04:31, szeptember 29. Az ébresztőóra éles hangja ver fel álmomból. Igen kelni kell, ma lesz a nagy nap. A cél Prága, Recoil Party, s egy lehetséges találkozás kedvencemmel, Alan Wilder személyében.

Gyorsan tusolás, pakolás, mindent lekapni a töltőkről. A bérelt busszal kapcsolatos minden irat, jegyfoglalást igazoló papírok elkészítve. Google térkép kinyomtatva. Rajta két fontos hely: a buli helyszíne és egy szálloda. Máig jó kapcsolatban vagyok a prágai szervezőkkel – akikkel most találkozom majd először élőben, így 29 jegyet tudtunk foglalni. Az aláírásra szánt cuccok még este be lettek készítve, ütés-biztosan csomagolva, köztük pár dM booklet, dM bakelit, Recoil booklet, 5 darab EMI által dedikálásra, majd sorsolásra szánt subHuman Deluxe booklet, és a laminált borításba öntött 93-as MTK koncertjegyem – egyik kedvenc ereklyém. Minden más szükséges dologról gondoskodott kicsi feleségem. Köszi Adri! Az aksikat be a táskába, mi meg a taxiba, irány a Batthyány tér. A megbeszélt 6:30 előtt már ott vagyunk – szervezőknek illik időben ott lenni.

Mindenki időben érkezik. Itt szeretném megköszönni a megjelentek megfelelő hozzáállását. Eléggé az utolsó pillanatokban jött össze a szervezés, és ehhez képest szinte egy hétvége alatt, így vagy úgy mindenki rendezte a beugrót, s le tudtuk foglalni a buszt. Papír munka letudva, 7:01-kor indulunk is. A busz Mercedes, de 21 embernek egy kicsit szoros. Ám sok jó ember, kis helyen is elfér! Mögöttünk további rajongók autóval, akik sajnos, már nem fértek fel a buszra.

Az út nagyon fárasztóan telik, miközben Recoil ill. dM anyagokat futtatunk a DVD-n. A tempó vészesen lassú, max. 100 km/h, és sok a kötelező pihenő, mert nem tudjuk finanszírozni a lehetséges büntetéseket. Preci barátom lassan ereit vágja fel türelmetlenségében, ez nem az ő tempója. Délután három óra körül csak megérkezünk a helyszínre. Rohanok is be a klubba intézni a jegyeket. A helyszínen kiderül, hogy 90 darab Party póló vásárolható meg Alan sajátkezű aláírásával, melyeket előző nap dedikált a szállodában. Pólók minden méretben M-től XXXL-ig – később Alan meséli is, hogy ekkora pólókkal még nem találkozott! Ezen kívül hasonló dizájnnal ellátott nyakszalagok is kaphatóak voltak, póló 300, nyakszalag 100 CZK. OK, vissza ki a buszhoz, lista összeír, pénz beszed, majd vissza a klubba, bevásárol, vissza a buszhoz, szétoszt. Ezzel véget ért az út kötelező szakasza. Indult a szabadprogram, mivel a buli csak este nyolctól kezdődik.

Ezután kisebb csoportokra oszlottunk, Adri, Sylvie, Fabe, Preci, LZed és régi-új ismerősünk Edző Bácsi nyakunkba vettük a várost. Első célpont egy jó kis cseh étterem lett. Na ez egy külön sztorit megérne, de röviden, ettünk, ittunk, de nem mindenki lakott jól, és a pénzünk is megcsappant. A pihenő után irány az óváros, fotó, videó, stb. Plusz egy kis kitérő egy pénzváltóba. Az Óváros téren megnéztük az Orloj harangjátékát, majd kiszaladtunk a Károly-hídra. Az, hogy nagy volt a tömeg, enyhe kifejezés! Ekkor már fél hét felé járt. Itt kettévált csapatunk. Fabe és én este nyolcra hivatalosak voltunk Alan magán bulijába a szállodában, míg a többiek fél nyolckor beszéltek meg egy találkát a busznál, hogy átöltözhessenek a bulira alkalmas népviseletbe.

Fél nyolckor már a patináns szálloda halljában üldögéltünk. A bulira pár emberke volt csak meghívva. Alan mindannyiunkkal tartotta a kapcsolatot a világháló segítségével, de sokunkkal most találkozott élőben először. Ahogy ott üldögéltünk és vártuk a nyolc órát érezhetően emelkedett az adrenalin-szintünk. Közben szemezgettünk a szálloda 1m x 2m paraméterezésű afroamerikai kidobójával. A bulira olasz és német dM ill. Recoil oldal szerkesztői, a DepMod.com és a MUTE UK képviselői voltak meghívva.

Nyolc óra. Fabe és én talpra állunk és elindulunk a bár felé, ugyanekkor egy posztert látok magam előtt. Igen tényleg ő az, az egyetlen, a szintetizátor mágus, a dM egykori tagja, egyben egyetlen képzett zenésze: ALAN WILDER. Akár a képeken, csak most élőben, pont előttünk szálltak ki a liftből feleségével Hepzibah Sessa-szával. Ahogy megfordultak, rögtön fel is ismertek minket, nem kellett bemutatkozni, s szó szerint tárt karokkal fogadtak. Rajtunk kívül ekkor még csak ketten voltak jelen (DepMode.com, Recoil19). Lassan megérkeztek a többiek is, közben mindenki átadta Alan-nek az ajándékát. Fabe szokás szerint saját Art-Work-el készült, két történelmi ihletésű ón-serleggel. Én pont másfél héttel korábban küldtem el meglepetéseim számukra postán, mivel eredetileg kérték, hogy ha lehet, inkább így oldjuk meg az ilyesmit, mert a repülőgépre csak korlátozott mennyiséget tudnak felpakolni.

Ezután kötetlen beszélgetések alakultak ki, Alan és Hep is hihetetlen érdeklődő volt, de még a MUTE képviselője is érdeklődéssel hallgatta Fabe kalandos élettörténetét. Számomra a legkellemesebb élmény az a pillanat volt, amikor Hep szó szerint odabújt hozzám, majd Alan-el közrefogva mesélték Stanley kisfiuk mennyire örült a Kisvakond DVD-nek, amit küldtem nekik. Perceken át mesélték, mennyire szereti a mesét, és hangos nevetéssel kísérve, boldogan nézi, nap, mint nap! Bármiről szívesen beszéltek, és az is meglepett Alan, mennyire emlékszik a régi dolgokra, a Sztárock interjúra, az MTV Rockumentary-ra, a Condemnation forgatására (szerinte nem egy túl jól sikerült klip).

Később rákérdeztünk, hogy alá tudna-e írni nekünk pár relikviát. Természetesen ezt is örömmel tette, miközben még a pincér szerepét is magára vállalva intézte, hogy a torkunk se száradjon ki. Fabe és én együtt egy jókora asztalt borítottunk be az aláírnivalókkal. Alan pedig csak írt, és írt, a végén még le is térdelt az asztalhoz, mert elég alacsony volt (az asztal). Igen, Work Hard, mondtuk. Ekkor már fotóztunk és videóztunk is.

A 93-as MTK-s jegy sokak tetszését elnyerte, csevegtünk egy kicsit az ott történtekről is. Mint kiderült, Alan fehér szintetizátora pusztán a véletlen műve volt, mert az „egyenszintije” épp kipurcant az előző koncertek egyikén. A Robert a MUTE képviselője már a bemutatkozása során magyar szavaival kápráztatott el, mint kiderült erdélyi származású. Ő egy cipőjét vesztette el az MTK-s koncerten.

Egy felejthetetlen élmény, ahogy 10 centire tőlem ott van Ő, ALAN WILDER és gyönyörű brit kiejtésével, pontosan ugyanúgy beszél, mesél és magyaráz, ahogy azt már sokszor láthattam interjúkban, dokumentumfilmekben, csak most épp nekem. Hihetetlen és egyben fantasztikus érzés volt!!!

Volt annyira kedves, hogy még egy rövid videó üzenetet is küldött a FREESTATE olvasóknak. Végül Alan odaadta saját videó kameráját Fabenek, hogy legyen az egyik hivatalos operatőr a rendezvényen. Később szóba került az is, mit tervez a következő napokra. Alan elárulta, hogy megint késztetést érez, hogy visszatérjen a stúdióba. Ahogy azt Fabenek említette, 4-5 dal maradt még a subHuman-ről, fele instrumentális, a másik fele pedig Joe által felénekelt. Ezeket szeretné most egy picit másabb köntösbe bújtatni, hogy mi lesz az eredmény, azt hamarosan megtudjuk.

Olyan 10 óra előtt pár perccel búcsúzás, majd rohanás a buli helyszínére, a Music Hall Retro klubba. A két emeletes klub második emeletén kialakított VIP részlegbe érkezett Alan. Fabe, LZed és én rendelkeztünk VIP belépőkkel, így mi is itt tudtunk tartózkodni. Rengeteg rajongó jelent meg, a pontos számot még nem tudjuk, de nagyjából 700 embert vártak. Az emberek többsége főleg Alan miatt érkezett, mindenki szeretett volna tőle egy aláírást és/vagy fotót. Ez kezdetben nagyon kaotikusan alakult, 3 biztonsági őr tartotta fel az embereket a VIP szektor előtt, s folyamatosan engedték őket be Alan-hez. Később szinte elszabadult a pokol, akár egy koncerten, olyan őrület volt. Meg is szakították az aláírást. Ekkor nagyon sok csalódott emberkével beszéltünk, de nem tudtunk mit tenni, nekünk nem volt beleszólásunk a dolgokba, nem tudtunk a jelenlétünkből előnyt kovácsolni. Viszont a türelem, rózsát terem! Miután egy kordont hoztak a VIP szektor elé folytatódott az aláírás és fotózkodás. Jókora türelemre és kitartásra volt szükség, hogy bárki is bejusson Alan-hez. Végül a teljes buszunk, de lehet azt mondani, hogy a jelenlévő emberek 99%-a találkozhatott Alan-el. Mi a fotók készítésekor tudtunk segíteni, itt-ott valamit aláírattunk Alan-nel, amikor már az a hír járta, hogy nem lesz több nyilvános megjelenése.

Közben javában tartott a buli, kivetítők, plazma tévék, Recoil, dM, Camouflage és hasonló zenei felhozatal, nem maradhattak ki a cseh zenekarok sem. A bárnál nem kellett túl sokat várakozni, mindkét szinten volt, és azok is elég nagyok, gyors kiszolgálással. A kiadó egy dM Shop-al is készült, ahol több limitált sorozatú kiadvány is megvásárolható volt.

Végül Alan több, mint 3 és fél órán át talpon állva dedikált, mindenkitől kérte, hogy betűzze, kinek címezze aláírását. Látszott rajta, hogy érti mit jelent ez egy rajongónak, és boldogan tette. Le a kalappal, nem hiszem, hogy sok hasonló, az ő szintjén elismert híresség tenné ezt meg a rajongóival szemben! Minden tiszteletem! Mindenkit elvarázsolt kedvességével, emberiességével.

Ahogy Alan hajnali kettő környékén elhagyta a helyszínt, mi is úgy éreztük kellőképp fáradtak vagyunk a betervezettől korábbi induláshoz. Így nem sokkal kettő után már úton voltunk hazafelé, immár teljes sötétségben, az emlékeket újraélve. A vissza út valamivel gyorsabban telt, mint az oda út. Persze, itt is tartottuk a kötelező megállókat, stb. Buszokra sajnos szigorú szabályok érvényesek június (vagy múlt év júniusa) óta.

Fárasztó és drága kirándulás volt, annyira a szervezést sem élveztem, DE MEGÉRTE! Hiszem, hogy örök emlékként fog élni mindannyiunk szívében ez a nap!
 
Köszönöm ALAN WILDER létezését!
Köszönöm Fabenek a lehetőséget!
Köszönöm Adrinak a kitartást!
Köszönöm a résztvevőknek a hangulatot!
Köszönöm a cseh srácoknak a bulit!
 
 
 
Az eseményről készült rövid videónk itt megtekinthető:
RECOIL EVENT with ALAN WILDER - Prague
 
 
Ez pedig a Recoil.DE csapat által készített videó: Meet & Greet with Alan Wilder
 
 
Összegyűjtött fotóink: 2007.09.29. RECOIL PARTY - Prague
 
 
Várjuk további képeiteket galériánkba és hozzászólásaitokat minden mennyiségben!