depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
 
depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
Cikkek | Cikkek
Hirdetés
Minden idők tíz legjobb depeCHe MODE dala

Nem is olyan rég egy nagyon érdekes írás terjedt depeCHe MODE rajongói körökben, amelyben a cikk írója minden idők 10 legjobb dM szerzeményét próbálta egy csokorba gyűjteni; mi pedig érdekesnek találtuk, hogy ezt lefordítsuk magyarra és megosszuk ilyen módon veletek is…

Pontosan tudjuk, hogy ez a 10-es lista az angol cikk írójának szubjektív (s csak helyenként objektív!) megítélése, és mi-mindannyian össze tudnánk állítani a saját Top10-es listánkat kedvenc dalainkból. Mialatt mindenki „mennyei” (heavenly) lázban ég, jelenjen meg itt ennek a cikknek a fordítása, s lássuk ti mennyire értetek egyet vele. Hozzászólás formájában írjátok meg nekünk, ti melyik depeCHe MODE dalokat szeretitek leginkább! Mi a ti Top10-es listátok?! A bevezető zárómondataként pedig azt kívánom… vagyis bízom abban, hogy az új album - a ‘Delta Machine’ számai újra fogják majd írni mindenkinél a jelenlegi rangsort! :)

Justin M. Norton - 2012. november 7. / STEREOGUM.com

A depeCHe MODE zenéjének géniuszi rendkívülisége talán magában az ‘útban’ rejlik, amely elvezet a dalokhoz (amelyeket hallgatva azok az emberben egy gyomrot-rázó személyes választ ihletnek meg). A legjobb zenék - természetesen, mind kiváltják mindezt, ám amikor a depeCHe MODE még csak a karrierét kezdte a korai 80-as években, a popzene még csak egy “termék” volt (éppen úgy, mint ahogy az 50-es években!), amely abból a célból jött létre, hogy az könnyen emészthető és eladható legyen. A kor ’esztelen zenéje’ pedig csak a határtalan fogyasztás egyik mellékterméke volt, amely azokat az időket jellemezte.

A depeCHe MODE bebizonyította, hogy az a zene, amelyet egyszerűen csak szinti popként gúnyoltak akkoriban - az idők folyamán kifinomult rockzeneként, (bizonyos értelemben pedig) még klasszikus zeneként is megállja a helyét. Mindezt úgy érték el, hogy hallgatóikat egy olyan utazásra ‘kényszerítették’, amely saját belső világuk legmélyére vezet. Ez az utazás pedig néha emberi lényünk legmegtévesztőbb és legijesztőbb lelki síkjait érinti, amelyek még felfedezésre várnak. Munkásságuk gyakran hat úgy ránk, mint egyfajta teszt: ‘Mennyi fájdalmat bírsz még elviselni?’

 

dM 1985

 

A depeCHe MODE zenéje mindig is fülbemászó volt, de sosem volt könnyű őket megérteni; énekeltek már öngyilkosságról, sajnálatról, megszállottságról, kétségről és a hit fogalmáról. A MODE-nak megvan az a képessége, hogy a hallgatóiban - méghozzá meglehetősen széles körben - összeegyezhetetlen reakciókat ébresszen (provokáljon ki!), és ez egy igen ritka „teljesítménynek” mondható egy olyan együttes esetében, amely óriási kereskedelmi sikert ért el a zenéjével.

A legtöbb rajongó tisztán emlékszik az első alkalomra, amikor depeCHe MODE-ot hallgatott. Én 16 éves voltam és éppen látogatóba mentem egy lányhoz, aki egy másik államban élt; arra számítottam, hogy ő lesz majd az új barátnőm. Ősz volt, találkoztunk a tengerparton, összejöttünk, hallgattuk a zenét (Dead Or Alive) és megállás nélkül csak táncoltunk. A következő hetekben is folyton csak rá gondoltam, szép arcára, különös hangjára. Ám ahogy a szülei Volvo-jában kocsikáztunk, akkor mondta el nekem, hogy a hétvégi mulatozás vele ennyiben teljesen ki is merül (milyen szemérmes kiscsaj!), és semmi többre ne számítsak.

Ha most visszatekintek, ez ma már annyira gyerekes butaságnak tűnik - és valóban az volt - mert hiszen a kamaszkori érzelmek amilyen gyorsan fellángolnak, olyan gyorsan múlnak is el. Nem hagynak nyomot maguk után, éppen úgy, mint a meteorok (ahogy elsuhannak), csak krátereket (ha becsapódnak). Emlékszem, egy másik államban voltam egy hosszú Greyhound utazás után és haza akartam menni. A lány szinte közvetlenül már a megérkezésem után visszautasított és még ezek után egy teljes hétvégét vele kellett töltenem, méghozzá az ő házukban. Így már abban sem voltam biztos, hogy miért hívott el magához egyáltalán - csak azért, hogy utána ilyen módon kirúghasson? Az egyetlen zene pedig, amit a kocsijában hallgattunk ahogy bejártuk a környéket, a bevásárlóközpontokat, az éttermeket és azt az unalmas állatkertet - az nem volt más,  mint az 1984-es, ma már klasszikusnak számító dM lemez - a Some Great Reward. Azok a dalok pedig egy életre beleégtek az agyamba. Bármikor hallgatom ezt a lemezt mindig azok a ‘szívfájdító’ érzelmek törnek elő belőlem. Biztosra veszem, hogy ezzel nem vagyok egyedül…

Még akkor is, ha a szívem nem is tört össze teljesen, a depeCHe MODE el tudta érni azt nálam, hogy teljes mértékben úgy érezzem. És ez még most is így van…

Herkulesi feladat volt összegyűjteni a 10 legjobb depeCHe MODE dalt egy listába, hiszen az együttes számai sorra mind egytől-egyig egy kis átjáró, éppen úgy, mint Alice Csodaországában a nyúl ürege, amelyen átkelve egy titokzatos világ nyílik meg számunkra. Nehéz volt úgymond ‘lepárolni’ a személyes kedvenceket, mert hát mindegyikhez ‘hátborzongató’ életrajzi emlékek kötődnek; nehéz volt kiválasztani a legjobbakat hosszú karrierük munkásságából, mert hát a többségük tényleg nagyon jó. És amíg a “Blasphemous Rumours”-t és a “Question Of Lust”-ot is gyakran hallgatom, ennek ellenére még sincsenek benne nálam a Top10-ben.

Már az is önmagában “Istenkáromlás”, hogy egy ilyen lenyűgöző életművet, amely ezzel még koránt sem teljes (mert ugye a dalok élő- és remix verzióit még nem is vettem bele!) - ilyen módon próbáljam megközelíteni és ’felboncolni’. Szóval, az én megítélésem alapján itt a 10 legjobb dal nemzedékünk egyik legtehetségesebb dalszerzőitől. A depeCHe MODE vitatható módon 1983-tól kezdődően az 1990-es évek közepéig tartó időszakban volt kreativitásuk csúcsán, míg Alan Wilder el nem hagyta az együttest. Ám a zenekar azóta is folytatja akkor megkezdett munkáját - maradandó dalokat írnak, és hamarosan új albumot jelentetnek meg. Ez a kis áttekintés és az új dal(ok) jó dolgokra engednek következtetni… Ezek a “dM gyöngyszemei”! Playing The Angel és az Exciter - mindkét albumnak vannak erős pillanatai, de nehéz lenne őket egy Some Great Rewarddal, egy Violatorral, vagy például egy Songs Of Faith And Devotionnal versenyeztetni. De ez csupán csak az én személyes véleményem; lássuk majd a tiéteket kommentként…

10. “Fly On The Windscreen” / Black Celebration (1986)

A “Fly On The Windscreen” az egyik legjobb dal egy olyan albumon, amely nagy körvonalakban a Halálról szól: illetve a “Kapcsolatok Haláláról”, mely a fizikális test hanyatlása és valószínűleg az ego újjászületése is egyben. A dal egy szerelem váratlan végéről szól(hat), a tudatalatti vágy kitartásáról - bárhogyan is történjen: “Emlékeztet minket arra, hogy ma este szakíthatunk egymással!” Azok számára, akik figyeltek az iskolában angol-irodalomórán, azoknak nyílván értetődik, hogy Emily Dickinson ’bólintásáról’ van itt szó - „Egy legyet hallottam elszállni a fülem mellett, amikor meghaltam.” Ez a gondolat alkotja a dal magját, hiszen azokról az apró dolgokról szól, amelyeket csak akkor veszünk észre, miután már minden szétesett és darabjaira hullt. A szintetizátorok hangja - melynek „hóbortja” gyakran jellemezte a 80-as évek popzenéjét - sötét, ellenállhatatlan és depresszív, kiváltképpen a benne vissza-visszatérő dallamhurok, amely alapjaiban a dal lüktetését adja. Azóta ez a koromfekete hangzás és ez a „Black Celebration - életérzés” több gyermeket is világra segített: mint pl. a Nine Inch Nails’ Pretty Hate Machine-jét; a Skinny Puppy’s Mind: The Perpetual Intercourse-ét, és Marilyn Manson-t, aki a listánkban a soron következő dalt is feldolgozta…

 

 

9. “Personal Jesus” / Violator (1990)

“Reach out and touch faith!” / „Nyújtsd ki a kezed és érintsd meg a hitet!” - A depeCHe MODE 80-as évek sötét időszaka után, ez a dal egy új lélegzetvétel, még akkor is, ha a Violator nagylemezen éppen olyan dalok mellett foglal helyet, mint pl. a “Clean”, amely továbbra is hajthatatlanul sötét hangulatú. „Jesus” daluk az együttes egyik legnagyobb toplistás sikere, amelyet többféleképpen átdolgoztak és remixeltek a korai 90-es évekre jellemző táncolható stílusban. Míg a ritmus mindig is központi szerepet játszott a depeCHe MODE számaiban, a „Personal Jesus” volt az a dal, amelyben új ötletként mindezt újragondolták és újra átdolgozták, és amely a mai napig a frissesség hatását kelti. Ahogy a techno zene uralkodóvá vált a korai 90-es években, a külvárosi kölyköket lassan a rave zenei irányzat(ok) és az Ecstasy használata felé terelte - feltehetően a depeCHe MODE volt az egyik olyan együttes, amelynek nagy szerepe volt ebben - még akkor is, ha ők maguk, nem is voltak teljesen tudatában ennek.

 

 

8. “Just Can’t Get Enough” / Speak & Spell (1981)

A depeCHe MODE legelső albumáról van jelen esetben szó, még mielőtt Martin Gore átvette volna a dalszerzői szerepkört. Ez a lemez még sokkal vidámabb hangvételű (és kevésbé kifinomult), mint az ezután következő albumaik, mégsem mondható rá, hogy poposabb; csupán csak a sötétebb tónusú munkák ideje ezután következett. A “Speak And Spell” volt az egyetlen olyan album a munkásságuk során, amelyen Vince Clark (később az Erasure oszlopos tagja) közreműködött (mint dalszerző); s volt néhány ‘nehézfejű’ tag, akik az idők folyamán elhagyták a zenekart - ő is ilyen, ám azóta a Martin Gore-szerzeményeket még többre értékelik. Mindezt leszámítva a “Just Can’t Get Enough” az egyik legmaradandóbb számuk, amely a csetlő-botló kamaszszerelemről szól. A dal egyben a gyermekkor ártatlanságának utolsó ölelése, amely fémjelzi a zenekar szeszélyes kamaszkorának és végső érettségének korszakát.

 

 

7. “I Feel You” / Songs Of Faith And Devotion (1993)

“Ez a mi szerelmünk története,” - énekli Gahan az egyik leginspirálóbb énekdallamot addigi karriere során, amelynek (talán) ez az egyik legfontosabb fejezete. (Az eredeti szövegezést helyesbítve ebben a sorban a dalszövegben a story / történet szó helyett helyesen a morning / reggel és a dawn / hajnal angol szavak szerepelnek. Nagy valószínűséggel a cikk írója, nem ismerte hibátlanul az “I Feel You” szövegét. ;) - A fordító megjegyzése!) Gahan énekhangja annyira bensőséges és oly közeli, mintha csak a nappalidban énekelne. Miközben az éneket hallgatva az alapos részletek kidolgozottságára összpontosít az ember, zeneileg egyfajta ‘hamis érvelés’ jelenik meg a dalban, amit először talán észre sem lehet venni, csak akkor, ha valaki kizárólag az énekhangra figyel. Az egyik női Yotube megjegyzésbeíró kommentje szerint: “Ha nem lettem volna, már egy száll bugyiban, - ez a dal arra késztet - akkor is levetkőztem volna meztelenre” - és ez mindent elmond róla…

 

 

6. “People Are People” / Some Great Reward (1984)

Egy olyan albumon, amelyen leginkább csak a személyes vívódások jelennek meg, ez a szám egy harsány figyelemfelhívás arra, amelynek megszerzésére épp mindenkit bátorít: ez pedig nem más, mint a harmónia. Míg ennek a dalnak van egyfajta giccses (szentimentalista) érzete - a „People are People” /„Emberek, emberek vagyunk!” mégiscsak egy hamisítatlan depeCHe MODE szerzemény is egyben; a zenekar „All You Need Is Love” című utópikus (Beatles) szám szinti pop verziója. A “People Are People” azon kevés ’kitekintő’ depeCHe MODE dalok egyike, amely szándékosan eltér azoktól a számoktól, melyek a belső vívódó gondolatokról szólnak…

 

 

5. “Master And Servant” / Some Great Reward (1984)

Dalt írni a szadomazo vágyakról példátlan volt a 80-as évek szinti pop zenéjében. Marc Almond és a Soft Cell (híres “Tainted Love”-ja) az 1981-es Nonstop Erotic Cabaret című albumukkal kalauzolta el a hallgatóságot először a “piroslámpás világba”. “Sex Törpéjük” (Sex Dwarf - az 5. dal a lemezen!) nem más, mint egy piszkos kis dalocska egy perverz személyről, aki szexuális vágyait kielégítve kutyapórázon vezet körbe (és rángat) egy törpét. A depeCHe MODE nagyon hasonló módon játszik el ezzel a ‘fájdalommal’ és a dominancia témájával. “Master And Servant” / “Mester és Tanítványa” - egyben az elfeledett egyenlőség példája, élvezetes játék a lepedők alatt, de talán valamivel félénkebb szerzemény, mint a Soft Cell korábban említett mocskos kis meséje. Mégis valahogy sokkal több hallgatót ér el. A “Let’s play Master and Servant” sor éneke a dal végére már sokkal parancsolóbban hangzik…

 

 

4. “Everything Counts” / Construction Time Again (1983)

Az “Everything Counts” egy fanyar szerzemény, a “nagy gépezethez” történő csatlakozásról szól és időben ekkor is íródott, amikor már a depeCHe MODE is megállíthatatlanul ennek a “nagy gépezetnek” a részévé vált és arénákat kezdett el megtölteni zenéjével. A mocskos zeneiparról szól, vagy az együttes ehhez társuló bűnös érzéseiről, melyek ennek a hatalmas sikernek az elérésével együtt jártak?! Esetleg azt próbálja elmondani, hogy vigyázzunk az időnkkel, mert nem sok van, amivel gazdálkodhatunk? Valószínűleg még ennél is többről szól… A együttes pont a zeneipar akkori ‘hangjait’ másolta és szajkózta, olyan érzet kölcsönözve ennek a számnak, mintha mindezt “lenyelnék” - jobban, mint pl. a munkások Fritz-Lang híres némafilmjében teszik, a Metropolisban. “Everything Counts” / “Nagy tételben minden számít!” - egy olyan szerzemény és egyben kiragadott pillanat, amikor a depeCHe MODE megmutatta, hogy mennyire felnőttek (a feladathoz) és hogy újra rendezték soraikat Vince Clarke kiválása után, Alan Wilder érkezésekor…

 

 

3. “Stripped” / Black Celebration (1986)

A “Stripped” / “Meztelenül…” - megéri a címét. Rendezett, letisztult, esszenciális szerzemény. Az alapjában található egy olyan háttérhang, amely nem más, mint egy autó motorjának ütemes lüktetése (samplerezve!), és ez az egész dalt pulzálóvá teszi… Gahan énekével szinte suttog az elején, majd az idő előrehaladtával hangja kibontakozik és derengő, gazdag baritonba megy át a szintetizátorok lassan születő, sercegő hangjára támaszkodva. A “Stripped” valójában nem egy arra tett utalás, hogy mennyit tudsz elvenni egy dalból úgy, hogy az még emlékezetes (maradandó) maradjon, éppen úgy mint amikor már olyannyira lecsupaszítasz valakit, hogy az sebezhetővé váljon?! (A cikk írójának költői kérdése!) Ezt számot a teátrális német metálzenekar a Rammstein is ügyesen feldolgozta, amely merőben eltér a depeCHe MODE eredeti, elgondolkodtató remekművétől…

 

 

2. “Never Let Me Down Again” / Music For The Masses (1987)

A depeCHe MODE valójában mindig is egy popzenekar volt, ’rossz erkölcsi hajlammal’ megírt számokkal, amelyeket hallgatva azok egyszerűen lyukat égetnek az ember agyába. Zenekari ambícióik alapján a “Never Let Me Down Again” pontosan ezek közé a dalok közé tartozik. Ez a szám benne van a leggazdagabban díszített dalaik között, amelyet dalszerzői részletességgel (és alapossággal), széles skálán mozgó hangzás felhasználásával helyeztek biztos alapokra. Sokkal több annál, mint amit Brian Wilson és a Beach Boys vitt véghez a “Good Vibration”nel. A depeCHe MODE egy “zsebre valónyi szimfóniát” alkotott meg ezzel a számmal, amely rádióbarát és könnyen megragad az emberben. A dalhurok nem várt módon egy korai fehér rap duó - a 3rd BassWord Of Wizdom Part2” című szerzeményéből lett kiemelve. Sose gondoltam volna, hogy a depeCHe MODE-ot és a híres sort, a “These hoes go frontin’ on my Jimmy”-t, még egyszer egyugyanazon dalban fogom kihallani. De ez az ötlet egyszerűen briliáns!

 

 

1. „Enjoy The Silence” / Violator (1990)

Ha egy dalban szinte már ’tökéletes megszállottsággal’ együttesen jelen van mindaz, amely a depeCHe MODE zenéjét jellemzi és hallgathatóvá teszi, akkor ez a mestermű nem (is lehet) más, mint az „Enjoy The Silence”. Miért is? Egyszerűen azért, mert minden tökéletes benne: a már himnuszi magaslatokat érintő kórusfutam, Gahan énekhangja, a szám széles skálán mozgó hangszerelése, gazdag ritmusa és dinamikája - mindez pedig kellő hangerővel játszva, megfelelő dalszerkezetbe helyezve. A fájdalom és a ’magány kétségbeesése’ a szövegben több alkalommal is megjelenik, mégis úgy tűnik, hogy a zenekar ezúttal megtalálta a mércét a béke, a nyugalom – magának a ’csend pillanatának’ kellő mértékű megjelenítésére; éppen úgy, mint amikor valaki megpihen egy számára igazán fontos társ vagy személy oldalán. „Élvezd a Csendet!” - egyben jelmondata is azoknak a ritka pillanatoknak, mikor a zenekar népszerűsége (szinte) véletlenszerűen ’találkozik’ dalszerzői munkásságuk kiteljesedésével, annak csúcsával, amely Gahan szenvedélybetegsége miatt és az ezek után elérkező sötét évek alatt azért valamelyest csökkent. Ez a dal egy időtlen szerzemény, és éppen ugyanolyan ok(ok)ból működik jól, mint pl. egy kiváló Beatles vagy Rolling Stones szám: ’Egyszerre minden a helyén van benne… Színtiszta varázslat!’

 


Fordította: Suller Gábor / Forrás: stereogum.com




   
   

   

2013.02.16. 10:18 | Cívis Target | 21026 Olvasás | 69 Hozzászólás | Nyomtatás
 
FREESTATE.hu - Képgaléria
Kapcsolódó cikkek
Kategóriák
TOP Cikkek
Hirdetés
Hirdetés
FREESTATE.hu ©