depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
 
depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
Cikkek | Kiadványok
Hirdetés
YAZOO In Your Room REMASTERS / Feliratok

„Csak egy tánc volt…” – fordíthatnám ki Szécsi Pál-szerűen a Yazoo munkásságát összegző kisfilmben hallható, Neil Ferristől származó nyitómondatot.  A 2008. májusában megjelent Remaster-kiadvány 3 CD-ből és 1 DVD-ből áll; a korongok a 2 újrakevert albumot, a B-oldalas számokat és rmixeket, a dokumentumfilmet és egyes élő fellépések anyagait tartalmazzák.
A kisfilmből képet kaphatunk arról, hogy pontosan az vetett véget Vince és Alison kettősének, ami összehozta őket: kettejük személyiségének tökéletes ellentéte; Vince precizitása, alapossága, technicizáltsága és Alison spontaneitása, hangjának „ősereje”. Az alábbiakban a 37 perces összefoglaló szövegét olvashatjátok – azzal az apró pontosítással, hogy még a Yazoo hivatalos honlapja szerint is 5 kislemezt adtak ki 1982 és 1983 között (Only You, Don’t Go, Situation, The Other Side Of Love, Nobody’s Diary)…

NEIL FERRIS: Két nagylemez és négy kislemez után vége lett mindennek… Olyanok voltak ők, mint az a filmsztár, aki fiatalon hal meg… …mint James Dean, akivel egyszerűen nem lehet betelni…

PAUL MORLEY: Vannak olyan előadók, akiknek a varázsa még sok-sok évvel később is elevenen hat. A nyolcvanas évek elejének sztárjai közül sokakra már nem is emlékszünk – a Yazoo neve hallatán azonban nem a „nosztalgia” szó jut eszünkbe.

CATHI UNSWORTH: Az akkori időkre jellemző, csilingelő popot játszottak, de az a fantasztikus énekhang tele volt lobbanékonysággal, bluesos beütéssel…

DANIEL MILLER: A semmiből feltűnt, fantasztikus tehetség volt, akit alig bírt a hátán a színpad. Azt hiszem, hogy az akkori brit énekesnők közül egy sem volt hozzá fogható tehetség…

ANDY FLETCHER: Alisonnak az R&B-hez illő hangját elektronikus zenével összehozni szokatlan párosításnak számított. Kiváló ötletnek bizonyult!

ANDY BELL: A két teljesen különböző egyéniség találkozásából remek munkakapcsolat született.  Soha ehhez foghatóval nem találkoztunk.

PAUL MORLEY: Fantasztikusan sikeres, ám annál rövidebb történetről van szó. A szokásostól eltérő párosítás hihetetlenül sikeresnek bizonyult, főleg azért, mert tulajdonképpen nem is lehetett volna sikeres… Mindent egybevetve érdekes történet kerekedett ki belőle.

ANDY FLETCHER: Mindannyiunk közül egyedül Vince igyekezett előre tervezni. Ő tényleg elhatározta, hogy összehoz egy bandát, és azt sikerre is viszi. Azt hiszem, én és Martin, majd később Dave is egyszerűen csak örültünk, hogy egy együttes tagjai lehetünk. Talán meg sem fordult a fejünkben, hogy sikeresek is lehetünk…

CHRIS CARR [reklámigazgató]: Vince már akkoriban is elég zárkózott volt. Szerintem pontosan tudta, mit is akar elérni – s ez itt a lényeg… A Depeche Mode megalakulásakor Vince kevésbé lett volna… naiv?

NEIL FERRIS[promoter]: Keményen dolgoztunk, hogy a Depeche ügyét sikerre vigyük. Mire nagy nehezen, végre elértük, amit akartunk, Daniel Miller felhívott és azt mondta: „Valamiről tudnod kell. Nem tudom, jó hír-e vagy rossz… Vince kiszáll a csapatból.” Korábban is volt egy olyan érzésem, hogy Vince és Martin útjai már korán elválnak majd, és nagyon izgalmas dolgok következnek.

DANIEL MILLER: Sokan találgatták, hogyan is folytatódik majd a történet. Én készítettem elő a terepet.

ANDY FLETCHER: Azért hagyott ott bennünket, mert elege lett az egészből. Mindig úgy gondoltam, hogy tudja ő jól: erre egyedül is képes. Így is lett.

VINCE CLARKE: Nagyon szerencsésnek éreztük magunkat. Valószínűtlennek tetszett, hogy egyedül is hasonlóan szerencsében legyen részem… Rájöttem, hogy az események nem az általam kívántak szerint történnek. Nagyon fiatalok voltunk, nem terveztünk előre,  nem beszéltük meg a dolgokat, nem tudattuk a többiekkel, hogyan is érzünk.  Mindenki kissé indulatos volt.

DAVID JENSEN [műsorvezető]: Akármilyen indokot is talált a szakításra és egy új karrier felépítésére, azt helyénvalónak érezte. A Depeche Mode-tól igyekezett korrektül megválni. Érdekes, hogy búcsúzásképpen felajánlotta nekik az Only You című dalt, amit a banda visszautasított.

ANDY FLETCHER: Miután hivatalosan is szakítottunk egymással, eljött hozzánk… a Mute-nál futottunk össze, és azt mondta: „Itt van ez a dal…” Elkezdte dúdolni, mire Martinnal azt feleltük: „Hasonlít egy másik számra. Kösz, de nem igazán tetszik.” Hehe, a végén nem ebből lett az Only You…?!

NEIL FERRIS: Emlékszem, amikor Vince egyszer csak azzal állt elő, hogy megtalálta, akit keresett: „Alisonnak hívják. Együttest fogunk alapítani. Állati jól énekel!”

DAVID JENSEN: Az Only You egyike azon daloknak, melyek kiállták az idő próbáját. Ez már abban pillanatban egyértelmű volt, amikor először hallottad. Fogalmam sincs, hogy ez a „furcsa pár” miként jött össze, de akárhogy is történt, találkozniuk kellett…

PAUL MORLEY [zenei szakújságíró]: A „legenda” szerint egészen addig nem is találkoztak egymással. Egy újsághirdetéssel kezdődött minden: Vince szamár módon egy blues-zenekart kereső énekes hirdetésére válaszolt… Amikor összefutottak, kiderült, hogy mindketten egy zeneiskolába jártak,  hiszen Alison osztálytársa volt a későbbi Depeche Mode tagjainak. Az eredeti ötletével ellentétben Vince-nek így nem kellett felkutatnia a fél világot egy számára ideális énekesért, helyette összeállt egy lánnyal, aki nagy valószínűséggel a közvetlen szomszédságában lakott…

ÉNEKES KERES (15 penny/szó)
Erőteljes hangú, koncert- és stúdiótapasztalattal is rendelkező lány félprofi R&B-, soul- vagy blues-zenekart keres – Alison, Basildon 01632 690 567.


ALISON MOYET: Bluesbandát keresgélve adtam fel hirdetést, talán a Melody Makerben. Vince még a megjelenés hetében fel is hívott, hiszen megadtam a telefonszámomat. Sokan azt hiszik, hogy a szöveget olvasva keresett meg, de szerintem akkor már egy ideje erre készült.

VINCE CLARKE: A The Vandals nevű punkzenekarban énekelt, ahol a legjobb barátom, Rob gitározott. Néhányszor láttam is őt élőben. Aztán később egy blues-t játszó csapatba került, ekkor is elmentem őt meghallgatni. Egyszer csak a kezembe került a hirdetése, hogy ismét zenésztársakat keres.

ALISON MOYET: Egy hétre az egyik barátom lakásába költöztem. Nem is maradtam tovább, mert nem tudtam hol parkolni a motorommal. A szüleim ekkor hívtak fel, hogy Vince érdeklődött utánam, s tervei vannak velem. Visszahívtam. Azt mondta a telefonban, hogy elkészült egy demóval, s azt akarja, én énekeljem fel a főszólamot.

VINCE CLARKE: Azt hiszem, elhívtam a lakásomra. Lejátszottam a demót, ő meg elénekelte. Korábban vettem magamnak egy négysávos, szalagos felvevőt, azzal rögzítettem a hangját.

DANIEL MILLER: Akkoriban még nem igazán tudtam, hogyan kell bánni a zenészekkel. Nem tudod, mit mondj a melletted ülőnek,  miután meghallgattad a szerzeményét. Akárhogy is nyilatkozol, félreértheti. Ha azt mondod, „Fantasztikus volt!”, azt mondja majd, „Ez csak szívat engem!”

VINCE CLARKE: Szinte láttam magam előtt, hogyan keresek majd állást, miután kiléptem a Depeche-ből… Ha Danielnek nem tetszik majd, amit hall, járhatok munkába 8-tól 4-ig…

DANIEL MILLER: Vince rámcsörgött, hogy felugorhatna-e megmutatni valamit. „Persze” – mondtam neki, és meg is hallgattam. …mit mondjak, nem estem hasra tőle.

VINCE CLARKE: Nos, gondoltam, ennyi volt… Nyilvánvalóan nem tetszik neki, mert nem ugrál fel s alá örömében… Mehetek haza. Aztán megjelent Rod Buckle, az egyik fejes a kiadó pár másik igazgatósági tagjával. Meghallgatták a demót, és nagyon jónak találták. Daniel úgy döntött, hogy ő is tesz még egy kísérletet…

ALISON MOYET: Mindenre pontosan emlékszem. Felhívott, és azt mondta: „Daniel szerint lemezre kellene vennünk.” Ennyi volt az egész. „Lemezre kellene vennünk.”

NEIL FERRIS: Alisonnak korábbról még nem voltak ilyen jellegű tapasztalatai, hiszen sohasem állt szerződésben egy igazi lemezcéggel.  A Yazoo nevű jármű, jobb híján mondom így, kétségtelenül nagy lendületet vett.  Amint sikerült elérnünk, hogy a lemezt elkezdjék játszani, beindult az őrület.

ALISON MOYET: A 198. helyen nyitott a listákon. Ma egy ilyen hírtől bárki elbőgné vagy felakasztaná magát – bezzeg akkor…! „A százkilencvennyolcadik…!” Akkoriban már az is hihetetlen dolognak számított, hogy lemezed jelenhetett meg…! A dal mind feljebb kapaszkodott. Ehhez hasonló hívásokat kaptunk a lemezkiadótól: „Ezen a héten 20 hellyel, ezen a héten 30 került feljebb…” Máris bent voltunk az első százban. A fenébe is, az első százban…!

NEIL FERRIS: Lelki szemeim előtt már az első hely lebegett. Mindig úgy gondoltam, hogy el is éri majd ezt a helyezést. A tény, hogy csak „ezüstérmes” lett, kiábrándító. Azt hittem, ez lesz az első listavezető slágerük.

ALISON MOYET: Erre egész egyszerűen nem számítottunk… Vince aztán felhívott, és azt mondta, hogy készíthetnénk egy nagylemezt. Hihetetlennek tűnt a tempó. Korábban annyi emberrel találkoztam, akik fogadkoztak, hogy ezt és ezt fogják megvalósítani, de Vince volt az első, aki valóban el is érte, amit kigondolt. Nagyon érdekes volt. Csak egy hét telt el, hogy felvettük az Only You demóját. Két héttel később már a nagylemezen dolgoztunk. A lakásán ültünk össze, ott volt a dobgépe, és nekem szegezte a kérdést: „Írtál már saját dalokat?” Csak ennyit kérdezett, mire én: „Aha, egyet már igen…” Minden könnyen, erőlködés nélkül ment. Az összes ötletünket szalagra rögzítettük, és mindegyik, egyetlenegyet kivéve fel is került az albumra. Emlékszem, éppen a Blackwing felé autóztunk a Toyota Coronájában, amikor megszólalt: „Egy jó névre is szükségünk lesz.”

VINCE CLARKE: A kifejezés Alisonnak jutott eszébe. Azt hiszem, egy amerikai blues-kiadót hívtak így.

ALISON MOYET: Az én ötletem volt, mert rengeteg bluest hallgattam. Felírtam a szót a kocsi bepárásodott szélvédőjére. Tetszett, így megtartottuk.

ANDY FLETCHER: Az emberek az elektronikus zenéhez a távolságtartást és robotszerű énekhangot társították. Az első lemez számai nem sokban különböznek azoktól, amiket a Depeche Mode-dal vettünk fel – lényeges különbség viszont Alison soulos-bluesos hangja.

CATHI UNSWORTH [zenei szakújságíró]: Az electropop-hangzás és a komorabb, merengősebb, drámai hangvétel szép kettőst alkotott.

VINCE CLARKE: Olyan valakit kerestem, aki képes érzelmekkel teli hangon énekelni. Ő pont ilyen volt. Akkoriban mindenki úgy vélekedett, hogy az elektronikus zene hideg és lélektelen – Alison hangjára viszont pont ezt nem lehet mondani. Ő az árral szemben kezdett el úszni.

CHRIS CARR: Érzésekkel töltötte meg a kimért, ritmusközpontú hangzást. Senkinek sem sikerült úgy, ahogy neki.

PAUL MORLEY: Vince elektronikába öntött ötleteit remekül ellensúlyozta Alison hihetetlen tónusú hangja – mintha egy csodás soul-énekesnőt, mondjuk Ann Peeblest hallottuk volna…

VINCE CLARKE: Nagyon büszke voltam a lemezre. Szerintem Alison gyönyörűen énekel rajta.

CATHI UNSWORTH: Aztán ott volt az a fejtörésre okot adó borító. Engem csak még inkább kíváncsivá tett. Arra ösztönzött, hogy lépjek be ebbe a titokzatos világba, és fedezzem fel.

JOE LYONS [fényképész]: Először is valami jó kis bizarr helyszínt kerestem: Ericnél, fenn az emeleten. Aztán kikölcsönöztem néhány próbababát. A két dolog véletlenszerű párosítása remek összhangot teremtett. A törzseket az asztal tetejére helyeztem, a székeket pedig addig tologattam ide-oda, amíg meg nem találtam a legjobb beállítást. Egy hirtelen ötlettől vezérelve dolgoztam.

CATHI UNSWORTH: A legfontosabb kérdés így szólt: hol is található Eric emeleti szintje? Hogy lehet oda feljutni? Mit csinálnak odafenn? Mi történik ott?

VINCE CLARKE: Ott vettük fel a lemezt. Ezt a stúdiót a lakása felső szintjén rendezte be.

„Szerencsés vagyok, és megtisztelve érzem magam, hogy egy ilyen tehetséges csapattal dolgozhattam. Mivel a Blackwingben minden perc foglalt volt, tíz nap alatt kellett kialakítanunk egy stúdiót a házamban, hogy befejezhessük az Upstairs at Eric’s felvételi munkálatait. Az édesanyám jóltartott bennünket a világhíres „tojás és krumpli”-jával, s a lemezen még a hangja is hallható. Csodás napok voltak!”
Eric Radcliffe, 2008

DANIEL MILLER: A Blackwingben találkoztam ezzel a taggal, ott dolgozott. Azt mondtam neki: „Most nem lesz se gitár, se erősítő, se dob, csak szintik.” Egészen izgatott lett az ötlettől. Egyszerre volt zenész, és… …nem nevezném megszállottnak, csak nagyon érdekelte az új technika. Mindannyian tőle vettük az első leckénket.

VINCE CLARKE: Könnyen ki lehetett jönni, jó volt együtt dolgozni vele.

DANIEL MILLER: Vince hamar lecsapott az első, kereskedelmi forgalomba került mintavételezőre, a Fairlightra.

VINCE CLARKE: Ez itt már a zenetudomány… A képernyőn a Fairlightba korábban betáplált hang pontos hullámalakja látható.

ALISON MOYET: Nagyon meglepődtem, amikor ahelyett, hogy egy egyszerű dallamot végigjátszott volna a billentyűkön, inkább beprogramozott, értékekkel adott meg, mert neki így volt egyszerűbb. Nagyon furcsa volt ezt „élőben” tapasztalni. Most már értem, micsoda jelentősége volt annak, amit csinált. Ezzel a módszerrel sokkal kifejezőbb hangokat volt képes előállítani.

VINCE CLARKE: Akkoriban gyorsan össze lehetett dobni egy lemezt. Néhány számunkban nincs is öt hangsávnál több… Ennyi. Sokkal egyszerűbb volt minden.

ALISON MOYET: Az általa írt dalok szerkezete… tulajdonképpen hagyományosnak mondható. Nem is ebben, hanem a létrehozásukhoz használt eszközökben tért el az átlagostól. Ettől lett igazán érdekessé.

VINCE CLARKE: A dal határozza meg a hozzá kapcsolódó érzetet, és nem a hangszer, amin eljátszod… Amikor nekiállsz dalokat írni, minden annyira érdekesnek tűnik, közben újabb és újabb módját fedezed fel az akkordok és a szöveg összepárosításának. Nem úgy kell elképzelni, hogy előre tudom, milyen hangzásra vágyok majd évekkel később…

ANDY BELL: Vince minden hangját imádtam –  azokat az öblösödő, bontott akkordjait meg a többit…

ALISON MOYET: A „hőskori” eszközöket nyilvánvalóan nem akkordozásra, hanem szólójátékra találták ki.  Csak úgy szólaltathattál meg rajtuk akkordokat, hogy az azokat felépítő legalább három hangot nem egyszerre, hanem szépen egymás után lejátszottad le. Ez a Yazoo lényege: bontva játszott kísérőszólamok és „darabos” akkordok…

ANDY BELL: Egyszerűnek hangzik, de ha egy klubban, a csutkára tekert erősítőn hallgatod, mellbevágóan erősnek hat, mert annyira minimalista. Minden hang tiszta és „éles”.

CHRIS CARR: Ha a dalszövegekre, főleg az Alison által írottakra gondolok, eszembe jut, hogy akkoriban nem értékeltem eléggé a benne rejlő komolyságot.

NEIL FERRIS: Az Upstairs at Eric’s számomra legkedvesebb dala a Winter Kills. Bámulatos…! Ebben a dalban lehet igazán hallani Alison fantasztikus hangszínét. Gyönyörű!

VINCE CLARKE: Ő maga ült a billentyűk mögé, ő játszotta fel. Ő tud zongorázni, én meg nem…

CATHI UNSWORTH: A Winter Killshez hasonló dalokat tartottam a leginkább drámai hangvételűnek, hiszen goth-rajongó voltam.

PAUL MORLEY: Alison nem hétköznapi lány: szokatlan volt a frizurája, a sminkje. Sok olyan jellegzetessége volt, melyből az emberek arra következtettek, hogy ő a goth stílus egyik előfutára.

CATHI UNSWORTH: Tüskésre zselézett hajat hordott, és ceruzával húzta ki a szemét. Azért is tetszett, mert külsőre hasonlított rám vagy a barátaimra. Simán el tudom képzelni, hogy nehéz fiatalkora volt.  A külseje és a viselkedése is eltér az átlagostól. Mindig pontosan úgy cselekedett, ahogyan azt ő akarta, s ettől lett annyira vonzó az érte rajongó fiatal lányok szemében.

CHRIS CARR: Szerintem eleinte csak jó bulinak fogta fel az egészet, de később már kénytelen volt megtapasztalni az ezzel járó nehézségeket is.

ALISON MOYET: Az alkatomról, a mély hangomról az embereknek azonnal beugrik, ki is vagyok, vagy arról jutok eszükbe, hogy nem igazán feleltem meg az akkori nőideál kritériumainak. Egyaránt volt részem dicsérő és elmarasztaló kritikákban is. Két hét leforgása alatt az ismeretlen képességű basildoni lányból olyan előadó lett, akinek „itták minden szavát”, minden lépésére kíváncsiak voltak, odavoltak a zenéjéért, csodálták a színpadi jelenlétét… Nem volt kitől tanácsot kérnem, nem volt testőröm Amikor a Top of the Popsba készültünk, nem volt miből ruhát vennem. Fogalmam sem volt, milyennek mutassam magam a közönség előtt, mit csináljak, hogyan mozogjak a színpadon. Nevetséges, de így történt. Nem rendelkeztem tapasztalattal, hiszen az első igazi fellépésemre pont egy tévészerepléskor került sor.

DANIEL MILLER: A Top of the Pops igazán nagy falatnak számított a maga 20 millió nézőjével. Nem ez volt az egyetlen tévé-show, de ez volt a legnagyobb és a legnagyobb befolyással bíró. Ha sikerült bekerülnöd a műsorba, biztosra vehetted, hogy a dalodból sláger lesz.

NEIL FERRIS: A Top of the Popsban 12 dalt adtak le, és a heti slágerlista első helyezettjétől indultak lefelé a következő szabályok szerint: az első természetesen szerepelt a műsorban. Ha a második a múlt héten már fellépett, akkor két egymást követő héten nem kerülhet adásba. A mostani harmadik az előző héthez képest lejjebb csúszott, tehát ő is kiesik. A negyedik helyezett nem ér rá, ugorjunk… A mostani ötödik javított a múlt heti helyezésén, akkor őket meghívjuk… …s így tovább, automatikusan. H mondjuk 47. helyezettként bekerültél a 12 előadó közé, meghívtak a műsorba. A Yazoo is így került adásba. Ennek hallatán örülni kezdtünk: „Ez az! Sínen vagyunk!”

DANIEL MILLER: Ha beverekedted magad az első 75 közé, a nagy lemezboltok és áruházláncok elárasztottak megrendeléssel. Ontani kellett a korongokat, hogy a megrendelt mennyiséget le tudjuk szállítani.

ALISON MOYET: Egyszer felhívott az egyik Mute-os lány, és azt mondta: „Ma 97 000 darabot adtunk el a kislemezből.”  Mire én: „Eeegen…? Kilencvenhétezret?!” Nem röhejes példányszám?

DANIEL MILLER: Az első héten 300 000 darabot terítettünk. Egyszerűen nem akartuk elhinni. Minden azon múlott, hogy a kért példányszámot időre le tudjuk-e szállítani. A fene se gondolt akkor a következő lemezre… A következő napig mertünk csak tervezni: le tudjuk-e szállítani…?

VINCE CLARKE: Mostanában a kislemezek gyorsan jutnak magas pozícióba, majd a következő héten szinte el is tűnnek a listákról. Akkoriban akár hetekig is kapaszkodhatott egyre feljebb és feljebb. A miénk is szépen menetelt előre, ami elégedettséggel töltött el bennünket.

DANIEL MILLER: A németek, a franciák, az amerikaiak lecsaptak rájuk. Még a house betörése előtt történt, hogy a Situation óriási sláger lett New York szórakozóhelyein. A tengerentúlon a Sire terjesztette a kiadványainkat. Az amcsik azt kérték, engedjük meg, hogy François Kevorkian remixet készíthessen ebből a számból. Nekünk még a gondolat is idegennek tetszett. Nem akartuk, hogy bárki is szétcsessze a számainkat. Ettől függetlenül elkészült az újrakeverés, mi meg azt mondtuk: „Ha már megcsinálta, hallgassuk meg, tetszik-e?” Vince nagyon utálta…

VINCE CLARKE: Azért nem tetszett, mert semmi köze sem volt az általunk megírt dalhoz – de a remixelés már csak ilyen dolog. Akkoriban ezt még nem tudtam…

DANIEL MILLER: A franc tudja már, miért, de belementünk a dologba: „OK, adjátok ki.” Állati nagy sikere lett…! A New York-i dance-élet egyik leghíresebb klubja a Paradise Garage volt. Fizettek azért, hogy játszhassák a kislemezt. Ez volt életem első olyan klubja, ahol nem lehetett piát kapni, mert az árusítást tiltotta a törvény. Csak drogosok jártak oda…

VINCE CLARKE: Akkor esett le nálam a tantusz, hogy Amerikába talán a dance-stílussal lehetne betörni.

NEIL FERRIS: Nem sok élő fellépésük volt. Tisztán emlékszem az egyikre: a Dominion színpadán álldogáltunk Vince-szel, körülöttünk kilométernyi hosszúságú kábelkötegek. A BBC rögzíteni akarta az eseményt, hogy egy későbbi időpontban adásba kerülhessen. A tévé technikusai mérgezett egérként rohangáltak fel s alá. Vince mozdulatlanul állva nézegette a körülöttünk lévő felhajtást, majd megkérdezte: „Ha ezt tudom, egy kis technikával meg egy Fairlighttal otthonról megoldottam volna az egészet. Miért kellett ide jönnöm? Alisonnak kellene a színpadon állnia, én meg az otthoni karosszékemben ülve játszhatnék… Ennyi…!” Gondoltam magamban: „Vince már megint ki van bukva. Már megint ott tartunk, mint a Depeche Mode-dal: utálok turnézni, ehhez nincs kedvem…”

ALISON MOYET: Már az első album befejezése előtt elkezdetek gyülekezni a viharfelhők a fejünk fölött. Próbáltam változtatni a dolgokon, de Vince akkoriban tipikus férfiként viselkedett: amit egyszer a fejébe vett, azt nem lehetett belőle kiverni. Szerintem a Depeche-tagok is ugyanezt érezték.

VINCE CLARKE: Az egyéniségünkből fakadó ellentétről volt szó. Elmulasztottuk megbeszélni és tisztázni a félreértéseket…

ALISON MOYET: Bizonyos dolgokban Vince tipikus angol módjára viselkedett: az érzéseit megtartotta magának, neked meg fogalmad sem volt, mi zajlik le benne. Én nehéz természetű férfiak között nőttem fel, engem ilyesmivel nem lehet sarokba szorítani. A befelé fordulásra való hajlamával viszont nem tudtam mit kezdeni. Ha másmilyen lettem volna, bizonyára kevesebb problémánk támad. A családom nem nevezhető éppen hétköznapinak. Eszembe sem jutott, hogy az „ami a szívemen, az a számon”-felfogás bárkit is kiborítana, hiszen én ehhez voltam szokva…

VINCE CLARKE: Azt hiszem, mindketten egy kicsit túldimenzionáltuk a problémákat, és odáig jutottunk, hogy fogalmunk sem volt, mit kezdjünk a helyzettel. …aztán rájöttünk: feloszlattuk az együttest.

PAUL MORLEY: Nem fogadtak „örök hűséget” egymásnak, hiszen ellentmondás feszült köztük. Ebből születtek a dalok, s ez is vetett véget a munkakapcsolatuknak. Az ellentmondásokat fel kell oldani.

DANIEL MILLER: Őszintén szólva a második album felvételeinek kezdetekor vettem észre, hogy valami nem stimmel közöttük, hogy nem is dolgoznak együtt a stúdióban.

VINCE CLARKE: Tulajdonképpen nem is dolgoztunk már együtt. Délutánra összeraktam egy dalt, Alison pedig este érkezett meg, és énekelte fel a szólamát.

ALISON MOYET: Eléggé eltávolodtunk egymástól. Eleinte még nem éreztem ennek a súlyát, mert fűtött a sikerre éhes fiatalokra jellemző arrogancia, és azt hittem, bármit teszünk, az úgy jó, ahogy van.

ANDY BELL: Mintha a két egó csapott volna össze egymással… E nélkül viszont nem is… …a Yazoo megszűnt volna létezni.  Ez a kettejük közötti ellentét hallható ki a dalaikból.

PAUL MORLEY: Hosszú idő után csak mostanában hallgattam meg újra a második lemezüket, s még inkább megerősödött bennem az érzés, hogy ez a korong egyfajta búcsúzásként fogható fel. Mindig is imádtam a Yazooban, hogy a viszonyuk tulajdonképpen
egy igazi férfi-nő kapcsolat, mely elkezdődik, alakul, aztán véget ér. A második lemezük dalaira úgy tekintettem,  hogy azok tulajdonképpen a közös „filmjük” betétdalai…

ALISON MOYET: A You And Me Both pont ilyen lemez – keserűen gúnyos.

CATHI UNSWORTH: Nagyon vártam, hogy megjelenjen ez a lemez. A borítófotón látható, egymással marakodó dalmát kutyák láttán ismét előjött a kérdés: „Ez vajon milyen lesz…?”

VINCE CLARKE: Szeretem a lemez külcsínét. Nem terveztük el, hogy majd ilyen lesz, egyszerűen csak valakinek támadt egy ötlete. Azt hiszem, Alison keze rendesen benne van a dologban…

ALISON MOYET: Szóltak, hogy találkozzak a lemezborítót készítő fotóssal. Elég morcos hangulatban voltam. Elém rakta a korábbi munkáit bemutató albumát, hogy megnézhessem, milyen képeket szokott készíteni. Ebben láttam meg az egymásra vicsorgó kutyákat ábrázoló fotót. Ráböktem: „Ez legyen.” Aztán otthagytam a fickót…

CHRIS CARR: Simán el tudom képzelni, hogy valóban így történt…

VINCE CLARKE: Hehe, erre nem is gondoltam…

ALISON MOYET: Úgy emlékszem, hogy a sajtó az album megjelenésével egy időben „fogott szagot”…

PAUL MORLEY: Mindig csalódottnak érezheted magad, amikor megjelenik egy lemez, s rögtön utána tudod meg, hogy nem lesz következő, a zenekar feloszlik… Gyanítom, hogy 1983-ban a Yazoonak már nagy rajongótábora volt, és a történteket elég nehezen emésztették meg. Akkoriban még kevesebbet törődtünk a közönség ilyesfajta reakcióival, mert nem a közönség volt a legfontosabb tényező. Nagyobb hangsúly helyeződött az ötletekre, a művészeti vonatkozásokra és a zenei megoldásokra. Ettől függetlenül a búcsú akkor is furcsára sikeredett…

DANIEL MILLER: Mintha azt mondták volna: „Nos, mindez nagyon klassz, de tudjuk, hogy nem lesz következő.” Ez persze szomorú, de… Amint mondtam, a 80-as évek elején nem a „majd megtörténő” dolgokkal foglalkoztunk, mert annyira lefoglaltak bennünket az éppen zajló események.

NEIL FERRIS: Hihetetlen sikerük volt, és úgy éreztem, hogy elegáns módon, egy sikeres lemezzel ért véget a történet.  A korong az első helyig kapaszkodott.  Elértük, amit akartunk.

DAVID JENSEN: A „hőskorban” nagy dobásnak számított egy első helyezés a kislemez- vagy az albumlistákon, különösen az utóbbin, mert a nagylemezeket nagy példányszámban adták ki. Egy aranyérmes album azt jelentette, hogy valamibe nagyon beletrafáltál, és – ha mondhatom így – az emberek odavoltak érted. Mostanában teljesen más a helyzet, egy dalhoz már sokféleképpen hozzájuthatsz. A mostani albumok eladott példányszámait látva kételkedni kezdesz, hogy jó-e még valamire ez a mutatószám… Régen a slágerlisták a popműfaj pillanatnyi állapotáról készült lenyomatoknak számítottak, arról, hogy az emberek miért rajongtak, és mit utáltak. Ha a kegyeikbe fogadtak, általuk az első helyig juthattál.

VINCE CLARKE: A lemez felvételi munkálatainak vége felé közeledve Alison megmutatta a Nobody’s Diary című dalát. Fel is vettük, és egyből az jutott eszembe, hogy akár kislemezre is másolhatnánk. Azt reméltem, hogy Alison ettől majd kicsit jobb kedvre derül, hiszen ez az ő dala, az ő szerzeménye. Igyekeztem, hogy így is legyen.

ALISON MOYET: Az újságok azt írták, hogy azért oszlott fel a Yazoo, mert szólóban akartam folytatni. Ennél nagyobb ostobaságot nem is írhattak volna. Túl gyorsan történt minden, és sosem ez volt a legfontosabb dolog az életemben. Nem tudom, hogy Vince szerint rosszul döntöttünk-e. Szerintem nem.

PAUL MORLEY: Eléggé elvetemült ötletnek tűnhetett, hogy pont akkor oszlatják fel a Yazoot, amikor már majdnem meghódították az egész világot…

DANIEL MILLER: Talán éppen a rövid pályafutásuk miatt emlékeznek rájuk szívesen az emberek, hiszen nem volt idejük kifutni magukat.

ALISON MOYET: Az elmúlt 25 év alatt bármikor szívesen dolgoztam volna újra Vince-szel, mert őszintén úgy gondolom, hogy olyasmivel ajándékozott meg, amivel azóta senki más. Tudom, hogy mennyivel járultam hozzá a Yazoohoz; tudom, hogy nem csupán a hangommal – de nem felejthetem el, hogy Vince nélkül semmi sem lett volna az egész karrieresdiből… Hálával tartozom neki, és szeretettel gondolok rá. Körülbelül egy évvel ezelőtt felhívtam őt, és azt mondtam: „Eltelt 25 év. Nem lenne kedved újra együtt dolgozni?” Nagyon kedvesen megköszönte az ötletemet, érdekelte is volna a dolog, de azt mondta, hogy végtére is már elkötelezte magát az Erasure mellett. Megértettem az indokait. Én könnyen beszélek, mert a magam ura vagyok. Elfogadtam a döntését, és nem sértődtem meg.

ANDY BELL: Tavaly ért véget egy hosszabb koncertturnénk, és megbeszéltem Vince-szel, hogy huszonegy évnyi közös zenélés után egy időre szeretném magam kivonni a forgalomból. Azt mondta, rendben, mert éppen most vetődött fel a Yazoo újraalakításának ötlete – esetleg koncerteznének is… Gondolkodás nélkül azt mondtam neki: „Vince, ki ne hagyd ezt a lehetőséget!”

ALISON MOYET: Pár hónappal ezelőtt jött a telefonhívás: „Vince meggondolta magát. Alig várja, hogy belekezdjetek.” Milyen nagyszerű! Ismét lehetőségem adódik elénekelni a régi dalokat azzal a hanggal, mely a korábbiaknál jóval kidolgozottabb; s az életszemléletem is sokat változott az évek alatt. Nagy kegyesen hajlandó volt minden számot egy félhanggal lejjebb transzponálni,
hála a jó égnek… Ismét koncertezni fogunk…!

NEIL FERRIS: A Led Zeppelintől kezdve a Spice Girlsig mindenki visszatért, s ebből a Yazoo sem maradhatott ki…

DAVID JENSEN: Nem hiszem, hogy a nosztalgia kedvéért állnának neki újra koncertezni. Őket inkább zenei megfontolások vezetik…

DANIEL MILLER: Koncertzenekarként nem volt lehetőségük az igazi kibontakozásra, mert idejekorán feloszlottak. Ez a mostani fellépéssorozat igazán különlegesnek ígérkezik.

PAUL MORLEY: A közönség imádta a Yazoot, mert nem untak rájuk, nem volt idejük megismerni őket. Nem juthattak el a „katartikus beteljesülésig”, mert Vince és/vagy valaki vagy valami miatt hirtelen vége lett az egésznek, még mielőtt a rajongók igazán „magukhoz ölelhették volna” őket. Igazán szép ajándékot kaptunk tőlük, aminek jobban örülhetünk, mint egy elkeserítő, a nosztalgia jegyében fogant pénzkaszálásnak…





Letöltés:
Yazoo Remasters | In Your Room


   
   

   

2009.11.27. 03:08 | Kucced | 15429 Olvasás | 6 Hozzászólás | Nyomtatás
 
FREESTATE.hu - depeCHe MODE - Koncertek / Concerts
Kapcsolódó cikkek
Kategóriák
TOP Cikkek
Hirdetés
Hirdetés
FREESTATE.hu ©