Martin Gore nem Depeche Mode-os. Legalábbis ez derül ki a Sound Of The Universe mellé kiadott demo felvételek gyűjteményéből.
A Deluxe kiadvány 3. CD-jén 2 Dave-demo, 4 Martin-szerzemény a SOTU-ról, 8 dal pedig korábbi, ’86 utáni albumokról származik. A korábban bootleg CD-kről megismert Martin-demókhoz képest csak erősödött az a feltevés, hogy Martin nem nagy megfejtője a modern technikáknak, és mintha fogalma nem lenne, hogy mi tette Depeche Mode-dá az egyébként zseniális zenéjét. A DM alapítója, dalszerzője kb. 4 sávon dob össze egy számot rendkívül kezdetleges hangzással, és aztán tanácstalanul áll a végeredmény előtt. Bár Martin Dj-ként is jól ismeri a trendi hangzást, magától mégsem változtat igazán a dalokon, semmi „kicsavarás”, semmi átértelmezés.
Az ötlettelenség leginkább a SOTU-n szereplő dalokon érződik. Demói gyakorlatilag változtatás nélkül kerültek az albumra, a hangzást némileg megváltoztatták a Martin által mostanában favorizált analógra, Dave felénekelte, és kész. Hogy Ben Hillier producer miben járult hozzá az albumhoz, rejtély. Az viszont biztos, hogy az együttes még mindig nem találta meg, vagy nem is kereste azt a szakembert, aki az igényes végeredmény érdekében hajnalokig ülne a stúdióban egy-egy effekt vagy dobszólam miatt. Martin ugyan kitűnő dalszerző, de nem képes formába önteni a legjobb zenei témákat. Nem képzett hangszeres zenész, és legfőképpen nem elektronikus. Csupán egy olyan zseni, aki a dalok komponáláshoz elektronikát használ.
Francois Kevorkian hangmérnök már a Violator felvételeinek idején tapasztalta, hogy Martin nem szívesen bíbelődik hangokkal a stúdióban, hanem azt várja, valaki kezdjen valamit a dalaival. David McCracken, a PTA egyik technikusa és az egyik dal közreműködője pedig azt állapította meg az album felvételekor, hogy a DM épp abban nem jó, amiben várnánk tőlük: a technikában. Meglepő nyilatkozatok. A Depeche Mode stílusát, hangzását valójában Daniel Miller, Gareth Jones, Flood és persze Alan Wilder alakította ki. Ő mondta korábban: „Az én erősségem – mondjuk így – a hangszerelésben és a hangok előállításában rejlik: inkább a meglévő ötletek kidolgozására és véglegesítésére vagyok alkalmas. A zeneszerzéshez nincs ennyi tehetségem… Ezért úgy döntöttem, meghagyom ezt inkább Martinnak, ő meg pont ebben jó. Nagyon termékeny zeneszerző.”
És Martinnak ez jó is volt így: „Alan gyakran még hajnali 2-3 órakor is a stúdióban ült Daniellel és Gareth-szel. Mi közben remekül éreztük magunkat valamelyik helyi csehóban vagy klubban.”
A termékeny zeneszerző azonban nemcsak, hogy nem „formálta” a Mode hangzását, de a kiadott demók alapján az is hallható, hogy sokszor a banda eredeti avantgard, újhullámos stílusához sem ragaszkodott. Tévedtünk, amikor azt hittük, hogy Gore eredeti dalai hordozzák a dark-hatású, fémcsőütögetős világfájdalmat. Nem, nem ez az ember szőtte bele a dalokba a külvárosi nyomasztó magányt, a kétségbeesést, a tudat háborgását és a bűn hangjait. A „black”, a „strange” érzés nem Martin. Ő „csak” zseniális dalokat írt, de figyelme mindig is más zenei irányzatok felé irányult. Country, jazz, blues és más stílusok motívumaival próbálta eljátszani szerzeményeit. Majd Alan Wilder és az éppen soros producer illesztette be szerzeményeit a DM-életműbe. Néha nem volt könnyű dolguk.
Ha meghallgatjuk a Walking In My Shoes demóját, visszahőkölünk. Ez valami funky-paródia? A 90-es évek mindenhova begyűrűződő hip-hopja? Neney Cherry collaboration with Martin Gore? Persze vágjuk a jól megírt dallamot, értjük a kitárulkozó szöveget, igen, de ez a végeredmény ismeretében vicc. Ráadásul morbid. Hogyan lett ebből fülsértő, szentségtörő zenei mutánsból a DM egyik elsöprő erejű, drámai dala? Talán csak Alan és Flood tudná megmondani. Szerencse, hogy a kezükbe vették a szerzeményt, és nem hagyták, hogy egy SOTU-szintű önparódia kerekedjen belőle.
Az I Feel You demója már nem okoz ekkora megdöbbenést. Az eredeti ugyan monoton, de azért élvezhető, mégis üres. Egyszerre földöntúlivá és zúzóssá csak az albumverzió tette a dalt. A húzós felvétel után egy újabb lesújtó darab következik: Judas. Ez a demo maga a DM elárulása. Nem tudni, hogy egy vietnami veterán vagy a basildoni tűzoltózenekar fúvósának búcsúztatására íródott, mindenesetre siralmas. Hogy a lemezre végül egy teret betöltő, angyali zsoltár került, az ezek szerint nem Martin dicsősége. De tisztelet Tim Simenonnak, az Ultra producerének is, aki megértette az OWILM demójának erősen kódolt üzenetét, és megtalálta benne az elveszett Martint. Erről a felvételről ordít a zsenialitás, bár ha a dalszerzőn múlik, csupán egy tucatsláger lett volna. A lassú-triphopba fojtott keserű Jamiroquaiból igazán mestermunka volt egy depresszív ugyanakkor erőteljes, félelmetes erejű, tudatmódosító dalt kihozni.
A demók kiadásának céljával nem lehetünk tisztában, de az biztos, hogy óva intjük Martinékat a BC, a Blasphemous Rumours vagy a Stripped eredetijének megjelentetésétől. Ha meg is találják a fiókban, zárják el! Martin pedig inkább gitáron játssza fel dalait, így legalább a végeredmény nem lesz annyira kiábrándító.
|
|
|
|
Mindenki magát minősíti! 
|
Preci: Lehet, hogy kellenek ilyen emberek, de ide ne! Meg lehet fogalmazni kulturált módon is a recenziót, ahogy Sky és Iron tette. A többi csak flame szvsz!
|
|
Nyugi mönye ilyen emberek is kellenek ahogy ilyen cikkek is! Felkavarják az állóvizet! 
|
Mi az elvis, elgurult a gyógyszer?
Ajánlom figyelmedbe a Nervenpflege-t, ez lehet, hogy megnyugtat egy kissé.
A szerkesztőket, adminokat én sem értem, hogy tudnak teret engedni egy ilyen bunkernek, mint TE vagy, kis barátom. Vegyél vissza a lendületből….Ez a ” Ki a f?.om vagy Te? ” mondat akár visszafelé is elsülhet.
|
|
elvis1899! Maximálisan!!!!!!
Megjegyezném,hogy nem csak a SOTU által nyertünk demo számokat,hanem korábban is jutott a földi halandó számára eféle kincs a 80-as,90-es években is!
Akkor persze még Martin Gore is DM-os volt!
Country,jazz,blues és más stílusok felhasználása pedig,csak színesíti a dolgokat és nem teszi egysíkúvá és felszínessé.
Persze vannak akik csőlátással,fekete bőrkabátok és felnyírt fejek között sírják vissza Alan Wilder munkásságát, darkos fémek ütögetésének zajára.
A zene Hölgyeim és Uraim,az nem egyetlen stílusból áll!!! (szerencsére)
Összetehetné a kezét minden erre az oldalra látogató ember,ha az otthonában csak egyetlen egy ilyen demo számot szerezne.
Természetesen léteznek közöttünk is elfojtott zenei zsenik,akik csak cikkezgetnek!
|
|
Naigen.
Áh, mittudomén. Ezzel az Alan-éra-nosztalgia nekem egyrészt túl régi, akkor én még kicsi voltam. amikor én beléjük szerettem, már nem volt Alan sehol és hát így is beléjük lehet szeretni. Alan szuper, isteni, tök jó munkája van, naná, meg hát mondjuk a SOFAD-on nincs olyan szám, amitől nem dobnám el magam, és mondjuk, igen, igen, a PTA-n meg van, de ettől függetlenül az új album érkezését mindig úgy várja az ember, mint a megváltást, és meg is vált, mindig, tényleg. és az is, hogy az Alan-féle dalokból élnek máig??? nekem ezek nem Alan-féle dalok. klasszikusok. a klasszikusokat nagy részben az idő teremti. és hát mondjuk azóta lett már egynehány klasszikus. és mondjuk a Wrong is az lesz szerintem. Ez nem egy emberen múlik. nekem épp az bántotta a fülemet ebben a cikkben, hogy mintha Alan kizárólagos érdemeivé tette volna a dalok hangzását. sokkal összetettebb a helyzet szerintem. az olyan erős kifejezések meg, hogy “önparódia” ésatöbbi, hm… egyszerűen csak nem állják meg a helyüket. nem igazak.
elvis, szeretem amit írsz, az élmények intenzitásáról. detto.
|
|
na és ez? shake the disease Demo amugy az is fura hogy 30 év után jött csak rá az illető hogy a Depeche Mode nem DM? fura.vagy nagy rajongó létére nem hallott még demokat?
|
Sajnálom az iromány szerzőjét, hogy számára ez az önmegvalósítás. Egy rajongói oldalon saját véleményt több ezer emberrel cikk formájában megosztani a maga mutogatás ne továbbja. Rajongó nem az biztos, mert ha valaha is átéltél az elmúlt 25 évben olyan libabőrös élményt amit 1 új album adhatot, vagy átütötte a mély a tüdődet, leszakította a gitár a hajdat az első sorokban, nem lehetnél képes leírni olyankat, mint: SOTU-szintű önparódia vagy a ?black?, a ?strange? érzés nem Martin. Nem értem az oldalt sem admin részről, hogy ilyen jellegű írások, vagy említhetném a hónapokig 1. helyen lévő SOTU lemezkritikát (bár hogy ki kritizálhat kit lenne a első számú eldöntendő kérdés) milyen megfontolásból kerülnek bele a repertoárba? A hozzászolások közötti kőműves hasonlat illik leginkább az írás jelemzésére, de ha legalább a betonkeverőbe lapátolhatott volna sódert a művet jegyző.....
|
|
Figyeljetek már a Strangelove videóban, aki vetkőzik és fehér bugyiban & melltartóban van az Hep, Alan exfelesége? 
|
|
Jantar: na bumm! és mint lányok, járhatnánk együtt a Mode Klubba.
mint ahogy azt én az egyetlen Dm-fan barátnémmel teszem is. táncolunk, nyüffögünk a kivetítőnek, ha valami szexit látunk, ilyesmi. 
|
SGR!
én azt gondolom, h értelmetlen dolog így kritizálni a demokat, ahogyan Te tetted. ez nem vezet sehova. ennek így semmi értelme. túlságosan messzemenő és fals következtetéseket vonsz le. oké, nem szereted a sotu-t, de ilyen szintű összeesküvés elméleteket a leggázabb politikai honlapokon sem hordanak össze csak azért, hogy valamit bebizonytsák az államfő teljes tehetségtelenségét.
igen, lehet a demokat véleményezni, némelyik tényleg primitív, de némelyik meg nagyon hasonlít a véglegeshez. most akkor ezek meg alan wilder zenei nagyságát kisebbítik? hiszen martin nagyrészt végleges formában adott le néhány dalt, amit alan már “csak” kiszínezett! ugyan kérlek!
én azt gondolom, hogy a klasszikus négyes egy olyan Istenadta ajándék volt, ami bizony igen ritkán adatik a poptörténetben. vagy mondjuk úgy, az, hogy ők ilyen szinten és ilyen eredményesen tudtak együtt dolgozni és készíteni zseniális albumokat (sgr, bc, mftm, v, sofad), az a csillagok szerencsés együttállásának köszönhető.
igazándiból fogalmam sincs, mitől lettek ilyen jók, mi a titkuk, de mindenki hozzátett valamit, van olyan, hogy valami nagyon fasza dolog valami apró nüansznyi hülyeségből alakul ki. newton almás legendáját mindenki ismeri pl  és van ilyen milliárdnyi…
oda akarok kilyukadni, h teljesen mindegy, milyenek ezek a demok, a végeredmény (és az a lényeg) ÍGY ilyen demok után, ezeknek és ezek ilyen formájának is köszönhetően lett olyan, amilyen!
ha másféle demok készültek volna, a végeredmény is más lett volna. ezek a dolgok mind mind kellettek a fantasztikus végeredményekhez.
dave előadásmódja, énekesi tudása
alan precíz munkamániája
martin dalai, demoi úgy, ahogyan voltak és kész!!!
andy finom kávéi
tényleg, andy kávéit nem fikkantjuk? lehet, h kapuccsinókat csinált, amit én nem szeretek, mert szerintem a presszó az igazi! a kóklere! valszeg azért olyan lagymatag a blue dress, mert nem pörögtek fel a kávéjától a fiúk! a rohadék! nem depeses! más se hiányzik, hogy kiderülön, h koffeinmentest főzött!
na, elhülyéskedtem.
a lényeg, h kár ezeket a dalokat fikkantani, ezek így, ezen formájukban voltak fontos alapkövei a végleges daloknak, amiket végül megszerettünk. tök mindegy, hogy martin blues-ból vagy gospelből merített, illetve dehogy mindegy! PONT EZÉRT lehettek a végleges dalok olyanok, amilyenek. más alapokból más dalok is készültek volna.
olyan ez, mint a részeg szobafestő. kurvajól dolgozik, de csak akkor, ha előtte lenyom 2 felest. anélkül remeg a keze. nem szép dolog piázni, de senki sem fest úgy, mint ő. és engem ez érdekel.
|
|
hiszem.. 
|
|
jantar, ámen. azért ha dec.30-án netán erre jársz, PeCsa előszilveszter. én jól ott leszek. dobj egy mailt. 
|
Na akkor most viszontválaszolok röviden:
köszi, hogy érdemi vita volt és nem anyázás
néhányan nem vettétek észre, hogy nemcsak a hangzásról írok (ebben az esetben jogos lenne azzal leütni a demók igénytelenségéről szóló bírálatot, hogy Alan kérte, hogy minél primitívebbek legyenek), a dalok stílusáról is van szó, és ez a lényeg!!!...Martin gyakran elkalandozik más stílusokba, ami, ha nem tartják kordában, szánalmas végeredménnyel zárul, lásd SOTU, időnként nem tud szerkeszteni egy témát, kicsiszolni, strukturálni lásd. Exciter, és néha a dallamon kívül nem tud zenét belevinni a számokba, lásd PTA, ezért vannak zörejek, lezáratlan dalok, ismétlődések, laposodás, félkészség…ajánlom figyelmetek az egyébként jól induló B-sideot, a Ghostot. A végére mi lesz belőle? Káosz. 2 refrénnel, céltalan, kavargó énekkel.
Továbbá: Martin ezeket a demókat publikálta, nem írta oda, hogy “kedves rajongó, ezek azért ilyen primitívek, mert Alan így kérte”, ha pedig megjelent lemezen, nem kalózban, akkor bizony lehet kritizálni, értelmezni, szabad a vásár! Mellesleg van itt jó néhány demó, amelyhez Alannek már semmi köze, mégis olyan egyszerűek, mint a faék. Amúgy meg ha a cikk alapgondolata nem tetszik valakinek, akkor ajánlom a figyelmetekbe a szövegben található idézeteket. Autentikus forrás (Alan, Kevorkian stb.).
|
|
|
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
|
