Az első sorozat záródarabjaként a Speak And Spell és a Music For The Masses után a Violator gyűjtői kiadásához készült rövid dokumentumfilm feliratainak magyar nyelvű fordítását olvashatjátok. Akárcsak a két korábbi cikkünkben, most is igyekeztünk képi illusztrációinkkal bemutatni a filmben szereplő, depeCHe MODE-hoz közeli személyeket is. Letöltéseink közt megtalálható e rövidfilm eredeti angol és az általunk készített magyar felirata is. Reméljük, ezzel sokaknak még élvezhetőbbé tudjuk tenni e remek dokumentumfilmeket.
— Faith —
DANIEL MILLER ELŐSZAVA A CD/DVD-KIADÁSHOZ
Biztosra vettük, hogy a Violator révén sokakban feltámad irántunk az érdeklődés, és a lemez óriási lehetőséget jelent az együttesnek, arra azonban senki sem számított, hogy ilyen szédületes sikert eredményez. Ez a lemez egy klasszikus electro-album, sokkal inkább, mint elődje, a zeneileg és szövegében is epikus Music For The Masses. A Depeche Mode tagjai mindig „szorítanak egyet a gyeplőn”, ha úgy érzik, hogy a hangzás túlságosan is a rock felé hajlik – főleg Martin: amennyire imád a régi gitárokból álló gyűjteményével foglalkozni, pontosan ugyanúgy tisztában van azzal is, hogy „meddig lehet feszíteni a húrt”. A DM egy olyan elektronikus csapat, ahol gitárokat is használnak, s nem egy rockbanda, amelynek billentyűse is van. A kettő közti különbség tisztán lemérhető a hangzáson.
A Violator felvételei 1989-ben készültek, az album pedig 1990-ben jelent meg. A dance akkoriban élte virágkorát, és a DM nagy hatást gyakorolt számos techo-zenészre. Ennek jelentőségét kezdetben fel sem fogták, ám Martin idővel egyre jobban és jobban beleásta magát a kísérleti technóba és a kortárs elektronikus zenébe. Lassan ráébredtek, hogy az új stílus létrejöttében milyen fontos szerepük volt.
A Violator anyagát Milánóban és Észak-Dániában vettük fel. Flood látta el az album produceri munkálatait, a keverés pedig François Kevorkiant dicséri. Ez utóbbi munkafolyamatban Flood nem tudott részt venni, ezért bíztuk mindezt François-ra, na meg azért, mert nagyon szerettük a Kraftwerk Electric Café c. lemezének hangzását, ami pár évvel korábban jelent meg. A francia DJ-nek és remixkészítőnek sem utolsó, gondoljunk csak a Yazoo Situation c. számának a 80-as évek elején készült változatára. François és Flood kiemelkedő minőségű munkát tett le az asztalra.
Mindig úgy gondoltam, hogy az Enjoy The Silence-ből óriási sikerű kislemez válik majd. Kezdetben lassú balladának indult, de Alan és Flood javaslatára felgyorsítottuk az ütemét – azt hiszem, Martin eleinte nem lelkesedett az ötletért… Azt viszont sosem fogom elfelejteni, hogy miután megérkeztem Dániába, lejátszották nekem a dal kezdetleges, felgyorsított változatát… Eszméletlenül nagyot ütött a hangzása! Van benne valami megfoghatatlan, amitől muszáj újra és újra meghallgatnod… Az ilyen számokat szoktuk nagy slágernek nevezni…
Úgy döntöttünk, hogy az album megjelenése előtt két kislemezt adunk ki, s azt akartuk, hogy a Personal Jesus legyen az első. Nem vártunk tőle nagy sikert, azért jelentettük meg, hogy „szoktassuk” a közönséget az új hangzáshoz. Attól tartottunk, hogy a cím (Személyes Jézus) miatt az amerikai rádióadók nem játsszák majd a számot, és az MTV is akadékoskodni fog majd a videóban látható néhány képsor miatt. Mindezek dacára ezt tartottuk az egyedüli helyes lépésnek, s nem is kellett csalódtunk… Amerikai kiadónk, a Sire/Warner legsikeresebb maxilemeze lett ez a korong – úgy, hogy ráadásul Prince és Madonna lemezeit is ők jelentetik meg!
Miután kellően előkészítettük a terepet, megjelentettük az Enjoy The Silence-t is, mely a banda legsikeresebb kislemeze lett. A nagyon népszerű kiadványok megalapozták az album sikerét, mely több mint 7 millió példányban kelt el világszerte. A brit listán a második helyet szerezte meg, ennél jobb helyet addig egyetlen lemezük sem ért el.
Aktuális lemezük több szempontból is mérföldkőnek bizonyult: sikerült áttörnie az angolok addigi fanyalgásán, mellyel hosszú évek óta „elhalmozták” őket. Az Enjoy The Silence megkapta a legjobb brit kislemezért járó elismerést, és sok fiatal rajongót szerzett a bandának. Végre Nagy-Britannia is felkapta a fejét fiaik sikerei láttán…
Ettől kezdve szupersztárként tartották őket számon Amerikában. Amellett, hogy már az MTV-csapból is ők folytak, a közönség reakciói kezdtek hisztérikussá válni, melyek csúcspontját a Los Angeles-i Warehouse lemezboltban megtartott dedikálás jelentette. 17 000 ember csődült össze, hogy lássa őket. A levegőben helikopterek köröztek, kétszáz rendőrségi egységet vezényeltek a helyszínre, a területet kordonnal kerítették körbe, a környező utcákat pedig lezárták. Nagyon félelmetes helyzet volt… Nem állt szándékukban zavargásokat kirobbantani, de akkora embertömeg gyűlt össze, hogy a hivatalos szervek kezéből kicsúszott az irányítás. Szerencsére senki sem sérült meg. Minden jelentős híradásban beszámoltak az eseményről, és ez által teljesen más színben tűntek fel azok előtt is, akik még csak hírét sem hallották a Depeche Mode-nak.
A The World Violation Tour első állomása a Los Angeles-i Dodger Stadion volt 1990. júniusában, előzenekarként az Electronic (Bernard Sumner [New Order] és Johnny Marr [The Smiths] duója Neil Tennant [Pet Shop Boys] közreműködésével, első slégerük Getting Away With It címmel jelent meg – a ford.) lépett el. Fantasztikus koncertek voltak. Bár a 101 c. filmben láthattuk őket 80 000 ember előtt játszani a pasadenai Rose Bowlban, a Dodger-beli fellépés azonban erre tett rá még egy lapáttal. Stadionokat töltöttek meg egész Amerikában és Európa legtöbb részén. A jegyek hónapokkal a koncertek előtt elfogytak.
A Violator még ma is kivételes album: „klasszikus” kislemezei mellett az egész anyag zenei szövete rendkívül sűrű, hangzása egységes. Ez a lemez tette a Depeche Mode-ot a legnagyobb együttesek egyikévé.
Daniel Miller
HA GITÁROKAT AKARSZ HASZNÁLNI, ÁM LEGYEN…
RÉSZLETEK A KORABELI AMERIKAI HÍRADÓKBÓL
– Ők négyen tízéves karrierrel és 22 kislemezzel a hátuk mögött elérték, hogy a Depeche Mode neve eggyé váljék a progresszív technopop kifejezéssel. Az együttes tagjai ma egy dedikáláson vesznek részt egy nyugat-Los Angeles-i lemezboltban. A hír hallatán rajongók ezrei gyűltek össze az üzlet előtt, remélve, hogy találkozhatnak bálványozattaikkal – egyesek már előző este „tábor vertek”...
– A Beverly Center egész területe a rajongók kiáltásától-sikításától visszhangzik. A tinédzserek alkotta sor 15 utcasarknyi hosszan kígyózik. A rajongók annak idején Sinatráért éltek-haltak, Elvis kergette őket extázisba, és a lábak négy gombafejű láttán gyengültek el – napjainkban a Depeche Mode-ért rajonganak ennyire.
– Ehhez foghatót még sohasem láttam azelőtt… A lányok hisztérikus zokogásban törtek ki, a fiúk pedig rávetették magukat az érkező limuzinra… A rendőrség szerint 15 000 fiatal is összeverődhetett…
– Nehezen tudják féken tartani a nyugat-Los Angeles-i tömeget…
– A biztonságiak képtelenek úrrá lenni a helyzeten, ezért rendőrségi egységeket kellett bevetni – néhányan már-már zavargást emlegetnek…
– A Beverly Centernél – ahogy azt már hírül adtuk – rohamosztagosok jelentek meg…
– A rendőrök több személyt letartóztattak, az együttes tagjainak pedig idő előtt kellett távoznia…
– Azt hiszem, a Beatles-idők óta nem láthattunk hasonló képsorokat…
DAVE GAHAN: Hogy is mondjam… Az efféle „reklám” megfizethetetlen, és persze a lemezkiadó sem menne bele ilyesmibe.
BRUCE KIRKLAND: A megfelelő lemez a megfelelő időben. Mi mást is mondhatnék? Maga volt a tökély…
DAVE GAHAN: Kiadtunk egy maxit, még mielőtt… még mielőtt az albumot vagy az első kislemezt a rádiók játszani kezdték volna. ...állat nagy sikere lett, főleg Amerikában…! Asszem’, eladtak belőle vagy egymilliót, ami akkor rendkívülinek számított, manapság… ...pedig példátlannak…
FLOOD (producer): A munka megkezdése előtt összeültünk egy „nagy fejtágítóra”, ahol az együttessel és Daniellel közösen végighallgattam Martin új számainak demóit, és megtaláltuk azt a dalt, amire az összes többinél jobban illett a következő mondat: „Nos, itt van hát a Depeche Mode, de nem úgy, ahogyan eddig ismertétek őket…”
DAVE GAHAN: Ez lett mindennek az alapja és… ...fogalmunk nem volt, mi is lesz ebből az egészből…
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ
Alan: Nos, nagyon messze volt ez egy zavargástól – azt hiszem, ezzel mindannyian egyetértenek. Igen, rengeteg ember gyűlt össze, mégsem beszélnék zavargásról. Nyoma sem volt az erőszaknak. Néhányan nagyon szerencsétlen módon megsérültek, de mindent egybevetve a rajongók visszafogták magukat. Inkább… Aha, igen… egy szombati délutáni focimeccs Chelsea-ben, nos, az tényleg maga a zavargás…
ALAN WILDER: Amikor erre az estére gondolok, mindig az jut eszembe, hogy milyen szerencsések is voltunk, hiszen nem csináltunk semmit, az esemény mégis óriási nyilvánosságot kapott… Úgy terveztük… hogy majd 4 hosszú órán keresztül autogramokat fogunk osztogatni – persze a 4 órából jó, ha 4 perc lett… S nem elég, hogy töredéknyi időt töltöttünk a lemezboltban: amikor visszamentünk a szállodába, és bekapcsoltuk a tévét, velünk kezdték a híradót! Az érdeklődés középpontjába kerültünk, sokkal többet foglalkoztak velünk, mint remélni mertük.
BRUCE KIRLKLAND [a Second Vision elnöke]: Szóval… örülök, hogy az én ötletem volt a dolog…. Törtem a fejem: vajon miként „avassuk fel” a nagylemezt, hogy arra a legmenőbb médiumoknál is felkapják a fejüket? Az ország összes esti hírműsorában rólunk beszéltek – egy nappal az album megjelenése előtt. Ha akartam volna, akkor sem tervezhettem volna jobban…
GARETH JONES [producer]: A Violator a kedvenc lemezem, mert egy percet sem dolgoztam rajta, és ez így nagyszerű..)
ANDY FRANKS [turnémenedzser]: Nekem a Violator a kedvenc lemezem.
TIM SIMENON [producer]: Úgy gondoltam, hogy a Violator egy rendkívüli lemez.
MARTYN ATKINS: Szerintem a Violator nagyszerű album.
JÜRGEN KRAMAR: Átkozottul tökéletes lemez.
DAVE BASCOMBE [producer]: A Violator, természetesen…
CHRIS CARR [angol sajtóügynök]: A Violator…
ERIK VAN KASSEN [az Intercord vezetőségi tagja]: Számomra ez volt a legtökéletesebb album, amit valaha is rögzítettek.
DARYL BAMONTE: A véleményem megegyezik Andyével: kétségtelenül a Violator, több okból is.
NEIL FERRIS [technikus]: Lenyűgöző lemez, az elejétől a végéig. Minden egyes dala hihetetle-nül „erős”. A fene se tudja eldönteni, melyik szám kerüljön kislemezre… Egy ilyen albumnál…?! ...azt tehetsz vele, amit csak akarsz… ...és ez a lemez valóban ezt tette a közönséggel: a reflektorfénybe repítette a Depeche Mode-ot.
MARTIN GORE: Egészen addig úgy éreztük, mintha egyfolytában fejjel rohantunk volna a falnak. Tudod, mindegyik lemezünk szépen fogyott, de rendre kábé ugyanannyit adtunk el belőlük. Úgy tűnt, ezúttal is így lesz… ...de aztán hirtelen, valami révén… valahogy… mindenki felfigyelt ránk, köszönhetően az Amerikában irántunk tanúsított médiaérdeklődésnek.
JÜRGEN KRAMAR [a német Intercord lemezkiadó tehetségkutatásért felelős vezetője]: Az amerikai és a külhoni sajtó hathatós támogatása révén mindenki a Depeche Mode-dal foglalkozott… Nekünk ez természetesnek tűnt… Magától értetődőnek tartottuk. Így kellett történnie, és kész… Mi csak azon gondolkodtunk, hogy vajon meddig jutunk el: az első tízig, az első ötig, vagy esetleg az első és az ötödik hely valamelyikéig…
DARYL BAMONTE [asszisztens / turnémenedzser]: A Depeche Mode-dal történtek nem egyetlen dologra vezethetők vissza. Persze fontos lépés volt, hogy Flooddal együtt dolgoztak, de emellett Martin is előrukkolt ezekkel… ezekkel a fantasztikus dalokkal… ...mindezt megfejelték még egy emberrel, aki rohamléptekkel haladt a „világ legnagyszerűbb producere” cím elnyerése felé – ő kért meg…
– Tényleg?
Igen, tehát… szóval, olyan volt az egész… mindenki megtalálta és elfoglalta a maga helyét…
DANIEL MILLER: Tovább akartunk fejlődni a Music For The Masses után, akkor is, ha azzal szintén rengeteget dolgoztunk. Azt hiszem, mindenki érezte, hogy a „vérfrissítés” megtette a hatását, és újra ugyanolyan jól akartunk dolgozni. Flood felkérése kézenfekvőnek tűnt.
ALAN WILDER: Nos, azt hiszem, kellően megnyugtattak bennünket, hogy Flood elég jól érti a dolgát. Jól ki lehet vele jönni. Tud bánni a samplerekkel. Nem jön zavarba egy analóg szintetizátortól. Vannak ötletei… zenei, ritmikai ötletei, de… ezzel együtt egyben az a tipikus „szaki bácsi” alkat annak idején így neveztük el… szakibácsi-melónak… ...ugyanakkor képes bizonyos távolságtartással is szemlélni a dolgokat, és átalakulni Svengalivé [George L. Du Maurier „Svengali” c. novellájának főhősévé]: „Ezt így kell csinálnotok, srácok.” és… egy kiváló „mindenes” producer.
FLOOD: Sokat dolgoztam együtt többségében szintetizátort használó együttesekkel és rockbandákkal is. Úgy éreztem, adott a lehetőség, hogy a kétfajta zenei stílust ötvözzük egymással, s a Depeche-nél keresve sem találhattam volna tökéletesebb együttest ennek megvalósítására.
MARTIN GORE: Flood volt az első producer, aki komoly nyomást gyakorolt ránk.
DAVE GAHAN: Minden ötlete, a munkához való hozzáállása újdonság volt… nekünk.
ANDY FLETCHER: Flood szerint az előre gondosan kitalált ötleteink egy „kalap szart” sem érnek, és ha gitárokat akarsz használni, ám legyen… Tedd… használj fel mindent, ami jól szól. Ne kösd gúzsba a saját kezed. Tartottuk magunkat ahhoz az elvhez, hogy ugyanazt a hangot soha nem használhatjuk fel kétszer… ...így aztán… gyártottuk a hangokat, mint a hülyék… Flood pedig mindig nyugtatgatott bennünket: „Ne idegeskedjetek emiatt…” Nagyszerű volt…!
RÉSZLET A WORLD IN MY EYES-BÓL:
Hadd vigyelek el magammal
Egy világkörüli útra,
S még mozdulnod sem kell, csak ülj nyugodtan.
Hagyd most szárnyalni a gondolataidat,
Hagyd, hogy a testem formálja a szavakat,
Hadd mutassam meg, hogy látom a világot…
FLOOD: Nekiláttunk a World In My Eyes c. dalnak. Először a demót kezdtük el finomítgatni, s emlékszem, egyik este „kirúgtunk a hámból”... Ez elég sokszor előfordult… ...nos, Alannel és Dave-vel beszélgettem, s ők is úgy érezték, hogy valami akadályozza a dal igazi kibontakoztatását, aminek az is lehet oka, hogy nem a megfelelő módon nyúltunk hozzá. Azt mondtam nekik: „OK, rendben. Értem, mire gondoltok.” Másnap reggel Martin és Fletch pontosan ugyanezt vetette fel nekem. Azt mondtam nekik: „OK, mivel mindenki elégedetlen a dal mostani állapotával, dobjuk mindent a kukába, és ti is felejtsétek el az összes ezzel kapcsolatos eddigi elképzeléseteket.” Aztán Alannel fél napig azon „rágódtunk”, hogy akkor most hogyan is szóljon… A basszusszólamot és a ti-ti-ti-ti-t is ekkor találtuk ki. Mire Martin és Fletch visszatért a stúdióba, a dal a felismerhetetlenségig átalakult. Olyan volt, mint egy áramütés… Ez volt az a pillanat, amikor rájöttünk, hogyan is akarunk dolgozni.
MARTIN GORE: Alan ezt megelőzően is rengeteg energiát fektetett a munkába, de Flooddal közösen igazán nagyszerű csapatot alkottak.
DANIEL MILLER: „Friss” hangzású lemezt akarsz készíteni, s egy lelkes csapatra vágysz, de ha… folyton arra figyelsz, hogy eddig mit hogyan csináltál, sosem fog kipattanni a szikra a fejedből, és az életben nem szerzel új tapasztalatokat.
FLOOD: Eddig a munkát mindig Martin demóinak meghallgatásával kezdték, szinte kész ötletekkel érkeztek a stúdióba, s láttak neki a kezdetlegesen szóló dalok finomítgatásának. Nos, legelőször is ezen akartam változtatni.
MARTIN GORE: Korábban a végeredmény gyakran nem sokban különbözött a demók hangzásától, ezért Flood arra kért, hogy az első változatok szóljanak a lehető „legprimitívebben”, ezzel biztosítva nagyobb teret a fantáziának és az ötleteknek.
FLOOD: A második szám a Policy Of Truth volt, mely a demóban hallhatóhoz hasonlóan indult, aztán úgy döntöttünk, kísérletezésbe fogunk, s megpróbálunk egy olyan hangulatot teremteni, ami ugyan még nem rock, de már nem szintikkel hozunk létre. Így hát a gitárriffel és a beprogramozott dobokkal kezdtünk el játszogatni. Ez alapjaiban változtatta meg mindegyikünk hozzáállását.
DAVE GAHAN: El kell ismerni, hogy François Kevorkian kreativitása vitt új színt a keveréssel kapcsolatos munkába.
DANIEL MILLER: François az az ember… ő a legaprólékosabb pali azok közül, akikkel valaha is együtt dolgoztam… Úgy értem, szinte lehetetlen megmaradni vele egy szobában, amikor a keveréssel foglalkozik, mert fogalmad sincs, mit is csinál…
ALAN WILDER: Nem emlékszem pontosan, ki is ajánlotta François-t, de lenyűgözött a tény, hogy a Kraftwerkkel dolgozott együtt, mert akkoriban sokat hallgattam őket. Gondoltam, ha a Kraftwerk megengedte, hogy „belepiszkáljon” a dolgaikba, csak beválik nálunk is, hiszen a négy németről az a hír járta, hogy eléggé szőrszálhasogatók. François egy kicsit át is vette tőlük ezt a hozzáállást.
MARTIN GORE: François kivétel nélkül mindenben kínosan precíz volt. Gyakran tűnt el a stúdióból, s találtunk rá egy félreeső sarokban, fejhallgatóval a fején, napokig elmélyülten dolgozva egy hangon. Ez nagyon hasztalannak és roppant unalmasnak tűnt, mert nem is hallottuk, min töri magát ennyire… ...de amikor megmutatta, hogy mit művelt egy-egy hanggal két nap alatt, akkor tudtuk csak igazán értékelni az erőfeszítéseit.
FRANÇOIS KEVORKIAN [DJ-producer]: Azt hiszem, hogy amikor visszahallgatja a számot, Martint mint dalszerzőt jobban érdekli, megvan-e benne az általa kívánt hangulat. Őt az apró-cseplő technikai részletek nem érdeklik. Ő azt a hangulatot és hangzást várja, amit a dal megírásakor érezhetett.
FLOOD: Azt hiszem, volt néhány hatásvadász mondatom, pl.: „Adjatok nekem egy órányi időt, s kitalálok valamit.” / „Ha ez sem válik be, lesül a bőr a pofámról…” / „Csak azért küszködök vele ennyit, mert remélem, hogy a dal javára válik…”
DANIEL MILLER: A kezdet kezdetén az Enjoy The Silence egy balladisztikus, lassú szám volt. Így is emlékszem rá, s nem olyan dalként, melyről egyből az jutott eszembe, milyen őrületesen fontos állomása lesz a karrierüknek…
ALAN WILDER: A munka kezdetén másképp akartunk dolgozni, mint tettük azt az előző album esetében. Elégedettek voltunk a Personal Jesus és a World In My Eyes hangzásával. Amikor az Enjoy The Silence került sorra, Martin megmutatta a demóját, ami egy egyszerű, harmónium- vagy orgonakíséretű énekszólamból állt. Azt hiszem, senki sem vitatta, hogy ez egy remek dallam, de csupán azzal, hogy kicsit „átdolgozzuk”, nem szükségszerűen tudtuk volna a legjobbat „kifacsarni” belőle.
DAVE GAHAN: Alan és Flood állt elő azzal az ötlettel, hogy radikálisan alakítsuk át. Azt mondták nekem és Martinnak: „Tűnjetek el egy pár napra!” Jól feladták nekünk a leckét, mert a dániai Puk stúdióban dolgoztunk, az meg a nagy semmi közepén állt… A stúdiómunkán kívül ott mással nem is lehetett foglalkozni…
ALAN WILDER: Indítványoztam: „Nézzétek, valamiért úgy érzem… hogy egy gyors, majdnem dance-stílusú számmá kellene alakítanunk. Mit szóltok hozzá?” Nem igazán lelkesedtek érte… Azt hiszem, Martinnak sem tetszett az ötlet.
MARTIN GORE: A dalnak az Élvezd a csöndet címet adtam, és hát… eléggé nagy lett volna a kontraszt a cím és a hangzás között…
DAVE GAHAN: Mindennek ellenére csak átvariálták, és amikor Martin… amikor visszatértünk, Flood feljátszatta Martinnal a gitárriffet – ami végül is meghatározója lett a kész dalnak –, engem pedig „elkapott a lendület”, és ráénekeltem a „vázra”.
ANDY FLETCHER: Egy óra sem telt bele, s tudtuk, hogy világslágert írtunk…
ANTON CORBIJN [művészeti vezető]: Nem dokumentálom az ötleteimet. Nem sokat írok le közülük. Néha konkrét ötletekkel érkezem, ám közben meg fogalmam sincs, hogyan is jutottam el odáig. Azonban az Enjoy The Silence kapcsán valahogy egy királyt láttam magam előtt, aki egy olyan ember szimbóluma, akinek mindene megvan. A király egy olyan nagyon egyszerű, remélhetőleg mindenki számára elérhető dolog után vágyakozik, amelyhez nincs szükség pénzre, hiszen egy csendes helyről van szó, ahol nyugodtan el lehet ücsörögni… Nehéz ezt bárkinek is „beadni”, tudom jól… Ám amíg nem sikerült mind jobban és jobban belemelegedniük a munkába – s azt hiszem, közben rájöttek, mekkora dal az Enjoy The Silence, talán az addigi legeslegjobb számuk –, nem vettek észre, hogy a képi világ mennyire passzol a zenéhez.
DAVE GAHAN: Amikor először adta elő, mit talált ki az Enjoy The Silence-hez – azt akarta, hogy királyjelmezbe öltözve, egy nyugággyal a kezemben mászkáljak – komolyan azt hittem, hogy elment az esze…
RICHARD BELL [videoproducer]: Leültünk a bandával és Daniel Millerrel, s Anton bejelentette: „Nos, az ötletem a következő: egy király nyugággyal.” Slussz…! Mindenki kérdőn nézett rá: „Hát… jól hangzik…” Faggattuk tovább: „Mire is gondoltál? Kifejtenéd egy kicsit bővebben?” „Összehozunk majd valamit a nyugágyas királlyal néhány helyszínen.” Komoly tett volt a bandától, hogy áldásukat adták erre az ötletre.
ANDY FLETCHER: Az Enjoy The Silence videoforgatása nagyszerű volt… nekem, Martinnak és Alannek, de Dave-nek annál kevésbé. Anton kábé egy óra alatt végzett velünk a műteremben, Dave-nek meg majd’ öt napig kellett tűrnie a hercehurcát a fagyos helyszíneken… (nevet)
MARTIN GORE: Azt hiszem, akkor lett tele a hócipője az egésszel, amikor, ha jól tévedek, éppen Svájban vagy hol forgattak nem emlékszem, pontosan hol töltötték egész napjukat a hóban… Dave azt mondta Richard Bellnek: „Ezt a nagytotált már te csinálod, öreg…!”
ANTON CORBIJN: Nem megy nekem valami jól a forgatókönyvírás, és szinte képtelen vagyok elmagyarázni másoknak az ötleteimet. Ott nyüzsögnek a fejemben, s érzem, hogy az ötleteim jók. Ez nem arrogancia, csak arra gondolok: „Hagyjatok, hadd csináljam.” ...ilyesmi… Háromszor kellett nekik előhozakodnom az ötlettel. Az a legnagyobb gond, hogy ha már megszületett az ötlet egy adott dalhoz, nagyon nehezemre esik azt kiverni a fejemből, s valami mással előhozakodni. Akárhányszor meghallom a dalt, lelki szemeim előtt minduntalan az első ötletem jelenik meg, s egyszerűen képtelen vagyok másra asszociálni. Szóval újra és újra ugyanazt az ötletemet vettem elő, s a végén, úgy érzem, betelt náluk a pohár, és inkább rámhagyták a dolgot: „Na jó, legyen, ahogy akarod.”
MARTIN GORE: A végén persze ez lett az egyik legjobb videónk, amit valaha is készítettünk…
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ
Riporter: Egy korábbi Martin Gore-interjúban elhangzott, hogy a Dodger Stadion-beli fellépésük egyszeri és megismételhetetlen, s ennek megfelelően nem is szándékoznak ott többet koncertet adni. Arra lennék kíváncsi (Dave odasúgja Martinnak: Rose Bowl…), hogy miért…
Martin: A Rose Bowlra gondol, ugye?
Dave: A Rose Bowlra…!
Riporter: Persze, Rose Bowlt akartam mondani…
Martin: Alighanem füllentettem…
BRUCE KIRKLAND: Nem akarom a „befektetés” kifejezést használni az általuk végzett munkára, de el kellett jutniuk egy bizonyos pontig, ahonnan már „üzletről” beszélhetünk. Kinek is sikerült? A U2-nak… „Beérték” őket…
FRANÇOIS KEVORKIAN: Még a Behind The Wheel idejében – sok-sok tévénézés és Amerikában töltött idő után – az tűnt fel nekem, hogy a banda teljes erőbedobással igyekszik kitörni a „new wave-skatulyából”, és bebizonyítani, hogy a DM tulajdonképpen rockbanda, csak éppen szintetizátorokon játszanak gitár helyett… Kétség sem férhet hozzá: hatalmas tett volt a részükről, hogy képesek voltak meghódítani a rock and roll-rajongó amerikai közönséget, méghozzá igen nagy sikerrel. Akkoriban bizonyára bennük is felvetődött a kérdés: vajon jó irányba haladnak-e, de a Violator révén megszilárdulhatott a „hitük”, hogy igenis járható út a minőségi rock és az elektronika összeházasítása.
MARTYN ATKINS [művészeti vezető]: Nálam jobban senkit sem lepett meg, hogy a Depeche Mode-nak ilyen jól sikerült az áttörés, mert… szóval… az összes angol együttes közül a DM zenéje tűnt a legkevésbé sikervárományosnak egy amerikai típusú rock-piacon.
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ
Alan: Szépen fokozatosan jutottunk el idáig az elmúlt 10 év alatt, kellett ehhez rengeteg élő fellépés és alternatív rádióadó. Most már a legnépszerűbb zenéket játszó adókban is leforgatják a számainkat. Bizonyos értelemben ez által leszünk sokkal erősebbek, mert ez a tény eloszlatja abbéli félelmeinket, hogy egyslágeres vagy egyestés együttes vagyunk, akikről már a jövő héten elfeledkezik a közönség.
BRUCE KIRKLAND: Nagy turné volt, megmutatták magukat, játszottak. Felnőttek, nagykorúak lettek. Amerika minden tekintetben befogadta őket. Ennyi. A történetnek vége.
RÉSZLET A BLUE DRESS C. DALBÓL
Vedd fel,
Úgy megrohannak az érzések,
Vedd fel,
Nem kell, meg sem érintelek
Vedd fel,
Miközben téged nézlek,
Vedd fel,
Mert ráébredsz és megérted
S elhiszed,
Hogy egy ilyen értéktelen vacak
Tökéletesen megfelel a célnak,
Ettől boldog leszek
Hát nem érted?
Mondd: elhiszed,
Hogy ilyen könnyen
Örömet tudsz szerezni nekem
Mert amikor megtanulod, megérted, mi mozgatja a világot…
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ
Alan: Kamionnyi méretű hangfalakkal szoktunk dübörögni… ám egyes helyeken a közönség mégis túlharsog bennünket. Így volt ez Montrealban… ...és ugyanígy jártunk Salt Lake Cityben is, ahol ritka zajos tömeg verődött össze…
ALAN WILDER: Iszonyatos időnk volt, amikor megérkeztünk, aztán nem is tudtuk végigjátszani a műsort. Szabadtéri koncertet adtunk. Dörgött-villámlott, és túl veszélyes lett volna folytatni. Mégis megoldottuk… a koncertszervező vagy valaki elintézte, hogy másnap újra felléphessünk egy fedett csarnokban – a helyet, ha emlékeim nem csalnak, Cowshednek vagy valami ilyesminek hívták. Szép nagy „rögtönzés” volt. Csalódottan vettük tudomásul, hogy félbeszakadt a buli, de akik előző nap eljöttek, ott voltak másnap is, így különleges, egyedi koncertélményben lehetett részünk. Volt még egy másik koncert is, ahol észbontóan jó közönség jött össze – talán Chilében…? Szörnyű napunk volt, ne is mondd… Egy olyan teherautóban utaztunk a színhelyre, amelynek az összes ablaka be volt törve, ráadásul útközben elütöttünk egy kutyát is… Amikor odaértünk a hangpróbára, kiderült, hogy a promoter tízszer adta el a hirdetéssel kapcsolatos jogokat, mellesleg egy fegyveres összetűzés kellős közepébe csöppentünk… A futballszurkolók zavargása torkolló harcot vívtak egymással, az utca lángokban állt, mi meg egymásra néztünk: „Na húzzunk innen a fenébe…!” Rettenetes volt! Aztán valahogy mégis felmásztunk a színpadra, eljátszottuk a számokat… Sose volt még ennyire állat jó koncertünk…! A közönség egész egyszerűen megőrült tőlünk.
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ
Martin: Sok helyen úgy feltekertük a hangerőt, hogy a végfok nem is bírt volna többet. A közönségnek erről fogalma sem volt, s túl is harsogtak bennünket, értik…?
BRUCE KIRKLAND: A legnagyobb falatnak a stadionok számítottak. Azért, mert… a stadionokban addig „csak” Bruce Springsteen meg a Bon Jovi érezte jól magát, érted…? ...de nem a Depeche Mode… Mondtam már párszor, hogy ez volt a mérföldkő. KÉT FELLÉPÉS egymás után a Dodger Stadionban… Egy kezemen meg tudom számolni, hány együttes képes ezt utánunk csinálni…
DAVE GAHAN: Azt hiszen, talán meg is rémültünk saját „nagyszerűségünktől”... összehoztunk egy izgalmas lemezt. Izgalmas volt elkészíteni. Minden értelemben kellemes emlékek fűznek a Violatorhoz. Sosem tapasztalt magasságokba emelkedtünk. ...a stúdióbeli kísérletezgetés izgalma, a dalok… De azt hiszem, nem is fogtuk fel igazán, hogy az emberek mennyire vágytak erre a lemezre, s hogy égszakadás-fölindulás lesz a megjelenése után…
FRANÇOIS KEVORKIAN: Tudod, az „élére állított tárgyak” helyzete mindig bizonytalan… Valaminek egyensúlyban kell tartania… Tudod, mint a kőzetlemezeket… Szó mi szó, amikor együtt dolgoztam velük a Violatorön, komolyan éreztem, hogy megvalósult az elektronikus és a rockzene tökéletes egysége.
RÉSZLET A HALO c. DALBÓL
Fájdalom és
Hiányérzet járja át a szíved –
Szabadság után sóvárog…
Hát nem látod,
Hogy nekünk a szerelem
Minden fényűzése megadatott?
S amikor kis világaink szépen darabokra hullnak,
Amikor a falak sorra ledőlnek –
Hogy megérdemeljük-e, lehet firtatni –,
Majd rájövünk, hogy megéri.
FLOOD: Sosem felejtem el azt a pillanatot, amikor lejátszottuk a kész művet, mert a végleges sorrendben addig nem volt szerencsém meghallgatni a teljes lemezt. A dalok bizonyos értelemben még mindig „képlékeny” állapotban voltak, de először ekkor hallgathattam végig mindegyiket. Emlékszem: amikor az utolsó taktusnak is elhalkult, odafordultam Danielhez, a tőlünk ilyekor megszokott grimaszt vágtam… ami mindkettőnk részéről annyit jelentett, hogy egy nagyon-nagyon jó lemezt készítettünk. Elfogott az érzés, hogy valami különlegeset alkottunk.
MARTIN GORE: Igen, mindent egybevetve, az összes lemezünk közül számomra a Violator a legkedvesebb.
ALAN WILDER: Mindannyian azt akartuk… azt akartuk, hogy „tiszteljék” a munkánkat; szeressék, amit csinálunk, de ennek ellenére zeneszerzés közben nem szabad ilyesmivel foglalkoznod, hiszen a végeredménynek olyannak kell lennie, amilyennek te akarod hallani…
FRANÇOIS KEVORKIAN: Alig tudnék elképzelni jobb fogadtatást, mint amilyenben részünk volt. Őszintén szólva, nagyon meglepődtem és elképedtem, mennyire „bejött” ez a lemez a közönségnek, mind Amerikában, mind a világ többi országban.
Megjelenése óta a Violator 7 500 000 példányban kelt el világszerte.
Kapcsolódó anyagok:
SPEAK AND SPELL REMASTERS / Feliratok
A BROKEN FRAME REMASTERS / Feliratok
CONSTRUCTION TIME AGAIN REMASTERS / Feliratok
SOME GREAT REWARD REMASTERS / Feliratok
MUSIC FOR THE MASSES REMASTERS / Feliratok
SONGS OF FAITH AND DEVOTION REMASTERS / Feliratok
HOGYAN KÉSZÜLT? The Singles 86-98 (slowblow.uw.hu)
Letöltés:
Remasters | 1989-90 Violator