depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
 
depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
Cikkek | Koncertbeszámolók
Hirdetés
Depeche Mode koncert Párizsban

„depeCHe MODE talán nem a legunalmasabb banda, akik valaha előfordultak, de kétségtelenül afelé tartanak. Az egyetlen, amit érdemes kiemelni a nevetséges és elképzelhetetlen létezésükben, az a kifinomult és hihetetlen sikerük.”

Depeche Mode koncert Párizsban
Dave Gahan újfent kijátssza a halált és Morrissey-t
Stade de France stadion, Párizs
2009. június 27.
(****)



Így fogalmazott a hosszú ideje nem létező Record Mirror magazin riportere, miután megtekintette a banda koncertjét Manchesterben, a kicsi és izzasztó Rafters clubban 1981 augusztusában. A firkász egy másik hasonlóan kedvesen rosszindulatú, a “még ahhoz is túlságosan unalmasak, hogy egyáltalán érdektelenek legyenek” jelzővel is illeti az együttest, akik ennek ellenére ekkor már két kislemezt jegyeztek. A második, a New Life, a Pac Man árkád játék hangzására és dallamára hajaz, ugyanakkor ezzel első ízben rákerülnek az angol slágerlistára. Ám senki nem gondolta volna akkoriban, legkevésbé talán a fenti savanyú tollú kritikus, - aki egyébként nem más mint az akkor 22 éves és éppen frusztrált pop lángész Steven Morrissey - hogy majdnem három évtized elteltével a depeCHe MODE akkora népszerűségnek örvend majd, hogy a párizsi Stade de France stadiont, a labdarugó világbajnokságok döntőinek és Rolling Stones koncertek helyszínét képes csurig megtölteni.

Az erős délutáni napsütéstől védett helyen, a kellemesen hűvös backstage-ben Martin Gore a csapat dalszerzője a Q Magazin felolvasását hallgatja Morrissey cinikus értekezéséről. Kínos csend következik amíg egyszer csak Gore nevetni kezd. Kacagó, csuklás-szerű ha-ha-ha, végtelen ismétlődésben. Vidámság? Irónia? Keserűség? Vagy talán csak egy molotov koktélnyi diadalittas vihogás?
 
- Akkoriban ez egy tipikus kritika volt - mondja mosolyogva Gore, a nyughatatlan szemű alacsony növésű figura, hátrafésült, göndörre robbantott szőke tincsekkel, amely elképesztően hasonlít az 1935-ben készült Frankenstein menyasszonya c. film őrült tudósára, Dr. Pretoriusra. Ahogy meséli, mialatt az együttes az új lemezét, a Sounds Of The Universe-t vette fel, kezükbe került egy doboz tele régi újságcikkel és kivágásokkal, amiket Dave volt felesége gyűjtögetett valamikor.
- Azokban a cikkekben szinte ugyanezek a sorok szerepeltek. Mindegy egyes cikk lesújtó volt ránk nézve. De feltételezem, akkoriban tényleg eléggé borzasztóak voltunk.

Ahogy a depeCHe MODE átalakult, - Gore fogalmazásában - a “négy basildoni srác, akik kétségbeesve próbálnak elektronikus zenét csinálni” bandából a stadionokat megtöltő európai félistenekké, az az egyik legkülönösebb átváltozás a brit popzene életében. Az eredeti dalszerző elhíresült lépéssel vált ki a bandából, hogy megalakítsa a Yazoo-t, röviddel az 1981-es Just Can’t Get Enough megjelenése után, amely egyébként még mindig az egyik legtöbbet letöltött daluk az iTunes-on. Amikor Gore átvette a dalszerzési feladatokat, a prüntyögő depeCHe MODE a dalgyártásban egy sötét, borongós, sallangmentes pop noir-ba tért át, ami sokkal inkább a 30-as évek Berlinét idézi, mint a 80-as évek Basildonját. Ráadásul mindez Európában történik, ahol az új felállású depeCHe MODE a legnagyobb és a legelkötelezettebb rajongótábort szerzi meg magának olyan emlékezetes szintetizátor darabokkal, mint az Everything Counts vagy a People Are People, megelőzve az amerikai áttörésüket, amit aztán majd az utókor számára az 1989-es koncert filmjük, a 101 örökít. DA Pennebaker által rendezett film 80 ezer hisztérikus Mode rajongóval precedens értékűvé válik és 20 évvel később még mindig az. Ahogy a hűséges rajongók gyülekeznek a Stade de France lelátóira, a párás levegő megtelik várakozás izgalmával; nem csak esemény, hanem egy nagy család gyülekezete. - Jókis látvány, ugye? - vigyorog Gore.

Meglehet, Morrissey még mindig a depeCHe MODE “meglepően unalmas” zenéjén gondolkodik vagy nem, talán még ő is elismerné, hogy a banda története minden csak nem unalmas.

Gahan heroin függőségen esett át és közismert módon 2 percig halott volt 1996-ban, miután túladagolta magát és újjá kellett éleszteni. A billentyűs Andy Fletchernek ugyancsak kijárt, amikor idegösszeomlással az 1990-es világ körüli turnéjuk során (sic!) a The Priory rehabilitációs intézetben kötött ki. Az egykoron alkoholista Gore pedig már 3 éve józan, a piát pedig fitness diétára és kényszeres eBay-ezésre cserélte.
 
- Elérkeztem addig a pontig, amikor a dolog kezelése kifolyt az irányításom alól. - mondja. - Egyszerűen abba kellett hagynom. Elérkezel abba korba, amikor az ivás előnyeit jócskán felülírják a rendszeres másnaposságok. Ha most alaposan berugnék, annak egész hétre való következményei volnának.

Jóllehet, a banda démonai már lakatra vannak zárba, a drámai események nem szűnnek. 2009 május 12-én a Tour Of The Universe turné Athéni állomásán Gahan rosszul lett közvetlenül a koncert kezdete előtti pillanatokban. Kórházba szállítás után gyomorhurutot diagnosztizáltak nála. További vizsgálatok során az orvos CT vizsgálatot is végzett. Az a kis árnyék, amit Dave hólyagján kimutattak, egy kialakulóban levő tumor volt, amit aztán azonnal el is távolítottak.
 
- Azt hiszem erre az eseményre úgy kell tekintenünk, mint egy csodára, hogy gyomorhurutja lett. - mondja Gore. - Máskülönben turnéznánk egy évig, mialatt Dave-nek még mindig megvolna a tumorja. Az is csoda, hogy az orvos alaposabban is megvizsgálta. Ez más esetben nem történik meg. Nagyon szerencsések voltunk.

Az, hogy Gahan ismét eltáncolt a kaszás elöl, sokat elárul arról izgatott figuráról, aki a koncerteken a rock istenek izzasztó karikatúráját testesíti meg. Talán ez történik, amikor az önpusztítás a végletekig fajul. Peckesen vonaglasz a mellényedben vagy éppen meztelen felsőtesttel, mint Michael Hutchence, noha a szexuális karizmád sokkal inkább Michael Barrymore-ra hajaz (brit komikus és televíziós műsorvezető). Azt hiszed, hogy Elvis vagy, miközben minden arcmozdulatod elárulja, hogy essexi vagy. De legalább ott van a hang. Az a félelemtől üvöltő, agonizáló hang, ami a Wrong indusztriális hangzását végigkíséri és olyan, mint egy orwelli dorgálás. És amitől a madarak pánikszerűen elrepülnek a stadionból, az a rajongói kedvenc Fly On The Windscreen. “Death is everywhere,” üvölti az az ember, aki közelebb volt a halálhoz, mint bármelyikünk. Több tízezer ember énekli vele együtt. A látványba és a hangzásba az ember térde is beleremeg.

Ahova Gahan gótikus étoszt szállít, oda Gore érzelmeket visz. Megragadja a mikrofont és a depeCHe MODE-hoz képest egzotikus hangzású Little Soul előadásába fog, hangja jóval emberibben szólal meg a Mode hideg és kegyetlen repertoárjához képest. A Walking In My Shoes és az In Your Room fagyos robbanásában még több szenvedéses agónia hallatszik, dalok, amelyekre megesküdnél, hogy büntetésnek szánták - egyfajta megbánás-szerű, önmarcangoló popzenei darabok, ugyanakkor éppen ellenkező hatásuk volt a hatalmas gyülekezet előtt. És ha van olyan dolog, amihez a depeCHe MODE sokkal jobban ért, mint bármelyik együttes, az a tömeg manipulásása. Már teljesen besötétedik, amikor megszólal az I Feel You és az egész stadion egyszerre mozdul a pengetésre. Az Enjoy The Silence, a táncaparkettet betöltő és a bánatot diszkóütemmel megtöltő melankolikus hangulata átcsap egyszerre ringó extázissá. Mind közül a legfantasztikusabb, a heroikus germán eposzokat idéző 1987-es Never Let Me Down Again, ami ennyi év után szinte viccet csinál abból a tényből, hogy a dal egykoron mindössze a 22. helyig jutott az angol slágerlistán. Ha éppen most ejtettek volna ide a Mongó bolygóról és tanúja lennél, ahogy 100 ezer vagy még több kar metronóm szerű szinkronban leng, feltételeznéd, hogy talán ez az legismertebb dal az emberiség történelmében. Egészen addig, amíg megvárod a ráadást, hogy lásd ahogy Szent Dave gospellt énekel Gore gitározására. Utoljára akkor volt ekkora őrület a párizsi Stade de France stadionban, amikor Franciaország megverte Brazíliát 3-0-ra.

Az aftershow egy kis basildoni hangulatot csempész Párizs távolabbi részeibe, köszönhetően a busznyi barátnak és családtagnak, akik segítenek elfogyasztani a sajtgolyókat, kolbászkákat és az asztali bort. Gore igazán elégedettnek látszik, hátba veregetést osztogat bőrdzsekiben és T.Rex pólóban.
 
- Sokkal jobban érezzük magunkat az együttesben - mondja és látni a szemén, hogy valóban így gondolja. - A közönség elképesztő volt. Mindenki elégedettnek tűnt. Ez a fontos.

A nosztagiázás kedvéért a Q Magazin felajánlja Gore-nak az ominózus Morrissey cikket az együttes nemrégiben megtalált régi újságcikkeket tartalmazó gyűjteménye számára, a régmúlt idők mementója jeléül. Gore úgy nézi feszülten a darab papírt, mintha annak érintése fizikai sorvadás esetleges bekövetkezésével fenyegetne.
- Nem - mondja nevetve remegő hangon. - Tartsd meg!
De amikor elérkezik az idő, hogy megvalljam, miszerint a mai este nyilvánvalóan nem azt bizonyítja, hogy a depeCHe MODE a legunalmasabb banda, akik valaha előfordultak, ő már megfordult és ott is hagyott.
 
Simon Goddard
 
Q Magazin
September 2009
p. 142-143.
 
(Megjegyzés: A szerző ismert Morrissey és The Smiths biográfus, számos könyvet és cikket írt a témában.)


   
   

   

2009.08.19. 12:36 | Aspasia | 102141 Olvasás | 1651 Hozzászólás | Nyomtatás
 
Lapozás: « Első  <  81 82 83
11. Hozzászóló: jantar | Időpont: 2009.08.19. 20:31
jantar

Köszönöm a primér forrás megnevezését. :D 8-)

 
10. Hozzászóló: Useless-girl | Időpont: 2009.08.19. 20:29
Useless-girl

nekem tetszett a fordítás és a cikk maga is okozott jó pár lúdbőrödzéssel töltött pillanatot! köszönet érte! jó volt olvasni párt Martinos hozzászólást is a májusban történtekre!

 
9. Hozzászóló: Aspasia | Időpont: 2009.08.19. 20:13

Köszi a hozzászólásokat. Elég sok fejtörést okozott a sok szóvirág, amik angolul jól hangzanak, de nagyon nehezen lehet egy az egyben magyarítani. Volt néhány mondat, amivel nem is tudtam megbírkózni. Így is maradtak benne elég hosszú, bonyolult mondatok.
Jantar! Arra mindig figyelek, hogy ha fordítást csinálok, akkor megnevezzem az eredeti forrást és a szerzőket, amit most is feltűntettem a cikk alján.
A nyugati magazinok általában előre keltezik az aktuális számokat, tehát a szeptember ne tévesszen meg, valójában az augusztusban megjelent számról van szó. Nagyobb újságárusoknál, ahol külföldi lapokat is árulnak, lehet kapni. Szerintem a magyar WAN2 sokat “merített” a Q magazin stílusából. Egyébként a Q magazin saját magát egyszerűen csak Q-nak nevezi, de ez így magyarul elég hitványul hangzik, sőt mivel nálunk nem is nagyon ismert, ezért hozzáírtam a magazin elnevezést és a cikkben is így fordítottam. Nagy-Britanniában ez az egyik legismertebb zenei folyóirat a New Musical Express hetilapon kívül és véleményem szerint a fenti cikk egyfajta áttörés, tekintettel arra, hogy az angol sajtó és a Q is hagyományosan elég elmarasztaló a Depeche Mode-dal kapcsolatban.
Egy apró adalék: A Mongo, egy képzeletbeli bolygó, ahol a Flash Gordon c. képregény és annak filmváltozata játszódik.

 
8. Hozzászóló: jantar | Időpont: 2009.08.19. 19:23
jantar

Köszi a cikket. Hol lehet megtalálni az eredetit? :-)

 
7. Hozzászóló: josef | Időpont: 2009.08.19. 18:25
josef

Nagyon tetszik.Csak ilyen cikkeket szeretnék olvasni a közeljövőben is,köszi mindenkinek,ez nagyon rám fért már így estére.

 
6. Hozzászóló: Alisha | Időpont: 2009.08.19. 15:28
Alisha

Csodás volt ez a cikk szinte láttam magam előtt minden mozzanatát, remek fordítás, nagy élmény
Köszönjük!

 
5. Hozzászóló: Házisárkány | Időpont: 2009.08.19. 14:16

Nem is vénasszony vagyok,hanem egy megállapodott Házisárkány!!! :D :D :D :D

 
4. Hozzászóló: Angelus | Időpont: 2009.08.19. 14:13
Angelus

Házisárkány!
Mindenki olyan idős, amilyennek érzi magát :-) A kor a zene tekintetében nem számít, hiszen ez egy globális valami, ami határok nélküli összekötő kapocs. :)

 
3. Hozzászóló: Claude | Időpont: 2009.08.19. 13:49

Szép volt Anikó! Köszi! ;)

 
2. Hozzászóló: Házisárkány | Időpont: 2009.08.19. 13:36

Tudjátok, olvastam-olvastam,így ebédidőben,a kávémat ízlelgetve és azt vettem észre,hogy potyognak a könnyeim.Vén asszony vagyok már,de még mindíg feláll a szőr a karomon,mikor meghallom a Fly on the windscreen-t.Arra gondolok,hogy hányszor beadhatta volna bármelyikük a kulcsot a vad tivornyák következményeként?!
Ebben a közegben nem kell leírnom milyen mankót jelent ez a zene,mennyi nehézségen segített…..
Ez a cikk remek lett,a fordításért is dicséret illeti meg azt aki elkövette….nem ütött volna ekkorát.Ez a mai nap már ilyen szomorkásan mosolygósan folytatódik!!!!
Köszönöm…...

 
1. Hozzászóló: Angelus | Időpont: 2009.08.19. 13:30
Angelus

Jó cikk! :) Köszönjük a fordítást :)

 
Lapozás: « Első  <  81 82 83
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned, ezt a belépési oldalon megteheted. Amennyiben még nem regisztráltál azt a regisztrációs oldalon tudod elvégezni.


You must be logged to post comments, You can enter on the login page. If You're not registered yet, You can do so on the registration page.
FREESTATE.hu - Képgaléria
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
FREESTATE.hu ©