depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
 
depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
Hírek | Hírek
Hirdetés

Jótékonysági DM koncert

Jótékonysági DM koncert

*ROYAL ALBERT HALL, LONDON* - depeCHe MODE koncert a kamaszkori rák elleni harc támogatásáért!

2010. február 17-én, Szerdán a depeCHe MODE egy speciális koncertet fog adni a ’Teenage Cancer Trust’ (egy olyan „küldetés” elnevezése, amelynek célja a rákkal küzdő fiatalok támogatása) számára a londoni Royal Albert Hall koncerttermében. A koncert teljes bevételét ennek a programnak a támogatására ajánlja majd fel az együttes.

Ez egy igazán különleges alkalom, hiszen a zenekar eddigi karrierje során ez lesz az első olyan fellépés, hogy a depeCHe MODE a Royal Albert Hall koncerttermében áll színpadra. Valószínűleg egyben az egyetlen olyan lehetőség is, amikor a depeCHe Mode-ot ezen a nevezetes történelmi helyszínen láthatjuk élőben játszani. Ez egy igazán emlékezetes estének ígérkezik.

Azon rajongók, akik a zenekar hivatalos honlapjának hírlevelére már korábban feliratkoztak, azok az elsők között fognak értesülni a jegyek árusításának megkezdéséről, illetve lehetőségük nyílik jegyvásárlásokra az elő-eladásokat megkezdődően. A jegyek árusítása December 16-án kezdődik, reggel 9 órakor (londoni idő szerint), és egészen December 17-éig délután 17 óráig tart majd, továbbá egy speciális elő-rendelést segítő link kerül majd beillesztésre a zenekar hivatalos honlapján a ’Tour Dates’ szekcióba.

Az elő-eladásokat követően, a rajongóknak további esélyük lesz még jegyvásárlások lebonyolítására, amelyre December 18-án, Péntek reggel 9 órakor nyílik majd lehetőség.

Ha teheted, ne szalaszd el az együttes Royal Albert Hall koncertjét!!!
 

Royal Albert Hall

 
Forrás: dM.com




Ajánlott videók
Enjoy The Silence - animation video Walking in My Shoes - STAR WARS verzió 2009.05.10. Tel Aviv, Ramat Gan Stadion (Izrael) FREESTATE Videó Mix 2007 1998.09.07. Only When I Lose Myself 2009.11.11. Number One - Német Interjú - 3.rész

2009.12.15. 07:50 | Cívis Target | 15500 Olvasás | 62 Hozzászólás | Nyomtatás
 
Hozzászólások: Jótékonysági DM koncert
Lapozás:  <  1 2 3 4 >
22. Hozzászóló: zerge | Időpont: 2009.12.16. 08:58

Van egy ülűhelyes jegyem a ma esti Mode koncertre az O2 Arena-ba.40 angol pénz.

 
21. Hozzászóló: mrsGahan as agikacsa | Időpont: 2009.12.16. 05:18
mrsGahan as agikacsa

Hát, elég fura ez a jegyrendelés. Eddig még mindig “sorry”-zott csak…
Én sem tudom még biztosan. Azért lett volna jó, ha Metro-nóm vagy a Klub megrendelt volna néhány tucat jegyet, hogy később is megvehessük tőlük…
Van vajon ilyen terv?

 
20. Hozzászóló: Cívis Target [Szerkesztő] | Időpont: 2009.12.16. 05:07
Cívis Target

Gondoltam rá. Most elég olcsón lehet repülőjegyhez jutni. Még nem tudom… Ha a koncertjegyeket nem most - így év végén kellene megvenni, biztosan elmennék.

 
19. Hozzászóló: mrsGahan as agikacsa | Időpont: 2009.12.16. 04:51
mrsGahan as agikacsa

Jackal76: Én azért vennék jegyet, hogy ott legyek. ;)
Támogatni itthon is van kit, bőven. A londoniaknak viszont ez aprópénz…
Az eseményről viszont még semmit sem lehet tudni. Csak a Mode lép fel? Milyen hosszú koncertet nyomnak?
Ti végég tudnátok ülni pl. egy ETS-t?
:-)

 
18. Hozzászóló: mrsGahan as agikacsa | Időpont: 2009.12.16. 04:45
mrsGahan as agikacsa

Hát, ezeket a jegyeket én sem tudom, hogy fogják kiosztani.
Tegnap láttam VIP páholyt (8 fős) 2500 font körül (az qrva sok).
A 100 fotnos jegy, nem tudom, hova szól…
A 30-ast meg pláne.
Az “Aréna” területe ülőhelyes lesz? Itt szépen, kultúráltan hangversenyt hallgatnánk, a legújabb Gucci, stb. cuccban? ahhh
Na, az érdekes lenne….

Civis Target: Erre fogsz menni?

 
17. Hozzászóló: Cívis Target [Szerkesztő] | Időpont: 2009.12.16. 03:16
Cívis Target

Én most nyár elején voltam 4. alkalommal Londonban és ezúttal a Royal Albert Hall-t is megnéztem - a Kensington Gardens déli részén található. Nagyon impozáns, szép épület! Úgyis mondhatnám, hogy tekintélyt parancsoló. A zene szentélye. :)

Virtuális séta: http://www.royalalberthall.com/virtualtour/index.html

 
16. Hozzászóló: Audina | Időpont: 2009.12.16. 02:34

Londoni idő szerint 9. Ezt vedd figyelembe, ami nálunk 10. Bocsi a kioktatásért. :x

 
15. Hozzászóló: Jackal76 | Időpont: 2009.12.16. 02:29
Jackal76

nah én most regisztráltam, bár tovább nem léptem a vásárlásban mert valami 3800 fontos VIP jegyet sóztak volna rám:)) legalábbis amit értek erre következtetek:) úgyhogy megvárom a kilenc órát, akkor tán lesz olcsóbb jegy:)

 
14. Hozzászóló: Janurik János [Szerkesztő] | Időpont: 2009.12.16. 02:19

lelátó = karzat

;)

 
13. Hozzászóló: Jackal76 | Időpont: 2009.12.16. 02:17
Jackal76

én is rendelek jegyet mindenképpen, ha másért nem, és mégse jutnék ki hát azért, hogy támogassak! De szerintem lesz Magyarországról jó pár ember akik kiutaznak! Annyit had kérjek valakitől, hogy írja meg pontosan hogyan kell rendelni, mert mikor a fizetésre megyek akkor regisztrációt kér azt hiszem!

 
12. Hozzászóló: Audina | Időpont: 2009.12.16. 02:13

Aspasia és én +1 fő ha sikerül jegyet venni megyünk!! Ma mindenképpen probálkozunk. Reméljük ez a rendszer nem omlik most össze!

 
11. Hozzászóló: Janurik János [Szerkesztő] | Időpont: 2009.12.15. 17:35

Tavaly májusban jártam itt a barátnőmmel, A-ha koncerten. A lelátón ültünk, és jókat mosolyogtunk magunkban a puccosan kiöltözött, angol felső tízezer színe virágán. Ide eseményszámba megy ellátogatni, szóval, nem csak a zene(karok) miatt járnak ide az emberek. Nekünk legalábbis ez jött le. De valóban van atmoszférája ennek a patinás hangversenyteremnek, és a környéke is nagyon szép. Csak éjjel kellett taxiznunk, mert már nem járt a metró.

 
10. Hozzászóló: Capricornus | Időpont: 2009.12.15. 16:30
Capricornus

Szép és London is megnézném, de árban nem nekem találták ki XD Nekem marad a Mo-o koncert, de én azzal is meg vagyok elégedve :D

 
9. Hozzászóló: Trix | Időpont: 2009.12.15. 15:54
Trix

De jó ez a hír. Csodás helyen fognak jártszani.
De kár hogy nincs pénzem rá.  :(
Szerintem aki megteheti, ne hagyja ki.

 
8. Hozzászóló: Jackal76 | Időpont: 2009.12.15. 15:32
Jackal76

én rendelnék jegyet, sőt szerintem mindenképpen rendelek is, csak egy pontos útmutató kéne hogyan, mert annyira nem értem az angolt, hogy neki merjek állni:)

 
7. Hozzászóló: mrsGahan as agikacsa | Időpont: 2009.12.15. 15:14
mrsGahan as agikacsa

Szóval? Ki jön?
Csak a jegyek miatt kérdezem.
Tényleg, szerintetek ez ilyen ülős lesz, vagy kipakolnak, mint egy bálra?
:)
Komolyan kérdezem, hogy ki tervez jegyet venni rá. Válaszotokat várom.

 
6. Hozzászóló: Niki | Időpont: 2009.12.15. 13:52

Igazán szívmelengető érzés ezt olvasni.  :)

 
5. Hozzászóló: Audina | Időpont: 2009.12.15. 12:00

Jól írta Gerike! Kb 25e-ből megvan. Most néztem mert a május 30-at ide rakták át február 20-ra. Most két legyet üthetek egy csapásra.  ;)

 
4. Hozzászóló: Jackal76 | Időpont: 2009.12.15. 10:53
Jackal76

Sziasztok
Én azt kérdezném aki tökéletesen tud angolul, hogy 30-100 font között vannak a jegyárak, de mégis ha rákattintok a vip vételre akkor csak 100 fontosak vannak elővételben!  szóval jó volna valami pontos fordítás, és valami útmutató, hogy regisztrálnunk kell e újra, vagy hogyan férünk hozzá, hogyan rendelhetünk! A lényeg , hogy én szeretnék elmenni, sőt ha lennénk Magyarországról 50-en, akkor még egy buszt is érdemes lenne elindítani, mivel akkor az utazás 10-15 ezerből kijönne, a jegy 9000-30000 forintig van, és a költőpénz ami még kell! Szóval akár meg lehetne oldani, 30-40 ezer forintból is az utat, koncerttel mindennel együtt! Ez szerintem nagyon jó ár, de ezt csak csoportosan tudnánk megtenni!
Kérem valakit, hogy segítsen ebben, hogy pontosan hogyan kell rendelni, és ha lennénk ennyien, akár meg is szervezném a buszt!

 
3. Hozzászóló: Gerike | Időpont: 2009.12.15. 09:04

nem túl drága kijutni. 20-25ből odavissza repülővel kb…

 
Lapozás:  <  1 2 3 4 >
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned, ezt a belépési oldalon megteheted. Amennyiben még nem regisztráltál azt a regisztrációs oldalon tudod elvégezni.


You must be logged to post comments, You can enter on the login page. If You're not registered yet, You can do so on the registration page.
FREESTATE.hu - depeCHe MODE - Koncertek / Concerts
Kapcsolódó hírek
Kategóriák
Hirdetés
FREESTATE.hu ©