Martin Gore nem Depeche Mode-os. Legalábbis ez derül ki a Sound Of The Universe mellé kiadott demo felvételek gyűjteményéből.
A Deluxe kiadvány 3. CD-jén 2 Dave-demo, 4 Martin-szerzemény a SOTU-ról, 8 dal pedig korábbi, ’86 utáni albumokról származik. A korábban bootleg CD-kről megismert Martin-demókhoz képest csak erősödött az a feltevés, hogy Martin nem nagy megfejtője a modern technikáknak, és mintha fogalma nem lenne, hogy mi tette Depeche Mode-dá az egyébként zseniális zenéjét. A DM alapítója, dalszerzője kb. 4 sávon dob össze egy számot rendkívül kezdetleges hangzással, és aztán tanácstalanul áll a végeredmény előtt. Bár Martin Dj-ként is jól ismeri a trendi hangzást, magától mégsem változtat igazán a dalokon, semmi „kicsavarás”, semmi átértelmezés.
Az ötlettelenség leginkább a SOTU-n szereplő dalokon érződik. Demói gyakorlatilag változtatás nélkül kerültek az albumra, a hangzást némileg megváltoztatták a Martin által mostanában favorizált analógra, Dave felénekelte, és kész. Hogy Ben Hillier producer miben járult hozzá az albumhoz, rejtély. Az viszont biztos, hogy az együttes még mindig nem találta meg, vagy nem is kereste azt a szakembert, aki az igényes végeredmény érdekében hajnalokig ülne a stúdióban egy-egy effekt vagy dobszólam miatt. Martin ugyan kitűnő dalszerző, de nem képes formába önteni a legjobb zenei témákat. Nem képzett hangszeres zenész, és legfőképpen nem elektronikus. Csupán egy olyan zseni, aki a dalok komponáláshoz elektronikát használ.
Francois Kevorkian hangmérnök már a Violator felvételeinek idején tapasztalta, hogy Martin nem szívesen bíbelődik hangokkal a stúdióban, hanem azt várja, valaki kezdjen valamit a dalaival. David McCracken, a PTA egyik technikusa és az egyik dal közreműködője pedig azt állapította meg az album felvételekor, hogy a DM épp abban nem jó, amiben várnánk tőlük: a technikában. Meglepő nyilatkozatok. A Depeche Mode stílusát, hangzását valójában Daniel Miller, Gareth Jones, Flood és persze Alan Wilder alakította ki. Ő mondta korábban: „Az én erősségem – mondjuk így – a hangszerelésben és a hangok előállításában rejlik: inkább a meglévő ötletek kidolgozására és véglegesítésére vagyok alkalmas. A zeneszerzéshez nincs ennyi tehetségem… Ezért úgy döntöttem, meghagyom ezt inkább Martinnak, ő meg pont ebben jó. Nagyon termékeny zeneszerző.”
És Martinnak ez jó is volt így: „Alan gyakran még hajnali 2-3 órakor is a stúdióban ült Daniellel és Gareth-szel. Mi közben remekül éreztük magunkat valamelyik helyi csehóban vagy klubban.”
A termékeny zeneszerző azonban nemcsak, hogy nem „formálta” a Mode hangzását, de a kiadott demók alapján az is hallható, hogy sokszor a banda eredeti avantgard, újhullámos stílusához sem ragaszkodott. Tévedtünk, amikor azt hittük, hogy Gore eredeti dalai hordozzák a dark-hatású, fémcsőütögetős világfájdalmat. Nem, nem ez az ember szőtte bele a dalokba a külvárosi nyomasztó magányt, a kétségbeesést, a tudat háborgását és a bűn hangjait. A „black”, a „strange” érzés nem Martin. Ő „csak” zseniális dalokat írt, de figyelme mindig is más zenei irányzatok felé irányult. Country, jazz, blues és más stílusok motívumaival próbálta eljátszani szerzeményeit. Majd Alan Wilder és az éppen soros producer illesztette be szerzeményeit a DM-életműbe. Néha nem volt könnyű dolguk.
Ha meghallgatjuk a Walking In My Shoes demóját, visszahőkölünk. Ez valami funky-paródia? A 90-es évek mindenhova begyűrűződő hip-hopja? Neney Cherry collaboration with Martin Gore? Persze vágjuk a jól megírt dallamot, értjük a kitárulkozó szöveget, igen, de ez a végeredmény ismeretében vicc. Ráadásul morbid. Hogyan lett ebből fülsértő, szentségtörő zenei mutánsból a DM egyik elsöprő erejű, drámai dala? Talán csak Alan és Flood tudná megmondani. Szerencse, hogy a kezükbe vették a szerzeményt, és nem hagyták, hogy egy SOTU-szintű önparódia kerekedjen belőle.
Az I Feel You demója már nem okoz ekkora megdöbbenést. Az eredeti ugyan monoton, de azért élvezhető, mégis üres. Egyszerre földöntúlivá és zúzóssá csak az albumverzió tette a dalt. A húzós felvétel után egy újabb lesújtó darab következik: Judas. Ez a demo maga a DM elárulása. Nem tudni, hogy egy vietnami veterán vagy a basildoni tűzoltózenekar fúvósának búcsúztatására íródott, mindenesetre siralmas. Hogy a lemezre végül egy teret betöltő, angyali zsoltár került, az ezek szerint nem Martin dicsősége. De tisztelet Tim Simenonnak, az Ultra producerének is, aki megértette az OWILM demójának erősen kódolt üzenetét, és megtalálta benne az elveszett Martint. Erről a felvételről ordít a zsenialitás, bár ha a dalszerzőn múlik, csupán egy tucatsláger lett volna. A lassú-triphopba fojtott keserű Jamiroquaiból igazán mestermunka volt egy depresszív ugyanakkor erőteljes, félelmetes erejű, tudatmódosító dalt kihozni.
A demók kiadásának céljával nem lehetünk tisztában, de az biztos, hogy óva intjük Martinékat a BC, a Blasphemous Rumours vagy a Stripped eredetijének megjelentetésétől. Ha meg is találják a fiókban, zárják el! Martin pedig inkább gitáron játssza fel dalait, így legalább a végeredmény nem lesz annyira kiábrándító.
|
|
|
Sky és a többiek,
nem fogjuk meggyőzni egymást. Amit leírtam, az egy elmélet, bizonyítani nem tudom. Összeszedtem pár tényt, ami igazolja a feltevésem, kiegészítettem néhány idézettel, amely alátámasztja, és leírtam, amit gondolok. Ezért lehet rám haragudni és indulatosan reagálni (nem te Sky), csak hülyeség, mert nem Martin ellen írtam, nem fogom kidobálni a lemezeit a kukába, és senkit nem biztatok erre. Sok dologgal azonban egyik bírálóm sem tudott mit kezdeni, kerülitek a válaszokat, az alábbiakra nincs érvetek, csak indulataitok:
1. a demókat Martinék publikálták, tehát szerintük ez vállalható. Hogy mi volt a megjelentetés célja, nem tudom, de ha nem csak úgy kiszivárgott, mint korábban a LTM, STD, HITH demója, akkor abból tényleg nem szabadna konzekvenciákat levonni, mert az olyan lenne, mintha Jessica Alba smink nélküli paparazzifotójával bizonygatnánk, hogy csúnya.
Ám Martin közhallgatásra adta ezeket a demókat pénzért, tehát engedtessen már meg nekem, hogy azt gondoljak, amit akarok, ha fizettem érte. Egyetértek azzal, hogy a végeredmény a lényeg, de akkor minek rakták fel a lemezre a demókat? Ráadásul az is lehetett Gore szándéka, hogy “látjátok, rajongók, így készül egy DM-szám: Én írok egy kurvajó dalt, elprüntyögöm két ujjal a kis analóg szintimen, a technikusok meg összehoznak belőle valamit, amíg Fletchcsel csócsózunk.”
2. Martin demói nem csupán egyszerűek, hanem primitívek. Szerintem egy elektronikus zenésznél ez ciki. Ha Lionel Messi lemegy a grundra lábtengózni, és az utcagyerekek szanaszét szopatják, az is nagyon kínos. Ezért ha már Alannal véditek be Martint, akkor arra azt mondom, gitáron, citerán, csemballón is feljátszhatta volna a dalokat, akkor van igazán nagy mozgástere a hangszerelőnek.
3. Alant ebben a cikkben nem istenítem, ennek az az oka, hogy valamihez ő sem tett igazán hozzá, ezért írtam példának a Little 15-t.
Alan-kérdésben amúgy az az álláspontom, hogy ő később ért be, Daniel Miller és Gareth Jones nélkül nem lett volna csúcs az SGR és a BC. Alan a Violatoron és a SOFAD-on alkotott nagyot, mellesleg Daniel szerint utóbbin is vannak hibák.
4. Martin kitűnő dalszerző, senki nem vonta kétségbe. Amire utalok a cikkben azt David McCracken nyilatkozta a Black Celebration című könyvben, utána lehet nézni és aztán gyűjteni a követ a megkövezéshez. Ne engem, őt! (Amúgy McCracken azt is nyilatkozza, hogy néha ők segítettek beállítani Martinnak a szintijét, mert nem tudta, melyik gomb mire való.)
5. Mi a francnak írtam volna cikket arról, hogy Martin mennyire zseniális? Érdekelne az valakit, hiszen ezt mindenki tudja!
6. Ha jó lenne a SOTU, ha megütné a DM-szintet írtam volna ilyen cikket? Nem! A válság okait keresem. Ti hogy fogadtátok volna a SOFAD albumot SOTU-hangzással? A DM-et a briliáns hangszerelés tette egyedülállóvá. Engem aggaszt, hogy épp ez tűnt el a zenekarból.
7. Egy dolog maradt ki a cikkből (már túl hosszú lett volna), hogy Martin szólólemezei - hozzánemértése ellenére - hangzásilag rendben vannak, pedig ott nem volt sem Alan, sem Gareth Jones, sem Flood. Ezt a részt kár volt nem leírnom, mert árnyalja a képet és új kérdéseket vet fel, mégpedig, hogy miért igénytelenebb a DM-album, a Martin-szólónál?
8. Köztudott, hogy a Beatles tagja sem voltak valami nagy hangszeres zenészek. A róluk szóló könyvekben is leírják, hogy George Harrison gitárszólóit dupla sebességgel játszották fel a lemezre, hogy ne tűnjön végtelenül gagyinak. Ringo Starrnál is hallottunk már jobb dobost, és McCartney szólólemezei is arra utalnak, hogy Lennon nélkül nem írt már akkora slágereket. Ettől még a Beatles név nem lett sárba tiporva. Úgyhogy ne parázzatok!
|
|
Sorry, de csak a főoldalon ráklikkeltem a cikkre, és elolvasás után leírtam a véleményem.Szánom-bánom bűnöm, hogy azt a kb. 180 hozzászólást nem olvastam végig.Elnézést kérek.
|
|
Örülök, hogy így visszaolvasás nélkül megmondtad a tutit! Tudod, itt már előtted ezeket sokan elmondták. Nem gondolod, hogy illett volna Neked is átfutnod a hozzászólásokat mielőtt megmondod a tutit.
Most eszembe jutott, hogy lehetne a beállításoknál egy olyan opció, hogy csak jót szeretnék olvasni, és akkor csak olyan hírek jelennének meg, stb. 
|
|
Ez a cikk teljesen rosszindulatú.A SOTU valamelyik DVD-jén, amikor megtalálják ezeket a demo-kat, Martin mondja, hogy annak idején Alan ötlete volt, hogy minél minimálisabban hangszereljék le a számokat, és így vonultak a studio-ba.Alan szerint így volt “terük mozogni”.Ez a cikk nem ide való, hanem a Blikk-ba, vagy a Bors-ba.
|
|
Tévedtem, a Strangelove-os néni neve Rebecca (a Never Let Me Strange-es változatában is szerepel: “Hi there… Just call me Rebecca…”)
|
|
Jaj, bocsánat! Csak a linket akartam betenni, nem a képet!!
|
|
Én se nagyon, de hasonlítanak egymásra…:)
|
|
... amennyiben u.arrol a lanyrol van szo, aki a Behind the wheel klipjeben is szerepel (’...my friends call me Poppi…’). Ami engem illet, ebben nem vagyok tuti biztos. 
I.
|
|
jantar: nem, azt a lányt szerintem Ippolita Santarellinek hívják….
|
 egyet kell értenem FruMode87-tel és krammal még az elejéről.
ettől függetlenül szerintem egyértelműen várható volt, hogy ez a cikk (újra) vitakirobbantó hatással fog bírni. Lehet SGR mondataiban is igazság valahol, de én is inkább kicsit sértődöttnek, szurkálódónak érzem pár sarkított mondatát. És valóban, ha az volt a cél, hogy vita robbanjon ki, akkor az sikerült, bár mostanság a szokásos “én mindent jobban tudok” magyar mentalitásunkkal ez nem volt meglepő. Amíg nem jön ki új album, addig úgyis a SOTU-t fogják egyesek szapulni, ha meg kijön az új, akkor meg mások azt. Mióta szeretem a srácok zenéjét, ez tapasztalatom szerint minden albumnál így volt (és valószínűleg így is lesz).
nagyon tetszett, amit Sky írt arról, hogy neki miért tetszik a SOTU. Egyébként valahol szórakoztató volt a Zsoccival folytatott vitájukat olvasni. bár személy szerint én még mindig értetlenül állok az előtt, hogy miért kell mindent ennyire szétanalizálni (és itt most általánosságba véve mondom, nem csak pl. a SOTU-ra értem). Legalábbis nekem már szőrszálhasogatásnak tűnik néha, mikor ennyire keressük a szálkát (vagy a gerendát) egyes dolgokban, mint pl. a demóknál. Előttem már okosabb emberek elmondták, hogy a demók mire valók, nem ismételném a dolgokat. Szerintem (hogy visszakanyaradjunk az eredeti témához), a srácoknak semmi más céljuk nem volt azzal hogy előkotorták a demókat, mint hogy érdekességként meglepjék velük a rajongókat. én ennek inkább örülök. jó, nekem se mindegyik nyerte el a tetszésemet, de pl. a Nothing’s impossible-t az első pillanattól fogva jobban szeretem, mint az albumverziót. de ez megint csak az én véleményem. én örülök a demóknak is, mert egyfajta unikumok, vázlatok, amiből együttes erővel csodás dalok születtek. és csak csendben kérdezném meg (nehogy azt higgye vki, hogy azt fájlalom, hogy “belerúgtatok a szent tehénbe”), hogy miért kell bántani Martint? Azt hiszem, letett már ő eleget az asztalra és eddig is tudtuk, hogy ő inkább a dalszövegekre fókuszál, mint ahogy a banda többi tagjának szerepével is tisztában voltunk. Az én véleményemtől függetlenül elfogadom SGR-ét is. Ő így látja. És annak ellenére, hogy sok mindenben nem értek egyet vele, tanulságos volt ez a cikk. Faith-éket meg igazán nem kéne bántani, hisz még így is teljesen korrekt munkát végeznek azért, hogy összehozzanak egy igényes oldalt és egy közösséget. Az már nem az ő “saruk”, hogy ez a közösség mit kezd egymással… Peace emberek!
lolacska: tetszett a festős hasonlatod (én is mondhattam volna ilyet rajzolásos verzióban). mindjárt megy egy mail asszem. 
”(azért kételkedni kezdek magaban, hogy milyen jól megfogalmazzátok itt néhányan azt, amit gondolok, csak éppen nem tudom megfogalmazni. Velük kapcsolatban nehezen tudok logikus és komplett véleményt alkotni…” - kb. pont ezt fogalmaztam meg egy órája Freestate fórumon, csak annyit tettem még hozzá, hogy engem meg az érzelmeim irányítanak és azért. 
|
|
Skywalker, nagyon nagy az írásod, szétröhögtem magam, pedig melózom. Betömtem a kezemmel a számat, hogy ne hallják. 
|
Szerintem senkit sem kell kizárni a véleménye miatt, de az ominózus kérdőmondat nem ide való.
|
Furcsa vagy elvis1899, szerintem te is tudod, hogy írtál nem ide valót…
|
Ez tűz forró. Kizártok a véleményem miatt, mert nem tetszik? Az alapszabályzatban erről miért nem írtok! Egy meet&greet; alkalmával Martin szemébe mernétek mondani, hogy Ő nem is a DM, meg a SOTU önparódia? ))))))))
|
|
Corrupt: true!
(azért kételkedni kezdek magaban, hogy milyen jól megfogalmazzátok itt néhányan azt, amit gondolok, csak éppen nem tudom megfogalmazni. Velük kapcsolatban nehezen tudok logikus és komplett véleményt alkotni, mert amolyan lányos szeretetroham tör rám, és elborít, elvonja a figyelmem. KÖszi, hogy ilyen remekek vagytok.)
Sun And The Rainfall! Aztán meg Lie To Me Home Demo by Martin l. Gore. Szerintem.
|
Érdekes cikk…Értem mit akar SGR, nekem nem is a tartalmával, hanem a hangnemével van néhol gondol. Túlságosan szarkasztikusnak érzem néhány mondatát, ha nem tudnám, hogy DM rajongó tollából született akár rosszindulatúnak is mondhatnám. Személy szerint nem vonnék le ilyen messzemenő következtetéseket a demokból, szerintem erre nem is alkalmasak. Az alaptézissel mely szerint Martin nem DM-es szintén vitatkoznék. A szövegvilág, a hozzákapcsolódó alapdallamok nagyban meghatározzák a dal milyenségét, a stúdiózás és a technikai rész csak a 3. lépes (kétségtelen, hogy a szöveg mellett ez a legfontosabb).
Helyén kell kezelni Martint, akit én első sorban remek szövegírónak tartok, hihetetlen költő mélységekre képes (pl. The Bottom Line, Insight, Judas), de elvitathatatlan, hogy remek dalok/ötletek pattannak ki a fejéből, melyek végső formájához egy mesteremberre/kézművesre van szükség. Martin pedig nem ez az alkat.
A cikk után rákerestem pár régebbi demora, a Violator előtti korszakból, amik néhol felülírják (szerintem) SGR gondolatait. A Shake The Disease, Here is the house, Sacred, I want you now nagyjából megfelel az album verziónak (az is igaz, hogy ezek talán nem tartoznak a legkomplexebb dalok közé) de a Violatioről a Clean és Sweetes Perfection se üt lényegesen a véglegestől. Legalább mi becsüljük meg Martint, ha szakma nem teszi meg kellőképpen.
Szerintem Alan munkája SOFAD-nál érezhető a legjobban, döbbenetesen munkát végzet az tény (melyet ő sem képes megismételni Recoilnál), ez egész könnyűzene történetének egyik csúcsát tették le EGYÜTT.
A zenekar kritizálásnak pedig igenis van helye (magam is megtettem a SOTU és a készülő DVD kapcsán) és rájuk is fér. Csak a végleteket kerüljük ha lehet, mert néha szánalmas és rendkívül untató eredményeket szül…
Na ennyit akartam, most megyek hallgatom tovább az Alan nélkül is kiváló Ultrát:)
|
|
|
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
|
