depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
 
depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
Cikkek | Cikkek
Hirdetés
Alan Wilder & Recoil - 2007 ÚJ ALBUM

Az ős depeCHe MODE-tag, Alan Wilder hosszú szünet után bejelentette, hogy jól halad új albumának elkészítésével. Alan elmondta, hogy 2005 októbere óta dolgozik az új Recoil-anyagon. Az első fél évet stúdiója újraélesztésével és a legújabb technológiák telepítésével töltötte. Azt sem titkolja, hogy újra meg kellett ismerkednie a berendezések működésével is, ami ilyen hosszú kihagyás után talán nem is csoda.

2006 januárjában kezdett el foglalkozni a zenei alapok kidolgozásával, ötletek és hangulatok gyűjtögetésével, valamint a szükséges előprogramozással. Áprilisban nagyjából 6-8 dal alapjaival készült el. Ezután kezdett megfelelő énekeseket keresni a dalokhoz. Így ismerkedett meg egy nagyon érdekes blues énekessel Austinból (Texas). Májusban feleségével Hepzibah Sessa-val, aki egyben az asszisztense is, kirándultak egyet Texasba, ahol egyheti stúdiómunka következett az említett énekessel. Visszatértükkel a vokálok kidolgozása következett, és szeptember tájékán már a korai keverés fázisába ért a munka. Az album hangulatát egy új női hanggal is szeretné kiegyensúlyozni. A keverési időszak remélhetőleg karácsony tájékán ér majd véget, így az album megjelenése 2007 késő tavasza ill. kora nyara környékére várható, de címe még nincs.

„Illusztráció”

Mindeközben mint külsős producer működött közre a depeCHe MODE újrakiadott gyűjtői album-átdolgozásaival, legfőképp az 5.1-es keveréssel. Nem dolgozott kifejezetten magán a hanganyagon, csupán mint tanácsadó irányította a munkálatokat. Szintén részt vett az anyagokhoz készült dokumentumfilm forgatásokon.

A Recoil honlapja is megújul, ez szintén valamikor az album megjelenésével egy időben várható. A cél, hogy még több információ kerüljön majd föl az oldalakra.

Szóval Alan és albuma körül jól mennek a dolgok, reméli, hogy hamarosan mi is élvezhetjük majd munkája gyümölcsét.

Ezeket az információkat Alan az újonnan elindult MuteChannel segítségével juttatta el a rajongókhoz. Ezt a hírcsatornát a világ leghíresebb videómegosztó portálján hozta létre a MUTE Records, s további zamatos híreket várhatunk innen.

Forrás: MuteChannel

Recoil: recoil.co.uk

Lentebb pedig megtekinthetitek az említett videó anyagot.




   
   

   

2006.10.21. 09:34 | Faith | 19677 Olvasás | 13 Hozzászólás | Nyomtatás
 
 
13. Hozzászóló: Zútika | Időpont: 2007.02.15. 22:15
Zútika

Persze,precíz,de ez Engem sosem zavart,remek,technikás,élvezhető és érezhető zenét csinált mindig is,és ez a lényeg!

 
12. Hozzászóló: anikó | Időpont: 2007.02.15. 14:10
anikó

SZERINTEM A HYDROLOGY 1+2 3+4 ÉS A BLOODLINE VOLT A LEGJOBB MUNKÁJA.
NEUTRAL CÍMŰ DALA VAN???ÉS Ő KÉSZÍTETTE A HOLE OF THEME ZENÉT IS ?VALAKI TUD VÁLASZOLNI

 
11. Hozzászóló: Tharsis | Időpont: 2006.10.25. 21:09
Tharsis

Remélem most sikerül beleadni a lelkét. A zenélés nem csak a precizitásról szól… Kedvelem, szimpatikus fickó, de a zenéje abszolut nem fog meg. Talán majd az új anyag változtat ezen.

 
10. Hozzászóló: somebodri | Időpont: 2006.10.25. 17:29
somebodri

mondjuk,Andy helyett….(bocs) :-)

 
9. Hozzászóló: mönye | Időpont: 2006.10.25. 17:17

Keith Richards is vissza ment a Stonsba….. :-D

 
8. Hozzászóló: Kucced | Időpont: 2006.10.25. 05:06
Kucced

Nem hinném, hogy alan 11 év után akarná szemen köpni saját magát…
He’s gone, that’s all, there he is!..:))

 
7. Hozzászóló: MarK | Időpont: 2006.10.24. 22:27
MarK

Sztem sem annyira gáz. Úgy látszik, mostanában ilyen a hétköznapokban. Bizonyára a promo és sajtófotózásokra jobban összeszedi magát, különben is, egy fodrász és egy jó smink csodákra képes;)
De a lényeg inkább az, hogy ismét alkot!:)

 
6. Hozzászóló: somebodri | Időpont: 2006.10.24. 21:58
somebodri

halkan kérdezem: nem lett alkesz?  kár lenne érte,én nagyon szeretem.  ;;;  nincs info az együttesbe való visszatérésébe? az lenne ám az évtized DM híre;-)

 
5. Hozzászóló: Faith [Admin] | Időpont: 2006.10.24. 07:04
Faith

Mindenki ritizálja szegényt, szerintem meg fiatalos. :) Sokkal jobban néz ki most, mint a karácsonyi remaster felvételeken. :)

 
4. Hozzászóló: Kucced | Időpont: 2006.10.24. 05:51
Kucced

Azért ez a hippikülső ölég gáz..:))) Tisztára mint egy Counting Crows-videó..:)

 
3. Hozzászóló: mönye | Időpont: 2006.10.22. 06:34

Egy kis melegséget hozott ez a hir ebbe a lassan kihűlő világba!
Nagyon várjuk! (Talán jobban, mint egy új dM lemezt!)

 
2. Hozzászóló: Zútika | Időpont: 2006.10.21. 18:52
Zútika

EZ AZ!!!:D

 
1. Hozzászóló: Precious101 [Admin] | Időpont: 2006.10.21. 09:49
Precious101

IGEEEN! A M E S T E R VISSZATÉRT!!

 
 
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned, ezt a belépési oldalon megteheted. Amennyiben még nem regisztráltál azt a regisztrációs oldalon tudod elvégezni.


You must be logged to post comments, You can enter on the login page. If You're not registered yet, You can do so on the registration page.
FREESTATE.hu - Képgaléria
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
FREESTATE.hu ©