amerikát, hát keményen megdolgoztak érte: 5 év alatt elérték, hogy fogékonnyá tegyék azt a hatalmas tengerentúli közönséget, 8 év alatt pedig szó szerint leigázták őket. Az európaikak is imádták őket, de a DM (hál’istennek) mindig rétegzene volt, igaz, “kicsit” azért szélesebb, mint “a” tipikus rétegzene. A munkáik minőségéből és a korabeli nyilatozataikból nekem azt “jött le”, hogy komolyan is gondolták a minőségi zenélést (most nem akarok arra utalgatni, hogy mi szerepel Alan Wilder kilépési nyilatkozatában, de annyi is elég, hogy egy teljes, hosszú bekezdésen keresztül azt taglalja, zeneileg mi minden változott kedvezőtlen irányban az évek során). Annak idején saját stílust teremtettek a zenei következetességükkel (persze nem feledve az elődeiket és az őket inspirálókat), és egy egész műfaj (dance) jeles képviselői tekintenek rájuk “forrásként”, nyilatkoznak úgy, hogy a DM nélkül ők sem lennének, de úgy tűnik, hogy náluk is evés közben jött meg az étvágy - ám mintha nem vennék észre, hogy bor helyett már ürmöt isznak, ami ugyan bódít, csak másképp… Valamiért azt hiszik, sokkal jobb nekik, hogy egy masszív, értő, de kisebb létszámú közönség helyett egy “felhígult”, óriásira dagadt rajongótábort tudhatnak a “magukénak”. Ez kicsiben is igaz: egy rendszeres Pecsa-látogató ismerősöm szokta értetlenkedve mesélni, hogy milyen emberekkel találkozik mondjuk a THDMFC rendezvényein (feledkezzünk meg egy rövid időre a külsőségekről!)
Divat, nagy-nagy össznépi divat lett DM-esnek lenni, s ez engem a nagyon frappáns, ám elszomorító mondása emlékeztet: “Mi, 56-osok oly kevesen voltunk és (1990-re) oly sokan lettünk…”
“Gyanakodva” figyeltem, hogy az ismert “médiaszemélyiségek” között hány DM-es lapult a 80-as évek alatt, és érdekes módon pont akkor jöttek elő az őszinte beismeréssel, amikor már boldog-boldogtalan Mode-osnak vallotta magát… Amikor már nem rizikós, könnyebb bevallani…

Hogy milyen DM-et szeretnék látni 2009-ben? Őszintébbet, következetesebbet, szerényebbet…
1988-ban nem tudom, milyenek voltak élőben, arra a két itthoni koncertre még nem mertem elmenni. Kár érte, megbántam…
1993-ban kint voltam, és milyen jól tettem! Nem kár éte, mert életem egyik nagy élményével lettem gazdagabb…
2001-ben is elmentem, de már csak egy lány kedvéért. Miatta nem bántam meg, a zene miatt annál inkább. Kár érte, megbántam, de legalább letisztult egy kicsit a kép… Azóta sem voltam, és nem is megyek többet DM-koncertre, csak ha majd más színvonalat nem ütnek meg (az nem ebben az életemben lesz, attól tartok…) Szóval semmiféle jegy nem lapul a fiókomban…

“Attól is függ,hogyan ítéled meg a dM munkásságát,hogy melyik generációhoz tartozol!”
Na, ez egy érdekes megállapítás… Pl. a korodnál fogva (mennyi is vagy?) te mit tartasz értéknek a DM zenéjében? Komolyan kiváncsi vagyok rá, mert az én megítélésem alapjait már sokszor kifejtettem, de a “fiataloktól” nem igazán hallottam még erről…

“annyira nívótlan,szemét munkát nem adnak ki a kezükből,hogy azt szégyellni kellene!”
Hogyis mondjam… Én nem nagyon értek a számítógépes csavarom-tekerem kütyükhöz, de az Exciter és a PTA zenei megoldásai erősen emlékeztetnek egy laptopDJ által bármikor “kikeverhető” hangzásra. Ezért pl. Madonnát is “kárhoztattam”, amikor a csodás Ray Of Light után kiadta a Musicot… Ott is volt színvonalbeli esés, de a mostani dalait hallva neki ez ugyanúgy nem tűnik fel…

Kedves Faith kollega! A hozzászólásom elküldésekor az alábbi hibaüzenetet kaptam:
“Az Ön hozzászólása 9335 karakterből áll, de hozzászólásonként csak 5000 karaktert tudunk elfogadni.”
Lesz szíves ezt a bugot mielőbb kijavítani…!:))))))

Preci:
“Örüljünk, hogy nem egy Erasure szint, ahol ugyanaz a szintpop megy több, mint 24 éve!”
Ha tehetségét tekintve Vince Clarke nem is egy zenei “lángcsóva”, azért még mindig van egy tulajdonsága, ami miatt nagyon nagyot nőtt a szememben, és amit a DM tagjainál mostanság igencsak hiányolok:
“Mindenesetre Vince nem szívesen volt a Composition of Sound frontembere.
Deb Mann: Tudom, hogy ostobán hangzik, de Vince nem igazán szerette a rivaldafényt - szerette is, meg nem is, ha érthető, mire gondolok.
Gary Smith is alátámasztja ezt a felvetést: Vince sohasem akart rivaldafényben lenni - soha. Érdekes volt, amint egy napon Basildon központjából mentünk hazafelé, és azt mondta: Tudod, mit? Szeretnék olyan lenni, mint a The Buggles. Azt hiszem, arra akart kilyukadni, hogy a The Buggles viszonylag sikeres volt zeneszerzőként, de nem volt nagy rajongótábora. Azt hiszem, Vince sikert akart, de hírnevet nem.”

———————————

King of Körút:
“Csak ebből a szupersztárosdiból kéne már visszavenni egy kevéskét.”
Most vettem csak észre, hogy egyetlen mondatban milyen jól összefoglaltad az én 17 500 pixel magas hozzászólásomat..

Már nem sajnálom, hogy csak most jut időm válaszolni a hozzászólásokra…:)

joythesilence:
“Nekem jobban fájnak Martin ?részegült? pillanatai itt-ott, mint Dave rekedő hangja?ugyanis azokban a hangokban?nézzétek meg közben az arcát!! Mindíg odaadóan s teljes átéléssel adja át nekünk a szerzeményeket!!!”
Azért nem bánnám, ha a helyes hangképzésről sem feledkezne el… Különösen bántó volt hallani, mit művelt az Exciter Tour alatt mondjuk a Walking In My Shoes-zal vagy a Dream On-nal… Hallgathatatlanná “énekelte”!
Érdekes majd 30 év távlatából egy kicsit megvizsgálni, hogyan fejlődött a mi Dave-ünk hangja:
1980-81: “cérnavékony”, fejlődő torok, de milyet énekel mondjuk a Puppets vagy a Photographic albumváltozatában…!
82: már jobb, kezd öblösödni, de még van mit javítani rajta, viszont az intonációjába nem tudok belekötni (élőben sem!)
1983-86: az első fejlődési szakasz tulajdonképpen lezárult. Ahol kellett, és kis konzervvisszhanggal tupírozták fel, hogy “kegyetlenebbül” szóljon (ld. pl. Master and Servant)
1987-90: már kezd nagyon profin bánni vele, lassan selymesedik, gazdagodik. Aki nem hisz a fülének, és azt hiszi, milyen egyszerű dolgokat is énekel mondjuk a Music For The Massesen, próbálja meg hasonló színvonalon előadni mondjuk a Strangelove-ot! Nagy eséllyel bele is törik a bicskája.
1993-94: az abszolút csúcspont, a második, jelentősebb fejlődési szakasz lezárulta. Magasan képzett, kulturált, sokrétű, a mély és magasabb tartományokban egyformán biztosan mozgó hanggá válik, amely erölködés nélkül képes megoldani a bonyolultabb feladatokat (iskolapéldaként meghallgatandó a Mercy In You, mely véleményem szerint Dave abszolút csúcsteljesítménye, dorgok ide vagy oda…)
1997-1999: Martin “finom” beszólását megfogadva (kezeltesd ki magad, és menj el egy énektanárhoz!) az eddigi fejlődés eredménye szinte nyomtalanul eltűnik, s marad egy mg mindig érett, kulturált, szépen zengő, “mézbe mártott” hang, de a korábbi teljesítményre többnyire már csak a stúdió falai között képes. Dave továbbra is a “rockénekes” stílust erőlteti, néha kipróbálja, milyen is “izomból” énekelni, de úgy veszem észre, úgy jár, mint az alkoholista, aki egyik napról a másikra abbahagyja az ivást: ami eddig “konzervált”, az most elpusztít… Én a Devotional óta csak helyenként, pillanatokra hallottam olyan színvonalú élő éneket, ami méltó folytatása lett volna a korábbiaknak (One Night in Paris: a When the Body speaks mindenképpen és talán még Waiting for the Night is), de a többsége elszomorító. Ugyanezt tapasztaltam a Touring The Angel idején is.
Mivel nekem korábban ő volt az egyik olyan énekesem, akit korlátlan mennyiségben tudtam hallgatni mind előben, mind lemezen, elég nagy változás, hogy rossz értelemben véve néha kiráz a hideg attól, ami kijön a torkán…
“és itt az ÁTÉLÉS a lényeg!! Ő valóban jólérzi magát a színpadon?és ne is legyen ugyanolyan vmi élőben mint lemezen…” Na, ezért nem elég nekem annyi, hogy átéli-e dolgot vagy sem, és nem érdekel, hogy jól érzi-e magát a színpadon… Előbb énekeljen “rendesen”, utána akár jól is érezheti magát… Martin hangja és énekstílusa is sokat változott az évek alatt; ő is sokszor próbálkozik olyasmivel, ami vagy nem megy, vagy nem áll jól neki… Az operaénekesi maníroktól és a teátralitásától néha sírni tudnék (One Night in Paris: Breathe, Home)

A normális közeledést szívesen vette, de az, aki bunkó volt - mint pl. az egyik angol srác, aki ráakaszkodott, el is lökte magától. Majd később a testőr eltávolította a közeléből.

Hát ha én egyszer annyira Dave közelébe kerülnék,hogy megérinthessem,nem úszná meg ennyivel…
Az tuti,hogy csak a biztonsági őrök tudnának levakarni róla.