„depeCHe MODE talán nem a legunalmasabb banda, akik valaha előfordultak, de kétségtelenül afelé tartanak. Az egyetlen, amit érdemes kiemelni a nevetséges és elképzelhetetlen létezésükben, az a kifinomult és hihetetlen sikerük.”
Depeche Mode koncert Párizsban
Dave Gahan újfent kijátssza a halált és Morrissey-t
Stade de France stadion, Párizs
2009. június 27.
(****)
Így fogalmazott a hosszú ideje nem létező Record Mirror magazin riportere, miután megtekintette a banda koncertjét Manchesterben, a kicsi és izzasztó Rafters clubban 1981 augusztusában. A firkász egy másik hasonlóan kedvesen rosszindulatú, a “még ahhoz is túlságosan unalmasak, hogy egyáltalán érdektelenek legyenek” jelzővel is illeti az együttest, akik ennek ellenére ekkor már két kislemezt jegyeztek. A második, a New Life, a Pac Man árkád játék hangzására és dallamára hajaz, ugyanakkor ezzel első ízben rákerülnek az angol slágerlistára. Ám senki nem gondolta volna akkoriban, legkevésbé talán a fenti savanyú tollú kritikus, - aki egyébként nem más mint az akkor 22 éves és éppen frusztrált pop lángész Steven Morrissey - hogy majdnem három évtized elteltével a depeCHe MODE akkora népszerűségnek örvend majd, hogy a párizsi Stade de France stadiont, a labdarugó világbajnokságok döntőinek és Rolling Stones koncertek helyszínét képes csurig megtölteni.
Az erős délutáni napsütéstől védett helyen, a kellemesen hűvös backstage-ben Martin Gore a csapat dalszerzője a Q Magazin felolvasását hallgatja Morrissey cinikus értekezéséről. Kínos csend következik amíg egyszer csak Gore nevetni kezd. Kacagó, csuklás-szerű ha-ha-ha, végtelen ismétlődésben. Vidámság? Irónia? Keserűség? Vagy talán csak egy molotov koktélnyi diadalittas vihogás?
- Akkoriban ez egy tipikus kritika volt - mondja mosolyogva Gore, a nyughatatlan szemű alacsony növésű figura, hátrafésült, göndörre robbantott szőke tincsekkel, amely elképesztően hasonlít az 1935-ben készült Frankenstein menyasszonya c. film őrült tudósára, Dr. Pretoriusra. Ahogy meséli, mialatt az együttes az új lemezét, a Sounds Of The Universe-t vette fel, kezükbe került egy doboz tele régi újságcikkel és kivágásokkal, amiket Dave volt felesége gyűjtögetett valamikor.
- Azokban a cikkekben szinte ugyanezek a sorok szerepeltek. Mindegy egyes cikk lesújtó volt ránk nézve. De feltételezem, akkoriban tényleg eléggé borzasztóak voltunk.
Ahogy a depeCHe MODE átalakult, - Gore fogalmazásában - a “négy basildoni srác, akik kétségbeesve próbálnak elektronikus zenét csinálni” bandából a stadionokat megtöltő európai félistenekké, az az egyik legkülönösebb átváltozás a brit popzene életében. Az eredeti dalszerző elhíresült lépéssel vált ki a bandából, hogy megalakítsa a Yazoo-t, röviddel az 1981-es Just Can’t Get Enough megjelenése után, amely egyébként még mindig az egyik legtöbbet letöltött daluk az iTunes-on. Amikor Gore átvette a dalszerzési feladatokat, a prüntyögő depeCHe MODE a dalgyártásban egy sötét, borongós, sallangmentes pop noir-ba tért át, ami sokkal inkább a 30-as évek Berlinét idézi, mint a 80-as évek Basildonját. Ráadásul mindez Európában történik, ahol az új felállású depeCHe MODE a legnagyobb és a legelkötelezettebb rajongótábort szerzi meg magának olyan emlékezetes szintetizátor darabokkal, mint az Everything Counts vagy a People Are People, megelőzve az amerikai áttörésüket, amit aztán majd az utókor számára az 1989-es koncert filmjük, a 101 örökít. DA Pennebaker által rendezett film 80 ezer hisztérikus Mode rajongóval precedens értékűvé válik és 20 évvel később még mindig az. Ahogy a hűséges rajongók gyülekeznek a Stade de France lelátóira, a párás levegő megtelik várakozás izgalmával; nem csak esemény, hanem egy nagy család gyülekezete. - Jókis látvány, ugye? - vigyorog Gore.
Meglehet, Morrissey még mindig a depeCHe MODE “meglepően unalmas” zenéjén gondolkodik vagy nem, talán még ő is elismerné, hogy a banda története minden csak nem unalmas.
Gahan heroin függőségen esett át és közismert módon 2 percig halott volt 1996-ban, miután túladagolta magát és újjá kellett éleszteni. A billentyűs Andy Fletchernek ugyancsak kijárt, amikor idegösszeomlással az 1990-es világ körüli turnéjuk során (sic!) a The Priory rehabilitációs intézetben kötött ki. Az egykoron alkoholista Gore pedig már 3 éve józan, a piát pedig fitness diétára és kényszeres eBay-ezésre cserélte.
- Elérkeztem addig a pontig, amikor a dolog kezelése kifolyt az irányításom alól. - mondja. - Egyszerűen abba kellett hagynom. Elérkezel abba korba, amikor az ivás előnyeit jócskán felülírják a rendszeres másnaposságok. Ha most alaposan berugnék, annak egész hétre való következményei volnának.
Jóllehet, a banda démonai már lakatra vannak zárba, a drámai események nem szűnnek. 2009 május 12-én a Tour Of The Universe turné Athéni állomásán Gahan rosszul lett közvetlenül a koncert kezdete előtti pillanatokban. Kórházba szállítás után gyomorhurutot diagnosztizáltak nála. További vizsgálatok során az orvos CT vizsgálatot is végzett. Az a kis árnyék, amit Dave hólyagján kimutattak, egy kialakulóban levő tumor volt, amit aztán azonnal el is távolítottak.
- Azt hiszem erre az eseményre úgy kell tekintenünk, mint egy csodára, hogy gyomorhurutja lett. - mondja Gore. - Máskülönben turnéznánk egy évig, mialatt Dave-nek még mindig megvolna a tumorja. Az is csoda, hogy az orvos alaposabban is megvizsgálta. Ez más esetben nem történik meg. Nagyon szerencsések voltunk.
Az, hogy Gahan ismét eltáncolt a kaszás elöl, sokat elárul arról izgatott figuráról, aki a koncerteken a rock istenek izzasztó karikatúráját testesíti meg. Talán ez történik, amikor az önpusztítás a végletekig fajul. Peckesen vonaglasz a mellényedben vagy éppen meztelen felsőtesttel, mint Michael Hutchence, noha a szexuális karizmád sokkal inkább Michael Barrymore-ra hajaz (brit komikus és televíziós műsorvezető). Azt hiszed, hogy Elvis vagy, miközben minden arcmozdulatod elárulja, hogy essexi vagy. De legalább ott van a hang. Az a félelemtől üvöltő, agonizáló hang, ami a Wrong indusztriális hangzását végigkíséri és olyan, mint egy orwelli dorgálás. És amitől a madarak pánikszerűen elrepülnek a stadionból, az a rajongói kedvenc Fly On The Windscreen. “Death is everywhere,” üvölti az az ember, aki közelebb volt a halálhoz, mint bármelyikünk. Több tízezer ember énekli vele együtt. A látványba és a hangzásba az ember térde is beleremeg.
Ahova Gahan gótikus étoszt szállít, oda Gore érzelmeket visz. Megragadja a mikrofont és a depeCHe MODE-hoz képest egzotikus hangzású Little Soul előadásába fog, hangja jóval emberibben szólal meg a Mode hideg és kegyetlen repertoárjához képest. A Walking In My Shoes és az In Your Room fagyos robbanásában még több szenvedéses agónia hallatszik, dalok, amelyekre megesküdnél, hogy büntetésnek szánták - egyfajta megbánás-szerű, önmarcangoló popzenei darabok, ugyanakkor éppen ellenkező hatásuk volt a hatalmas gyülekezet előtt. És ha van olyan dolog, amihez a depeCHe MODE sokkal jobban ért, mint bármelyik együttes, az a tömeg manipulásása. Már teljesen besötétedik, amikor megszólal az I Feel You és az egész stadion egyszerre mozdul a pengetésre. Az Enjoy The Silence, a táncaparkettet betöltő és a bánatot diszkóütemmel megtöltő melankolikus hangulata átcsap egyszerre ringó extázissá. Mind közül a legfantasztikusabb, a heroikus germán eposzokat idéző 1987-es Never Let Me Down Again, ami ennyi év után szinte viccet csinál abból a tényből, hogy a dal egykoron mindössze a 22. helyig jutott az angol slágerlistán. Ha éppen most ejtettek volna ide a Mongó bolygóról és tanúja lennél, ahogy 100 ezer vagy még több kar metronóm szerű szinkronban leng, feltételeznéd, hogy talán ez az legismertebb dal az emberiség történelmében. Egészen addig, amíg megvárod a ráadást, hogy lásd ahogy Szent Dave gospellt énekel Gore gitározására. Utoljára akkor volt ekkora őrület a párizsi Stade de France stadionban, amikor Franciaország megverte Brazíliát 3-0-ra.
Az aftershow egy kis basildoni hangulatot csempész Párizs távolabbi részeibe, köszönhetően a busznyi barátnak és családtagnak, akik segítenek elfogyasztani a sajtgolyókat, kolbászkákat és az asztali bort. Gore igazán elégedettnek látszik, hátba veregetést osztogat bőrdzsekiben és T.Rex pólóban.
- Sokkal jobban érezzük magunkat az együttesben - mondja és látni a szemén, hogy valóban így gondolja. - A közönség elképesztő volt. Mindenki elégedettnek tűnt. Ez a fontos.
A nosztagiázás kedvéért a Q Magazin felajánlja Gore-nak az ominózus Morrissey cikket az együttes nemrégiben megtalált régi újságcikkeket tartalmazó gyűjteménye számára, a régmúlt idők mementója jeléül. Gore úgy nézi feszülten a darab papírt, mintha annak érintése fizikai sorvadás esetleges bekövetkezésével fenyegetne.
- Nem - mondja nevetve remegő hangon. - Tartsd meg!
De amikor elérkezik az idő, hogy megvalljam, miszerint a mai este nyilvánvalóan nem azt bizonyítja, hogy a depeCHe MODE a legunalmasabb banda, akik valaha előfordultak, ő már megfordult és ott is hagyott.
Simon Goddard
Q Magazin
September 2009
p. 142-143.
(Megjegyzés: A szerző ismert Morrissey és The Smiths biográfus, számos könyvet és cikket írt a témában.)
|
|
Szerintem sokat jelent, ha egy tanár képben van arról mik az éppen trendi dolgok a tanítványai körében. Sokkal lazábban tud hozzájuk állni, mintha nem foglalkozna ezzel. Sőt, a DM már több generáció zenéje is, szóval már tanárok közt is lehet olyan, aki rajtuk nőtt fel. Na akkor ott Te tuti befutó vagy! 
Számomra az a zene, amit hangszerekkel játszanak el, a tátikát és a művileg megcsinált előadó celebeket nem sorolnám a művész/zenész kategóriába, mert akkor szégyenében minden művész és zenész elbandukolna. Persze ez egy örök harc, most az emo a menő még kb. 2 évig és ki is fog fújni, utána jön a trapper gatya és a rock, vissza a 70-es évekbe
|
nem vica, még nem szóltak meg érte, valószínűleg az az oka, hogy fingjuk nincs arról, mi az, hogy Depeche Mode Nem hogy még Dave drogügyeiről, és Martinka alkohol problémáiról tudnának,..ezek csak az emo-t ismerik, meg azt a fajta hangszerrel kiadott akármiket, amit én nem neveznék zenének A nyakamba van egy nyaklánc, amin 2 szép betű lóg, azt hiszem nem kell mondani, melyik az a 2 szép betű..na arról kérdezték már, hogy mit jelent, és egy o.társam nem is hallott még róluk Jah viszont egy fiú az osztályban elvileg dM rajongó, de nem sok jelét mutatja ennek, abszolút nem foglalkozik velük, koncerten se volt, szerintem az új albumról sem hallott még..
Angelus!
Biztos hogy meg fognak lepődni a tanárok, főleg a földrajz tanárom, Ő jó fej, szinte látom magam előtt, ahogy végignézi Na meg aztán arról, aki a szakmai tantárgyat tanítja,róla nem is beszélve…
|
Mode93!
Jó képet választottál az ellenőrződ borítójának A tanárok is majd hanyatt vágják magukat vagy csak jól meg fognak lepődni.
|
Jó lett az ellenőrző borítód.Mond csak nem szóltak még meg az osztálytársaid a DM rajongásog miatt?Mert volt aki itt az oldalon mesélte,hogy beszóltak neki,hogy hogyan tud ilyen drogos,alkoholista bandáért rajongani.
Tetszik a gondolkodásod,annó én is ilyen voltam.
Nos szerintem is összeillenek Dave meg Jen.Hát Jo nem volt annyira nagy szám külsőre de rendesnek látszik viszont amikor arról a Teresáról láttam képet az volt az első gondolatom,hogy jó nagy k…a lehet.
|
Ez így van, nekem teljesen más az értékrendem, mint a többieknek Ezt mások is mondták már Nekem elsősorban nem az a célom, hogy kikészítsem a tanárokat, meg legyen pasim, cigi, drog és még sorolhatnám órák hosszat ...
Dave feleségével nekem nincs semmi bajom, szerintem szép nő, és totál összeillenek Theresát viszont utállom. Soha nem volt szimpatikus, de amikor megtudtam, hogy ő is tehet Dave drogproblémáiról, azóta gyűlölöm szó szerint. Joanne Fox-al meg úgy vagyok, hogy jólvan, volt ő is, aztán szevasz De nincs vele se semmi bajom
paris Wilder mostanában kb. 12-13 éves lehet, ha jól tudom, 1996-ban született, méghozzá februárban. A videót belinkeltem, nem adja ki? :S
|
Ja még valami:ha már tegnap Dave-rőlbeszéltünk ma meg a többiek gyerekeiről neked mi a véleményed Dave feleségéről?Csak azért kérdezem mert éppen tegnap olvastam egy másik oldalon,hogy volt aki azt mondta róla,hogy ugyan tip-top és kemény csajnak látszik aki ráncba szedte Dave-et de nem szép.Szerinted?
|
Hát Mode93 a beszélgetésünk és a korábbi hsz.-id alapján nekem úgy tűnik,hogy te nem olyan vagy mint a többi korodbéli. Úgy látszik más az értékrended mint a kortársaidnak és ez kellemes tapasztalat nekem.
Alain lányáról kevés képet láttam,egy szőke kislány rémlik de nem tudom hány éves lehet most.
Melyik videóba van Paris mert biztos én vagyok lökött de nem találtam.
|
igen vica, nem igazán szeretek barátkozni, de ez inkább csak a korombeli emberekre érvényes, felnőttekkel szívesen társalgok, mert értelmesek Dehát vannak ilyen ‘Dave légy az enyém’ kívánságok is nem Biztos hogy vannak
Ava nem normális. XD Itt is látszik, hogy a testvérek mennyire különböznek egymástól Viva gyönyörű, még hangja is van, okos is, Ava meg egy emo-s kis izé lett Nem irigylem Martint ebből a szempontból, sajnos nem tud vele mit csinálni :S
De ha már a gyerekeknél tartunk, nekem Paris Wilder-ről van videóm Tuti, hogy Ő az, nézzétek ahogy beszél, totálisan Alan Meg egy kis Hep is van benne szerintem
:
Paris Wilder
|
Szerintem is aranyosak.
|
Jantar megnéztem Martin mindkét lányát.Hát szerintem Vivának szép a hangja és úgy gondolom vihetné vele valamire.Nem csak azért Martin az apja hanem mert úgy tűnik tehetséges.Nyilván a gének teszik.
Ava meg jól elbohóckodott de az sem volt rossz.
|
Köszi Josef, szerintem ez lesz az.
|
Dave-et éppen ezért, hogy nem olyan közvetlen nem nagyon szeretem. :P Inkább Martin & Alan.
|
A HDMFC-s buli 18.-án.Ha másra gondolsz ,passz.
|
Help me!
Mikor lesz szeptemberben a DM találkozó a Pecsában? Árnyék írta, de a sok levele között nem találom, pedig jó lenne tudnom a dátumot, mert felmennék Pestre. Előre is kösz a segítséget!
|
Remélem is Álmomba össze szokott jönni
|
|
|
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
|