„depeCHe MODE talán nem a legunalmasabb banda, akik valaha előfordultak, de kétségtelenül afelé tartanak. Az egyetlen, amit érdemes kiemelni a nevetséges és elképzelhetetlen létezésükben, az a kifinomult és hihetetlen sikerük.”
Depeche Mode koncert Párizsban
Dave Gahan újfent kijátssza a halált és Morrissey-t
Stade de France stadion, Párizs
2009. június 27.
(****)
Így fogalmazott a hosszú ideje nem létező Record Mirror magazin riportere, miután megtekintette a banda koncertjét Manchesterben, a kicsi és izzasztó Rafters clubban 1981 augusztusában. A firkász egy másik hasonlóan kedvesen rosszindulatú, a “még ahhoz is túlságosan unalmasak, hogy egyáltalán érdektelenek legyenek” jelzővel is illeti az együttest, akik ennek ellenére ekkor már két kislemezt jegyeztek. A második, a New Life, a Pac Man árkád játék hangzására és dallamára hajaz, ugyanakkor ezzel első ízben rákerülnek az angol slágerlistára. Ám senki nem gondolta volna akkoriban, legkevésbé talán a fenti savanyú tollú kritikus, - aki egyébként nem más mint az akkor 22 éves és éppen frusztrált pop lángész Steven Morrissey - hogy majdnem három évtized elteltével a depeCHe MODE akkora népszerűségnek örvend majd, hogy a párizsi Stade de France stadiont, a labdarugó világbajnokságok döntőinek és Rolling Stones koncertek helyszínét képes csurig megtölteni.
Az erős délutáni napsütéstől védett helyen, a kellemesen hűvös backstage-ben Martin Gore a csapat dalszerzője a Q Magazin felolvasását hallgatja Morrissey cinikus értekezéséről. Kínos csend következik amíg egyszer csak Gore nevetni kezd. Kacagó, csuklás-szerű ha-ha-ha, végtelen ismétlődésben. Vidámság? Irónia? Keserűség? Vagy talán csak egy molotov koktélnyi diadalittas vihogás?
- Akkoriban ez egy tipikus kritika volt - mondja mosolyogva Gore, a nyughatatlan szemű alacsony növésű figura, hátrafésült, göndörre robbantott szőke tincsekkel, amely elképesztően hasonlít az 1935-ben készült Frankenstein menyasszonya c. film őrült tudósára, Dr. Pretoriusra. Ahogy meséli, mialatt az együttes az új lemezét, a Sounds Of The Universe-t vette fel, kezükbe került egy doboz tele régi újságcikkel és kivágásokkal, amiket Dave volt felesége gyűjtögetett valamikor.
- Azokban a cikkekben szinte ugyanezek a sorok szerepeltek. Mindegy egyes cikk lesújtó volt ránk nézve. De feltételezem, akkoriban tényleg eléggé borzasztóak voltunk.
Ahogy a depeCHe MODE átalakult, - Gore fogalmazásában - a “négy basildoni srác, akik kétségbeesve próbálnak elektronikus zenét csinálni” bandából a stadionokat megtöltő európai félistenekké, az az egyik legkülönösebb átváltozás a brit popzene életében. Az eredeti dalszerző elhíresült lépéssel vált ki a bandából, hogy megalakítsa a Yazoo-t, röviddel az 1981-es Just Can’t Get Enough megjelenése után, amely egyébként még mindig az egyik legtöbbet letöltött daluk az iTunes-on. Amikor Gore átvette a dalszerzési feladatokat, a prüntyögő depeCHe MODE a dalgyártásban egy sötét, borongós, sallangmentes pop noir-ba tért át, ami sokkal inkább a 30-as évek Berlinét idézi, mint a 80-as évek Basildonját. Ráadásul mindez Európában történik, ahol az új felállású depeCHe MODE a legnagyobb és a legelkötelezettebb rajongótábort szerzi meg magának olyan emlékezetes szintetizátor darabokkal, mint az Everything Counts vagy a People Are People, megelőzve az amerikai áttörésüket, amit aztán majd az utókor számára az 1989-es koncert filmjük, a 101 örökít. DA Pennebaker által rendezett film 80 ezer hisztérikus Mode rajongóval precedens értékűvé válik és 20 évvel később még mindig az. Ahogy a hűséges rajongók gyülekeznek a Stade de France lelátóira, a párás levegő megtelik várakozás izgalmával; nem csak esemény, hanem egy nagy család gyülekezete. - Jókis látvány, ugye? - vigyorog Gore.
Meglehet, Morrissey még mindig a depeCHe MODE “meglepően unalmas” zenéjén gondolkodik vagy nem, talán még ő is elismerné, hogy a banda története minden csak nem unalmas.
Gahan heroin függőségen esett át és közismert módon 2 percig halott volt 1996-ban, miután túladagolta magát és újjá kellett éleszteni. A billentyűs Andy Fletchernek ugyancsak kijárt, amikor idegösszeomlással az 1990-es világ körüli turnéjuk során (sic!) a The Priory rehabilitációs intézetben kötött ki. Az egykoron alkoholista Gore pedig már 3 éve józan, a piát pedig fitness diétára és kényszeres eBay-ezésre cserélte.
- Elérkeztem addig a pontig, amikor a dolog kezelése kifolyt az irányításom alól. - mondja. - Egyszerűen abba kellett hagynom. Elérkezel abba korba, amikor az ivás előnyeit jócskán felülírják a rendszeres másnaposságok. Ha most alaposan berugnék, annak egész hétre való következményei volnának.
Jóllehet, a banda démonai már lakatra vannak zárba, a drámai események nem szűnnek. 2009 május 12-én a Tour Of The Universe turné Athéni állomásán Gahan rosszul lett közvetlenül a koncert kezdete előtti pillanatokban. Kórházba szállítás után gyomorhurutot diagnosztizáltak nála. További vizsgálatok során az orvos CT vizsgálatot is végzett. Az a kis árnyék, amit Dave hólyagján kimutattak, egy kialakulóban levő tumor volt, amit aztán azonnal el is távolítottak.
- Azt hiszem erre az eseményre úgy kell tekintenünk, mint egy csodára, hogy gyomorhurutja lett. - mondja Gore. - Máskülönben turnéznánk egy évig, mialatt Dave-nek még mindig megvolna a tumorja. Az is csoda, hogy az orvos alaposabban is megvizsgálta. Ez más esetben nem történik meg. Nagyon szerencsések voltunk.
Az, hogy Gahan ismét eltáncolt a kaszás elöl, sokat elárul arról izgatott figuráról, aki a koncerteken a rock istenek izzasztó karikatúráját testesíti meg. Talán ez történik, amikor az önpusztítás a végletekig fajul. Peckesen vonaglasz a mellényedben vagy éppen meztelen felsőtesttel, mint Michael Hutchence, noha a szexuális karizmád sokkal inkább Michael Barrymore-ra hajaz (brit komikus és televíziós műsorvezető). Azt hiszed, hogy Elvis vagy, miközben minden arcmozdulatod elárulja, hogy essexi vagy. De legalább ott van a hang. Az a félelemtől üvöltő, agonizáló hang, ami a Wrong indusztriális hangzását végigkíséri és olyan, mint egy orwelli dorgálás. És amitől a madarak pánikszerűen elrepülnek a stadionból, az a rajongói kedvenc Fly On The Windscreen. “Death is everywhere,” üvölti az az ember, aki közelebb volt a halálhoz, mint bármelyikünk. Több tízezer ember énekli vele együtt. A látványba és a hangzásba az ember térde is beleremeg.
Ahova Gahan gótikus étoszt szállít, oda Gore érzelmeket visz. Megragadja a mikrofont és a depeCHe MODE-hoz képest egzotikus hangzású Little Soul előadásába fog, hangja jóval emberibben szólal meg a Mode hideg és kegyetlen repertoárjához képest. A Walking In My Shoes és az In Your Room fagyos robbanásában még több szenvedéses agónia hallatszik, dalok, amelyekre megesküdnél, hogy büntetésnek szánták - egyfajta megbánás-szerű, önmarcangoló popzenei darabok, ugyanakkor éppen ellenkező hatásuk volt a hatalmas gyülekezet előtt. És ha van olyan dolog, amihez a depeCHe MODE sokkal jobban ért, mint bármelyik együttes, az a tömeg manipulásása. Már teljesen besötétedik, amikor megszólal az I Feel You és az egész stadion egyszerre mozdul a pengetésre. Az Enjoy The Silence, a táncaparkettet betöltő és a bánatot diszkóütemmel megtöltő melankolikus hangulata átcsap egyszerre ringó extázissá. Mind közül a legfantasztikusabb, a heroikus germán eposzokat idéző 1987-es Never Let Me Down Again, ami ennyi év után szinte viccet csinál abból a tényből, hogy a dal egykoron mindössze a 22. helyig jutott az angol slágerlistán. Ha éppen most ejtettek volna ide a Mongó bolygóról és tanúja lennél, ahogy 100 ezer vagy még több kar metronóm szerű szinkronban leng, feltételeznéd, hogy talán ez az legismertebb dal az emberiség történelmében. Egészen addig, amíg megvárod a ráadást, hogy lásd ahogy Szent Dave gospellt énekel Gore gitározására. Utoljára akkor volt ekkora őrület a párizsi Stade de France stadionban, amikor Franciaország megverte Brazíliát 3-0-ra.
Az aftershow egy kis basildoni hangulatot csempész Párizs távolabbi részeibe, köszönhetően a busznyi barátnak és családtagnak, akik segítenek elfogyasztani a sajtgolyókat, kolbászkákat és az asztali bort. Gore igazán elégedettnek látszik, hátba veregetést osztogat bőrdzsekiben és T.Rex pólóban.
- Sokkal jobban érezzük magunkat az együttesben - mondja és látni a szemén, hogy valóban így gondolja. - A közönség elképesztő volt. Mindenki elégedettnek tűnt. Ez a fontos.
A nosztagiázás kedvéért a Q Magazin felajánlja Gore-nak az ominózus Morrissey cikket az együttes nemrégiben megtalált régi újságcikkeket tartalmazó gyűjteménye számára, a régmúlt idők mementója jeléül. Gore úgy nézi feszülten a darab papírt, mintha annak érintése fizikai sorvadás esetleges bekövetkezésével fenyegetne.
- Nem - mondja nevetve remegő hangon. - Tartsd meg!
De amikor elérkezik az idő, hogy megvalljam, miszerint a mai este nyilvánvalóan nem azt bizonyítja, hogy a depeCHe MODE a legunalmasabb banda, akik valaha előfordultak, ő már megfordult és ott is hagyott.
Simon Goddard
Q Magazin
September 2009
p. 142-143.
(Megjegyzés: A szerző ismert Morrissey és The Smiths biográfus, számos könyvet és cikket írt a témában.)
|
|
|
|
Csajok tegnap arról beszéltünk,hogy kísért titeket a DM úton-útfélen.Na a jóelőbb engem is kísértett a Libri könyvesbolt ajtaján lévő plakát képében.Egyből rátok gondoltam és vigyorogtam magamban.Ja meg nyáron a buszmegállóban is volt plakát és egyet le is szedtem és haza hoztam.Szerencsére elég lazán csak a négy sarkánál volt felrakava, úgyhogy könnyen lejött. 
Hát Mode akkor szép lassan kattantál rá a DM-re.
A kiscsajomról annyit,hogy ma az mp3-mamra zizzent rá mert Dávidot akart hallgatni.
|
 vica! Érdepes kérdés, sose tudom pontosan, mitől, és miért számítok rajongónak:)
Hát amikor még nem voltam rajongó, már akkor is ismertem jópár számukat, hát ugyebár anyám sokat hallgatta akkoriban, most már nem nagyon. Precious volt az első szám, ami úgy igazán megtetszett, utána meg a People are People. Dave-ről pedig majdnem minden áldott nap azt hallgattam, hogy milyen jó pasi, stb, én meg nem hittem el, mert ugye nem ismertem, nem tudtam milyen volt, csak azt láttam, ahogy 2006-ban néztek ki.  És egyik este karácsony fele anyám 101-et nézett…megláttam Dave-et, tátva maradt a szám, és ezt mondtam “Hát ha legközelebb azt mondod, hogy Dave jó pasi, nem fogok ellenkezni” (erre tisztán emlékszem, anyámnak felcsillant a szeme) Utána megláttam Alant, hát ott elszakadt a mécses, első látásra tetszett az egész ember, ráadásul a Behind The Wheel-re még táncikáltam is. Bár arra nem lehet nem táncolni.. Következő nap már Best Of-ot néztünk, harmadnap meg már azon kaptam magam, hogy én könyörögtem anyámnak a 101-ért De egyébként amikor pl. a Black Celebration-t hallgattam meg először úgy, hogy nem anyám tette be a lemezt, akkor kívülről fújtam, szóval nem volt teljesen ismeretlen a dolog. Nagyon hosszú és érdepes dolog, ahogy nálam kialakult a dM mánia. Azóta már látszik, hogy hol tart a dolog..
Macsus látom neked is tetszik a Dávi
|
Useless-girl: Na,ezt én se tudtam,sajnálom ha igaz!
Itt mindig megtudok vmi új infót.
vica: Aranyos a lányod,h így rávan kattanva ő is Dávi-ra:D Ez annyira jó név ez a Dávi!:D
|
|
Mode felmerült bennem a kérdés,hogy tényleg honnan jött neked ez a nagy DM rajongás?Mi volt az a pont ahonnan azt mondhatod,hogy rajongó vagy? 
|
|
Useless-girl:akkor számomra ez is letisztázódott,hogy mi a helyzet Jimmy igazi apjával,és ha igaz akkor sajnálom de azért Dave-vel sem járt rosszul a srác,hogy ő lett a pótapja.
|
|
Mode93: tudtommal Jimmy igazi apja már nem él - de nem tudom ennek mennyi a valóságtartama.
|
|
Angie ahogy a neved is mutatja te egy angyal vagy.És,hogy működne a dolog?Mennyibe kerülne?Jaj nagyon jó lenne…
|
|
Vica! 101 DVD-t bármikor tudok neked rendelni külföldről, ha kell. 
|
|
A lányom is csak nőci mégha minirozott kiadásba van is és úgy látszik már ő is kiszúrja a jóképű fickókat mint Dave.A hangjára meg mikor kérdeztem,hogy szép akkor rávágta,hogy “szép”.
|
|
Igen Ezt tudtam csak reagálni..De mit tett Dave, hogy még a picik is imádják?? Nem értem..
|
|
Mode az előző hsz.-od rövid volt és lényegretörő...
|
|
Lányok kisért benneteket a DM szekrényajtón és egyéb helyek feliratán.Macsus köszi a tippet.Miközben pötyögöm nektek a mondanivalóm a gyerekem mutogat a képernyőre és mondja “Dávid képen”
|
Mode93: Végre egy tanár,aki érdeklődik:D Közvéleménykutatást kéne tartani a sulidban,h ki szereti a Mode-ot Én is írogattam Mode feliratokat,meg belevéstem egy asztalba (nem a suliban),meg egy hintára Kül a házunk közelében van egy régi betonkerítés,oda vki sztem még tök régen felírta,h Dave,Madonna,DMode,Cure meg Why Not. Én meg lefotóztam:D
Hát igen,ilyen kockahajú Mode-os Macska lett:D,mert volt egy ilyen képregény ötletem,aztán ahhoz próbálgattam:D
vica: Mintha én még a Metronómban láttam volna belőle még régebben,megnéztem az oldalukat,elvileg van
|
|
Hát Mode Bettina úgy tűnik kellemes volt a német óra.És mit irogattál?I love you Dave meg ilyesmi?
|
Mode-os macska Hát vica fogalmam sincs, mi lehet Jimmy igazi apjával, gondolom elváltak Ők is  Viszont igen, apám lánya vagyok
Tegnap végre sikerült megkérdeznem anyámat, hogy volt-e valami érdeklődésrégen Dave felé, amikor pici voltam, de azt mondta hogy abszolút semmi Viszont amikor még nem voltam rajongó, de azért már “eszemnél voltam” akkor anyám mindig úgy emlegette előttem Dave-et, mint az apámat. Már akkor is “apád énekel” volt, ha megszólalt a rádióba  Kérdezte, miért vagyok ennyire kíváncsi, hát mondtam neki hogy semmi különö, csak kíváncsi vagyok, honnan árad ez a túláradó szeretet..
És képzeljétek el, ma németre helyettes jött be, a biológia tanárunk, tök rendes nő. Mondta hogy foglaljuk el magunkat, hát én elővettem egy füzetet, tollat, telefonomat és Mode-oztam mint az állat. Kérdezi tanár, mert ugye első padban ülök, és látta mit írogatok.:
“Ilyen nagy rajongó vagy, Bettina?”
Elmosolyodtam, és mondtam neki hogy igen. Aztán kérdezte, hogy voltam-e koncerten, milyen volt, mióta vagyok rajongó, stb..Hát én meg persze válaszoltam neki, mondtam hogy szarrá áztunk de megérte Óra végén meg mondja, hogy “A kezedet is összefirkáltad látom” Mondfom “igen”. rre tanár: “És most is olyan zenét hallgatsz.” ..ezt kijelentette, nem kérdezte..Hát mondom persze
|
|
Macsus Depeche Mátyás után Mode-os Macska?Egyre jobb ötleteid vannak. Azért kiváncsi lennék mostanság hol lehet beszerezni a 101-et dvd-n.
|
A 101 nekem sincs meg sajna,de pályázom rá,gondoltam,h azt kérem majd szülinapomra,de aztán lehet,h mégse 
Mode93: Én is mindig a kezemre firkálok,gimiben is sokszor órán unalmamban kipingáltam kicsit:D Mostanában meg Mode-os Macskát rajzolgattam:D
Nem csodálom,h az anyukád kedvenc része
Én anyukám nem szereti a Mode-ot,de Dave-re mondta,h jól néz ki
Én meg olyan hülye vagyok,h múltkor vhogy apukámról Dave ugrott be,én nem tudom miért D
|
|
|
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
|
