depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
 
depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
Cikkek | Koncertbeszámolók
Hirdetés
Depeche Mode koncert Párizsban

„depeCHe MODE talán nem a legunalmasabb banda, akik valaha előfordultak, de kétségtelenül afelé tartanak. Az egyetlen, amit érdemes kiemelni a nevetséges és elképzelhetetlen létezésükben, az a kifinomult és hihetetlen sikerük.”

Depeche Mode koncert Párizsban
Dave Gahan újfent kijátssza a halált és Morrissey-t
Stade de France stadion, Párizs
2009. június 27.
(****)



Így fogalmazott a hosszú ideje nem létező Record Mirror magazin riportere, miután megtekintette a banda koncertjét Manchesterben, a kicsi és izzasztó Rafters clubban 1981 augusztusában. A firkász egy másik hasonlóan kedvesen rosszindulatú, a “még ahhoz is túlságosan unalmasak, hogy egyáltalán érdektelenek legyenek” jelzővel is illeti az együttest, akik ennek ellenére ekkor már két kislemezt jegyeztek. A második, a New Life, a Pac Man árkád játék hangzására és dallamára hajaz, ugyanakkor ezzel első ízben rákerülnek az angol slágerlistára. Ám senki nem gondolta volna akkoriban, legkevésbé talán a fenti savanyú tollú kritikus, - aki egyébként nem más mint az akkor 22 éves és éppen frusztrált pop lángész Steven Morrissey - hogy majdnem három évtized elteltével a depeCHe MODE akkora népszerűségnek örvend majd, hogy a párizsi Stade de France stadiont, a labdarugó világbajnokságok döntőinek és Rolling Stones koncertek helyszínét képes csurig megtölteni.

Az erős délutáni napsütéstől védett helyen, a kellemesen hűvös backstage-ben Martin Gore a csapat dalszerzője a Q Magazin felolvasását hallgatja Morrissey cinikus értekezéséről. Kínos csend következik amíg egyszer csak Gore nevetni kezd. Kacagó, csuklás-szerű ha-ha-ha, végtelen ismétlődésben. Vidámság? Irónia? Keserűség? Vagy talán csak egy molotov koktélnyi diadalittas vihogás?
 
- Akkoriban ez egy tipikus kritika volt - mondja mosolyogva Gore, a nyughatatlan szemű alacsony növésű figura, hátrafésült, göndörre robbantott szőke tincsekkel, amely elképesztően hasonlít az 1935-ben készült Frankenstein menyasszonya c. film őrült tudósára, Dr. Pretoriusra. Ahogy meséli, mialatt az együttes az új lemezét, a Sounds Of The Universe-t vette fel, kezükbe került egy doboz tele régi újságcikkel és kivágásokkal, amiket Dave volt felesége gyűjtögetett valamikor.
- Azokban a cikkekben szinte ugyanezek a sorok szerepeltek. Mindegy egyes cikk lesújtó volt ránk nézve. De feltételezem, akkoriban tényleg eléggé borzasztóak voltunk.

Ahogy a depeCHe MODE átalakult, - Gore fogalmazásában - a “négy basildoni srác, akik kétségbeesve próbálnak elektronikus zenét csinálni” bandából a stadionokat megtöltő európai félistenekké, az az egyik legkülönösebb átváltozás a brit popzene életében. Az eredeti dalszerző elhíresült lépéssel vált ki a bandából, hogy megalakítsa a Yazoo-t, röviddel az 1981-es Just Can’t Get Enough megjelenése után, amely egyébként még mindig az egyik legtöbbet letöltött daluk az iTunes-on. Amikor Gore átvette a dalszerzési feladatokat, a prüntyögő depeCHe MODE a dalgyártásban egy sötét, borongós, sallangmentes pop noir-ba tért át, ami sokkal inkább a 30-as évek Berlinét idézi, mint a 80-as évek Basildonját. Ráadásul mindez Európában történik, ahol az új felállású depeCHe MODE a legnagyobb és a legelkötelezettebb rajongótábort szerzi meg magának olyan emlékezetes szintetizátor darabokkal, mint az Everything Counts vagy a People Are People, megelőzve az amerikai áttörésüket, amit aztán majd az utókor számára az 1989-es koncert filmjük, a 101 örökít. DA Pennebaker által rendezett film 80 ezer hisztérikus Mode rajongóval precedens értékűvé válik és 20 évvel később még mindig az. Ahogy a hűséges rajongók gyülekeznek a Stade de France lelátóira, a párás levegő megtelik várakozás izgalmával; nem csak esemény, hanem egy nagy család gyülekezete. - Jókis látvány, ugye? - vigyorog Gore.

Meglehet, Morrissey még mindig a depeCHe MODE “meglepően unalmas” zenéjén gondolkodik vagy nem, talán még ő is elismerné, hogy a banda története minden csak nem unalmas.

Gahan heroin függőségen esett át és közismert módon 2 percig halott volt 1996-ban, miután túladagolta magát és újjá kellett éleszteni. A billentyűs Andy Fletchernek ugyancsak kijárt, amikor idegösszeomlással az 1990-es világ körüli turnéjuk során (sic!) a The Priory rehabilitációs intézetben kötött ki. Az egykoron alkoholista Gore pedig már 3 éve józan, a piát pedig fitness diétára és kényszeres eBay-ezésre cserélte.
 
- Elérkeztem addig a pontig, amikor a dolog kezelése kifolyt az irányításom alól. - mondja. - Egyszerűen abba kellett hagynom. Elérkezel abba korba, amikor az ivás előnyeit jócskán felülírják a rendszeres másnaposságok. Ha most alaposan berugnék, annak egész hétre való következményei volnának.

Jóllehet, a banda démonai már lakatra vannak zárba, a drámai események nem szűnnek. 2009 május 12-én a Tour Of The Universe turné Athéni állomásán Gahan rosszul lett közvetlenül a koncert kezdete előtti pillanatokban. Kórházba szállítás után gyomorhurutot diagnosztizáltak nála. További vizsgálatok során az orvos CT vizsgálatot is végzett. Az a kis árnyék, amit Dave hólyagján kimutattak, egy kialakulóban levő tumor volt, amit aztán azonnal el is távolítottak.
 
- Azt hiszem erre az eseményre úgy kell tekintenünk, mint egy csodára, hogy gyomorhurutja lett. - mondja Gore. - Máskülönben turnéznánk egy évig, mialatt Dave-nek még mindig megvolna a tumorja. Az is csoda, hogy az orvos alaposabban is megvizsgálta. Ez más esetben nem történik meg. Nagyon szerencsések voltunk.

Az, hogy Gahan ismét eltáncolt a kaszás elöl, sokat elárul arról izgatott figuráról, aki a koncerteken a rock istenek izzasztó karikatúráját testesíti meg. Talán ez történik, amikor az önpusztítás a végletekig fajul. Peckesen vonaglasz a mellényedben vagy éppen meztelen felsőtesttel, mint Michael Hutchence, noha a szexuális karizmád sokkal inkább Michael Barrymore-ra hajaz (brit komikus és televíziós műsorvezető). Azt hiszed, hogy Elvis vagy, miközben minden arcmozdulatod elárulja, hogy essexi vagy. De legalább ott van a hang. Az a félelemtől üvöltő, agonizáló hang, ami a Wrong indusztriális hangzását végigkíséri és olyan, mint egy orwelli dorgálás. És amitől a madarak pánikszerűen elrepülnek a stadionból, az a rajongói kedvenc Fly On The Windscreen. “Death is everywhere,” üvölti az az ember, aki közelebb volt a halálhoz, mint bármelyikünk. Több tízezer ember énekli vele együtt. A látványba és a hangzásba az ember térde is beleremeg.

Ahova Gahan gótikus étoszt szállít, oda Gore érzelmeket visz. Megragadja a mikrofont és a depeCHe MODE-hoz képest egzotikus hangzású Little Soul előadásába fog, hangja jóval emberibben szólal meg a Mode hideg és kegyetlen repertoárjához képest. A Walking In My Shoes és az In Your Room fagyos robbanásában még több szenvedéses agónia hallatszik, dalok, amelyekre megesküdnél, hogy büntetésnek szánták - egyfajta megbánás-szerű, önmarcangoló popzenei darabok, ugyanakkor éppen ellenkező hatásuk volt a hatalmas gyülekezet előtt. És ha van olyan dolog, amihez a depeCHe MODE sokkal jobban ért, mint bármelyik együttes, az a tömeg manipulásása. Már teljesen besötétedik, amikor megszólal az I Feel You és az egész stadion egyszerre mozdul a pengetésre. Az Enjoy The Silence, a táncaparkettet betöltő és a bánatot diszkóütemmel megtöltő melankolikus hangulata átcsap egyszerre ringó extázissá. Mind közül a legfantasztikusabb, a heroikus germán eposzokat idéző 1987-es Never Let Me Down Again, ami ennyi év után szinte viccet csinál abból a tényből, hogy a dal egykoron mindössze a 22. helyig jutott az angol slágerlistán. Ha éppen most ejtettek volna ide a Mongó bolygóról és tanúja lennél, ahogy 100 ezer vagy még több kar metronóm szerű szinkronban leng, feltételeznéd, hogy talán ez az legismertebb dal az emberiség történelmében. Egészen addig, amíg megvárod a ráadást, hogy lásd ahogy Szent Dave gospellt énekel Gore gitározására. Utoljára akkor volt ekkora őrület a párizsi Stade de France stadionban, amikor Franciaország megverte Brazíliát 3-0-ra.

Az aftershow egy kis basildoni hangulatot csempész Párizs távolabbi részeibe, köszönhetően a busznyi barátnak és családtagnak, akik segítenek elfogyasztani a sajtgolyókat, kolbászkákat és az asztali bort. Gore igazán elégedettnek látszik, hátba veregetést osztogat bőrdzsekiben és T.Rex pólóban.
 
- Sokkal jobban érezzük magunkat az együttesben - mondja és látni a szemén, hogy valóban így gondolja. - A közönség elképesztő volt. Mindenki elégedettnek tűnt. Ez a fontos.

A nosztagiázás kedvéért a Q Magazin felajánlja Gore-nak az ominózus Morrissey cikket az együttes nemrégiben megtalált régi újságcikkeket tartalmazó gyűjteménye számára, a régmúlt idők mementója jeléül. Gore úgy nézi feszülten a darab papírt, mintha annak érintése fizikai sorvadás esetleges bekövetkezésével fenyegetne.
- Nem - mondja nevetve remegő hangon. - Tartsd meg!
De amikor elérkezik az idő, hogy megvalljam, miszerint a mai este nyilvánvalóan nem azt bizonyítja, hogy a depeCHe MODE a legunalmasabb banda, akik valaha előfordultak, ő már megfordult és ott is hagyott.
 
Simon Goddard
 
Q Magazin
September 2009
p. 142-143.
 
(Megjegyzés: A szerző ismert Morrissey és The Smiths biográfus, számos könyvet és cikket írt a témában.)


   
   

   

2009.08.19. 06:36 | Aspasia | 145919 Olvasás | 1651 Hozzászólás | Nyomtatás
 
Lapozás: « Első  <  78 79 80 81 82 >  Utolsó »
71. Hozzászóló: josef | Időpont: 2009.08.24. 15:41
josef

Persze,persze,de megint időzavarban vagyunk.Akkor illett is rájuk a szó,“boy band”,de akik megalkotnak egy Walking In My Shoes-t,többek között,azokat már ne boy-ozzuk már le kérem.Ennél azért már többet tettek le az asztalra. ;)  grrr ahhh :(  xxx

 
70. Hozzászóló: Niki | Időpont: 2009.08.24. 15:29

MCjesus ez nagyon édi. Bár láttam régebben. 1:42-nél hogyan nevet. xxx

 
69. Hozzászóló: Aspasia | Időpont: 2009.08.24. 15:22

Boyband hasonlatot ők maguk is elismerték.
Andy mondta májusban: “Kellemes emlékeim vannak az első stúdióban töltött időkről. Fiatalok voltunk és nagyon naívak, de szerencsére velünk volt Daniel aki segített a felvételeken. Kölykök voltunk. Egyfajta fiúbandának számítottunk, bár nem voltunk úgy kitanítva, mint a mostaniak. Nem jártunk színiiskolába és nem tanultunk táncolni 2 éves korunk óta.”

 
68. Hozzászóló: josef | Időpont: 2009.08.24. 15:18
josef

Ja,és” Dave,az angol túrista”-t még nem is említted |-|

 
67. Hozzászóló: MCjesus | Időpont: 2009.08.24. 15:18

A svéd csajnak volt egy akcentusa de Dave mégis milyen jó fiú modjára illedelmesen hallgatja és válaszol.http://www.youtube.com/watch?v=HIqn9GEwZF8 :-)

 
66. Hozzászóló: Mode93 | Időpont: 2009.08.24. 15:16
Mode93

Angelus ezen olyan jót nevettem :-)  :-)  :-)

 
65. Hozzászóló: Angelus | Időpont: 2009.08.24. 15:05
Angelus

:-) Boy band, na ezen nagyot röhögtem gyerekek. :-) Itt fulladozok és nem tudom abbahagyni! :)

Különben kit izgat, hogy ötven évesek majdnem? Ha egyszer Dave úgy néz ki, mint egy 30 éves férfi és mellesleg jól is néz ki, úgyhogy add mustráljuk meg, az ingyen van. (még) :) :) Meg az, hogy Martin beszédstílusa milyen külön bájossá teszik, ő meg simán lenyomta a dvdn az interjúkat, egyes sztárok már beszédtechnika tanárhoz is jártak volna, ő meg simán duruzsolja az eBayes mániáját. Nagyon ari. :) Sőt még Andy is milyen vicces a tejszínhabos sztorijával meg hogy 20 kilót hízott, szerintetek melyik celeb vagy sztár merte volna ezt elmondani? :-)

 
64. Hozzászóló: Niki | Időpont: 2009.08.24. 14:32

Mondjuk megkérném Caprit, hogy ő Martint csalogassa. Andy-hez várjuk a jelentkezőt. Sajnálom, már csak ő maradt. :-)
Klasszisokkal jobb videót tudnék elképzelni így. :D

 
63. Hozzászóló: josef | Időpont: 2009.08.24. 14:24
josef

Hátha ki tudnád őket ráncigálni a kamerák elé.../Hole To Feed videóra céloztam/ :D

 
62. Hozzászóló: Niki | Időpont: 2009.08.24. 14:16

Ez a banda tartalmaz egy Dave nevű személyt is? Akkor megyek! :-)

 
61. Hozzászóló: josef | Időpont: 2009.08.24. 14:07
josef

50 év körüli boy band tánctanártkeres… :-)  :D |-|  :D :-)  |-|

 
60. Hozzászóló: MCjesus | Időpont: 2009.08.24. 13:49

Egy boy bandnél nem meglepő  hogy a tagokat a csajok mustrálják :-)

 
59. Hozzászóló: jantar | Időpont: 2009.08.24. 13:04
jantar

A zenéjüket és őket is szeretem. :D :-)

 
58. Hozzászóló: Mode93 | Időpont: 2009.08.24. 12:25
Mode93

Így van, itt csak olyanok vannak :D |-|

 
57. Hozzászóló: Niki | Időpont: 2009.08.24. 12:17

Itt?  ahhh Csak olyanok vannak! |-|

 
56. Hozzászóló: hudálekné | Időpont: 2009.08.24. 12:08

Hi! Amúgy van itt közületek olyan aki a zenét is szereti, vagy mindeki csak a tagokra gerjed?

 
55. Hozzászóló: Capricornus | Időpont: 2009.08.24. 12:05
Capricornus

Én mindenhogy mádom és kész :D

 
54. Hozzászóló: Aspasia | Időpont: 2009.08.24. 11:42

Engem személy szerint szórakoztat a furcsa beszédstílusa, de ezzel együtt a megjelenése, a haja és még sokminden más is. Most megint nem értem, miért vetőtik fel, hogy így kell-e őt szeretni vagy nem.

 
53. Hozzászóló: Mode93 | Időpont: 2009.08.24. 11:00
Mode93

Öcsém, micsoda témák vannak XDDDD
Én azt mondom, Martint úgy kell szeretni ahogy van. legalább neki van saját stílusa, nem mint pl. a jantar által említett nőszemélynek és még egyéb nem kívánom megnevezni emberkéknek :-) Mondjuk a foga nem igazán tartozik a saját és egyedi stílushoz, de akkor is XD :-)  :-)

 
52. Hozzászóló: Angelus | Időpont: 2009.08.24. 10:43
Angelus

Nem is arra gondoltam, egyszerűen csak szabálytalanul nőtt. :-)

 
Lapozás: « Első  <  78 79 80 81 82 >  Utolsó »
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned, ezt a belépési oldalon megteheted. Amennyiben még nem regisztráltál azt a regisztrációs oldalon tudod elvégezni.


You must be logged to post comments, You can enter on the login page. If You're not registered yet, You can do so on the registration page.
FREESTATE.hu - depeCHe MODE - Koncertek / Concerts
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
FREESTATE.hu ©