Majdnem egy héttel a 8. budapesti depeCHe MODE koncert után, úgy érzem, tartozom egy beszámolóval. Hisz azon a napon egy újabb álmom válhatott valóra, végre kezet rázhattam a depeCHe MODE összes tagjával. Az elmúlt kalandokban gazdag napok történéseit próbálom szavakba önteni.
Hol is kezdjem… Talán a szombattal. Miután megérkeztünk Precivel a városból a FREESTATE pólók átadásáról és nálunk beszélgettünk, érkezett egy rég várt email. A koncertszervezők értesítettek, hogy Budapesten is lesz Meet & Greet (Találkozz és üdvözölj!) – ami az elmúlt hónapok történései után kissé sem volt elvárható. Ráadásul én is lehetőséget kaptam, hogy találkozzam ikonjaimmal, akiket immár több mint két évtizede tisztelek. Nem tudom és szerintem nem is kell leírnom, mit jelent ez egy rajongónak. Csak azt sajnáltam, hogy csapatunk többi tagja nem tarthat majd velem, de ami késik, nem múlik!
Aztán eljött a hétfő is, mikor érzelmektől kavarogva indultunk útnak a pozsonyi depeCHe MODE koncertre. Ezen alkalommal csak ketten mentünk Precivel, szokás szerint kiemelt állóhelyre, s azzal a tudattal, hogy minden percét ki kell, élvezzem ennek a koncertnek. Hisz számomra a másnapi budapesti buli – a találkozó miatt – másról fog szólni. Az időjárás viszont nem kegyelmezett. Mintha az ég leszakadt volna, olyan esőben száguldottunk Pozsony felé. Mikor kb. a 10. balesetet láttuk, még azon is elgondolkodtunk, hogy visszafordulunk. Aztán gondoltuk, megküzdünk az időjárással. Viszonylag korán meg is érkeztünk a helyszínre. Az autóból kiszállva rögvest esőköpenybe bújtunk. A magyar tulajdonú Pólus bevásárlóközpontban estebédeltünk és szembesültünk a szokásos magyar invázióval. Most mégis talán a lengyel rajongók voltak túlsúlyban, amin nem is kellett csodálkoznunk, hisz náluk, elmaradt a tervezett koncert. Félelmetes volt látni az 1980-ban megragadt, kocka-haj, fekete-nyittes-bőrdzseki, fehér nadrág kombinációkat. Az viszont nem kétséges, hogy ezek a rajongók a vérüket is ott hagynák a koncerten, ha erre lenne szükség.
Mivel az elsők közt jutottunk be a stadionba – tettük mindezt probléma és várakozás nélkül - egyszerűen besétáltunk az egyik kapun. Jóformán a jegyünket sem ellenőrizték. Ezt bizonyították a stadionban rajongóknál fellelhető kamerák, üvegek (másfél literes sörösüvegek!). Mikor az egyik srác vállán a tömegben egy hatalmas vállkamerát is megláttunk, mondom kész! Ide TV stábbal is be lehetett volna sétálni…
Az első dolog, ami feltűnt, az a gömb-kijelző hiánya volt. Az csak később – itthon – derült ki, hogy a színpad gyakorlatilag a fele volt a Budapestinek. A helyi szervezők olyannyira rossz munkát végeztek a színpad felépítésénél, hogy arról még a dM.com Tour-blogjában is megemlékezett a stáb. A szerkezet túl gyengére és kicsire sikerült, hogy a gömb-kijelzőt és az összes fénytechnikát megtartsa. Ráadásul a színpad tetejét borító vászon több helyen lyukas volt, ill. rosszul megoldott. Így a víz elöntötte még a színpad jobb szélén lévő keverőt is, valamint a színpad tetejére hulló eső vízesésként zúdult az első sorokban állókra. Az eső egy idő után olyan méreteket öltött, hogy már a jégdarabok sem zavartak volna. A beázásnak köszönhetően a Motor szinte végig „énekhang” nélkül ment. S a zene minősége – ahogy később a teljes koncertté is – hagyott némi kivetnivalót maga után. Maga a zenekar egy órával a meghirdetett időpont előtt, már 8 órákkor színpadra állt. Gyakorlatilag üres stadion előtt. Feltételezhetően tudták, hogy az idő még rosszabbra fordul majd és nem szerettek volna kínozni minket. Sosem fogom megérteni azokat a rajongókat, akik képesek pontosan kezdésre érkezni. Hisz minimum a ráhangolódás végett érdemes az előzenekarokat is megnézni. Viszont az első szám végére csurig telt a stadion.
Azzal kellett szembesülnöm, hogy az eső a titok nyitja. Több óra ázás-fázás után, már valószínűleg mindenki úgy volt vele, hogy minden-mindegy. Csak egy dolog vezérelte a tömeget – a koncert élvezete! Hihetetlen hangulat kerekedett, a zenekar is jó kedéllyel állt a koncerthez, s a vízzel küzdő rajongókat nem egyszer részesítették külön dicséretben. Kis csoportok több alkalommal – a dalok között – valamelyik tag nevét kezdték skandálni, amit a tömeg hamar követett. Így még Andy Fletcher neve is sokszor hangzott el. Végül még Dave is beszállt és tapsolva dicsérte a zongoravirtuózt! A körülmények ellenére egy fantasztikus koncertben volt részünk. Rögtön a koncert után autóba pattantunk és rohantunk haza, hogy azért némileg kipihenjük magunkat a budapesti koncert előtt.
Eljött a nagy nap. Természetesen itt már nem tudtam csak a koncertre gondolni. 18:30-ra kellett megjelennem a szervezők által megjelölt helyen. Persze már fél ötkor kinn voltunk a stadionnál. Nem volt túl jó érzés elválni páromtól, barátaimtól, látni őket befelé rohanni a legjobb helyekért.
Eljött az én időm is. Nem sokkal 18:45 után a szervezők szétosztották a megfelelő beléptető matricákat és röviden ismertették velünk a szabályokat. A találkozásra néhány a médiában különböző játékokban kisorsolt rajongó, a The HDMFC 4 tagja, Császár Előd és a szervezők maguk kaptak lehetőséget, valamint két TV stáb. Egy jó ideig a színpad mögötti toronyépület előtt ácsorogtunk a nekünk kijelölt helyen. Pont szemben a sátorral, ahol a stáb vacsorázott. Többek között Jonathan Kessler ment el előttünk többször is. Később mikor pár szót váltott a szervezőkkel, rákérdeztem a fotó lehetőségére, de finoman nemet mondott. Egy távoli telefonos fotót azért készítettem róla. A parancs alapján egy darab kézfogásra, és egy darab közös fotóra kerül sor a zenekarral. Nem volt lehetőség beszélgetésre, aláírás kérésére sem! Sőt a menedzser azt is közölte, hogy örülhetünk, hogy Dave is itt lesz, mert ő nem igazán vállal már semmi ilyesmit. Szóval ez azért nem hasonlítható össze egy privát bulival, amire Alan Wilder hívott meg és közösen iszogatva beszélgettünk, és keresztnevemen szólítva köszöntött. Persze az ember egy ilyen találkozásnak is nagyon örül!
A toronyépület aulájában került sor a nagy találkozásra. Remegő térdekkel nyugtáztam, amint a folyosó végén megjelent Martin, Dave és Andy. Mosolyogva közelítettek felénk. A kézfogás olyannyira gyors volt, hogy fel sem fogtam igazán. Martin nagyon aranyos, Dave fekete selyemkesztyűs kézfogása sokkoló volt. Olyannyira, hogy Andynek szinte már én felejtettem el kezet nyújtani. Martinnal sikerült pár szót váltanom az előző esti koncertről is, nagyon kedves volt. Dave gépies kézfogása némiképp csalódást okozott. Azt sem tartom túl illő dolognak, hogy kesztyűben fog kezet – teszi ezt már jópár éve – de egy kicsit figyelmesebb is lehetne. Elhiszem, hogy neki mi apró porszemek vagyunk, akikre 10 perc múlva már nem emlékszik, de egy rajongónak ő egy félisten! Valószínűleg mindez a népszerűség velejárója és „civilben” egészen máshogy viselkedhet. Így is örök emlék marad a találkozás, amit köszönök a zenekarnak és a szervezőknek is! Fiatalságom mindennapjait többek között ők telítették boldogsággal az általuk játszott fenomenális dalokon keresztül. Ezért örökre a szívembe zártám ezt az öt embert! (Martin, Dave, Andy, Alan, Anton)
Elmúlt a pillanat, s máris kinn álldogáltam az épület előtt. Még a folyosón suhant el mellettünk a Motor két tagja. Majd Császár Előddel summázgatva a történteket szépen sétáltunk be a stadionba. Persze Ilyenkor már jóval nyolc óra után voltunk, a stadion csurig, barátaim elől, én a kiemelt szektor végén a kifutóval szemben. Nem szerettem volna nagyon tolakodni, így nem tudtam bejutni társaságunkhoz. Ez kicsit megpecsételte az este hangulatát.
Kicsi párom inkább feladta a jó helyet, hogy együtt lehessünk. Körülbelül 3 méterre voltunk a korláttól. Előttünk két lány és egy fiatalember. Később kiderült, hogy egyikük sem igazán dM rajongó, ahogy valószínűleg a tömeg komoly hányada sem. Gazdasági válság ide, gazdasági válság oda Magyarországon virágzik a sznobéria. Az emberek képesek megvenni a legdrágább jegyeket, csak azért, hogy dicsekedhessenek, hogy ott voltak a koncerten. Az előttünk lévő „hölgyek” minden 2. számnál rágyújtottak, amit az 5. cigi után már nem tudtam tolerálni és elég határozottan törtem ketté az égő cigarettát. Előttünk, mellettünk, mögöttünk nem ismerték, nem is énekelték a dalokat, kiemelt álló helyen a kifutóval szemben!!! Később inkább hátrébb mentünk, ahol legalább együtt énekelhettünk a többiekkel. Nem kérdés, hogy egy koncert hangulatát a legjobban a társaság befolyásolja.
Érdemes megfigyelni Dave mögött Antont a kifutón a szakadó esőben. Remélem viszontlátjuk majd ezeket a képeket!
Az eső. Igen, szinte már elválaszthatatlan része a budapesti koncerteknek. Véleményem szerint igenis javít a hangulaton. Valahogy jobban elengedi magát az ember, ha már bőrig ázott. Itt a pozsonyitól kisebb eső ellenére is jól megáztunk, mivel már csak akkor öltöztünk be esőköpenybe, amikor késő volt. A zenekar is érezte, hogy a tömeg izzani kezdett az esőben, Dave a szakadó vízben is képes volt kijönni a kifutóra – mert megérdemeltük! Akit zavar az eső abban a pár órában, azt hiszem, már nem koncertekre kell, hogy járjon, inkább a DVD verziót ajánlom.
Szerencsére a többség felszabadultan ünnepelte végig az estét. A zenekar is remek hangulatban volt! Dave a színpad mestere, páratlan frontember! Imádom, mikor Budapestet kiállt! Ahogy 2006-ban is, most is kétszer tette ezt, amit én egyfajta tisztelgésként fogadok tőle.
A koncert dalait – azt hiszem – nem kell, hogy felsoroljam hisz, akik ezt olvassátok feltehetően mind ott voltatok. Nem is emelnék ki dalokat, mert a koncert így egyben volt egész! Nem titok, hogy az új depeCHe MODE album nem tartozik a kedvenceim közé, DE koncerten igenis jól jönnek ki az új dalok.
Anton Corbijn mesélte találkozásunkkor, hogy szerinte ezt az albumot nagyon hangosan kell hallgatni, akkor jön át. Ebben mindenképp van valami. A dalok nem kifinomult mesterien összerakott szimfóniák, ahogy néhány korábbi albumuk. Ezek a dalok inkább valami rejtett energiát hordoznak, amit a hangerő és a közösségben eláradó eufória tud csúcsra járatni. A pozsonyi koncerthez képest a színpad fenomenálisan mutatott, a hangzás is remek volt. Ahogy akkor, most is kellemesen csalódtam a régi dalok újra-gondolásán. Boldogsággal töltött el, hogy rengeteg dalnak alapját szolgáltatta a devotional tour alkalmával komponált verzió. Azért érezhetően a régi, ismertebb dalok okozták a legnagyobb sikert.
Mondjuk a bevezető In Chains sem egy olyan dal, ami rögtön elvarázsol, ráadásul nehezen énekelhető – főleg, ha az ember nem tudja a szövegét. A Master & Servant alkalmával Dave által elkövetett baki pedig még feledhetetlenebbé tette a koncertet. Alig várom már az LHN felvételt, amin remélhetőleg jól hallható lesz majd a szinte végig a tömeg által énekelt nóta. Megkapóak a kivetítések is, a fényekkel közösen alkotott képi világ igazán hatásos volt. Külön öröm volt újra mozgó lámpakonzolokat látni, és egy dinamikusan átalakuló színpadot. Anton ahogy a videóinál is a lassú vágás és mozdulatok híve, így ez a színpadképet is jellemzi. Ha valamit javíthatnék a tökéletességén, akkor a fények lennének azok. Kicsit koncertesebb, vadabb, gyorsabb fénytölcsér-mozgásokat képzelnék el a színpadra.
Summázva az élményeket, ismét egy felejthetetlen este volt. Úgy érzem újra közelebb kerültünk – a valószínűleg gyerekkori elfogultságomból eredő – szuperlatívusz devotional tournéhoz. Egy fokkal megelőzve ezzel a Touring The Angel turnét. Köszönöm a zenekarnak a lehetőséget és az igazi rajongóknak a hangulatot!
jantar: jézus de hülye előitéletes emberek vannak! mekkora baromság volt az indoka! hallod, nekem is kinyílt volna a bicska a zsebemben ha ilyeneket mond… Az oké, hogy nem szereti, na de kérem a zene a lényeg, nem a tagok háttértörténete (és most általánosságban beszélek, nem kifejezetten csak a Mode-ra gondolok). Az ilyenen nekem is mindig eldurran az agyam, főleg hogy fogalmuk sincs egyáltalán hogy miről beszélnek és verik csak a nyálukat a színvonal alatti “zenékre”. Hát akkor egészségükre!
(Egyébként holnap én is megyek unokanővérem esküvőjére, és hála az égnek DJ lesz, nem kell egész este mulatóst hallgatnom - amit amúgy esküvőn egész tűrhetően tolerálok. Bár nem reménykedem, azért kíváncsi leszek lesz-e DM. )
Sajnálom, hogy ezt át kellett ma élned, de talán ez még inkább megerősített abban, hogy mi vagyunk itt a helyes úton.
Nemrég értem haza és pár órával ezelőtt iszonyatos élményben volt részem. Összetalálkoztam az egyik volt évfolyamtársnőmmel, akit régnem láttam már. Kérdezte mi jó történt velem mostanában. Ő nemsokára férjhez megy és nem tudják eldönteni, hogy milyen dalt válasszanak az esküvőre. Nagy örömmel megemlítettem, hogy a kedvenc együttesen dalai közt biztos talál vmi csodálatos dalt pl. Somebody..etc..( Említettem azt is neki előtte, hogy a múlt héten nagy élményben volt részem, mert részt vehettem a Depeche Mode koncerten. ) Nagy megdöbbenéssel nézett rám azokkal a csúnya szemeivel és kérdezte, hogy mégis komolyan gondoltam e, amit mondtam. Ő nem járatja le magát, hogy olyan együttestől választ dalt, akik alkoholisták, drogosok voltak. És én is jobban tenném ha hanyagolnám ezek hallgatását, mert rossz fényt vetnek rám.
Inkább ő Balázs Fecótól választ dalt, vagy Zséda művésznőtől. Na erre nekem sem kellett több útba igazítottam a nőcikét, hogy a végén már sírt.. Martin-ra nem kell azt mondani, hogy alkoholista, mert már nem az és 2003ban személyesen tapasztalhattam, hogy milyen ember a londoni koncertje után. És gondolom a többiek is ilyenek. Zséda is bemutatkozott számomra egyszer anno, úgyhogy róla is elmondtam a véleményemet. Nagyon bunkó nő.
Useless-girl én meg nem gondoltam rá, hanem párszor fenyegetett is az élmény
Vigyáznom kéne a hangerőkkel, de erről nem bírok lemondani. Volt idő, mikor a hallókészülékem dizájnját is megterveztem fejben elég morbid volt. Jelenleg minden okés, le kell kopogni lételemem a zene, mint a táplálék…nélküle nem bírnám
Sziasztok. Másfél héttel a koncert után jutott eszembe. Még a Zagar ment, fenn ülünk a lelátón és vártunk. És mit látok? Egy vak srác próbál lejutni a lépcsőn a korlátba kapaszkodva. Egy lány próbált Neki segíteni, de nem engedte. Ott erősködött, hogy Ő bizony egyedül is le tud jutni, annak ellenére, hogy nem látott és nem hallott a zenén kívül semmit (ez a mondat persze csak feltételezés). De tény, hogy vak volt, hisz fehér bottal próbált lejutni korlátba kapaszkodva. A lány végül lekísérte, de nem segíthetett Neki, ha jól emlékszem. Na most Ő vagy igazi rajongó vagy eltévedt. De ezt kétlem. Gondoltam megosztom Veletek. “
Én kaller vagyok a vonaton és a tapasztalatom (sok ilyen fogytékosságban (látás, mozgás) szenvedő egyénnel találkoztam már) azt mutatja általában nem hagyják hogy segítsen nekik az ember.A munkámból adódóan (meg amúgy is) megkérdezem őket segíthetek-e, de általában nem akaráják, és nem is szoktam eröltetni.Biztos rossz érzés, ha az ember másoktól függ, és amit meg tudnak maguktól tenni, azt meg is teszik.Becsülöm is érte őket.
lolacska : ez valami fantasztikusra sikeredett. és igen, én is ugyan ezt érzem, éreztem, és még fogom is érezni egy darabig.
Köszönöm hogy megírtad helyettem!
Tényleg? Felhívtam egy- két utazási irodát azok azt mondták nem lehet üdülési csekkel fizetni… De ha ott tényleg lehet, nagyon köszönöm, hogy szóltál!!!:)
Bocsi, hogy nem idevágó téma, de azt szeretném kérdezni, hogy szerintetek az utazási irodákban sem lehet üdülési csekkel fizetni koncertjegyért? Mert a jegyirodákban nem lehet azt tudom.
Mivel nem hiszem hogy sok vak volt ott igy 99% h ismerem a srácot és nagy rajongó. Ha az akit én mondok akkor gyöngyösi és már több koncerten is volt.kb 175magas és sulyosabb..
Más. Tudna valaki segiteni strangelove instrumental ban?
dario: kevés esélyét látom annak, hogy eltévedt volna! huh kíváncsi lennék, hogy egy vak rajongó hogy vélekedik a DM zenéjéről. (mivel fejlettebb a hallásuk, gondolom kicsit másképp vélekednek a számokról. meg úgy általában hogy nekik mit jelenthet a mode.)
Egyébként párszor már gondolkodtam rajta, hogy milyen borzalmas lenne hirtelen megsüketülni pl. Én nem tom mit csinálnék zene nélkül!
Sziasztok. Másfél héttel a koncert után jutott eszembe. Még a Zagar ment, fenn ülünk a lelátón és vártunk. És mit látok? Egy vak srác próbál lejutni a lépcsőn a korlátba kapaszkodva. Egy lány próbált Neki segíteni, de nem engedte. Ott erősködött, hogy Ő bizony egyedül is le tud jutni, annak ellenére, hogy nem látott és nem hallott a zenén kívül semmit (ez a mondat persze csak feltételezés). De tény, hogy vak volt, hisz fehér bottal próbált lejutni korlátba kapaszkodva. A lány végül lekísérte, de nem segíthetett Neki, ha jól emlékszem. Na most Ő vagy igazi rajongó vagy eltévedt. De ezt kétlem. Gondoltam megosztom Veletek.
lolacska:
nagyon rátapintottál a lényegre!hasonlóan érzek én is!
már több mint egy hét eltelt és még a gondolataim ott járnak folyamatosan…
és még nagyon sokáig ott is fognak!!!!