pachgergo. Egyet kell értenem veled. Az én nagy szívfájdalmam is az hogy valami hatalmas tévedésből kifolyólag nem születtem meg időben Sokat adnék azért ha átélhettem volna velük a kezdeteket

Helosztok

Én akkor szerettem meg a bandát amikor kijött a Violator. 12 éves voltam akkor. De lehettem 14 is amikor a kezembe került az album. Bár nekem máig a legkedvesebb albumom a Music for the Masses, talán a sok emlék végett. De szerintem a Depeche Mode akkor vált zeneileg meghatározó bandává amikor Alan a legtöbbet adta a Depeche Mode-ba. És ez szerintem a Music for the Masses-től a SOFAD-ig bezárólag történt. Szomorú voltam amikor elhagyta a bandát. Arra viszont kiváncsi lettem volna hogy mivé vált volna még a Depeche Mode ezen felül ha Alan nem hagyja ott öket. Sajnos ezt már nem fogjuk megtudni.

Tharsis
örülök, hogy nagyjából egy állásponton vagyunk.    (nálam a SOTU a 4.  )
+szerintem 35 évesen a “vén sz*r” jelző kicsit erős

pachgergo. Én egy vén sz*r 35 éves rajongó vagyok, és nálam a TOP3 így néz ki:

1. SOTU
2. PTA
3. SOFAD

jp!
kösz a dicséretet, de csak azt írtam le ami épp eszembe jutott. Ha mindent leírtam volna, az kb. 10x ennyi lett volna És a “csattanót” is elfelejtettem leírni: A Pain That I’m Used To - azóta a PTA-n szereplő számok közül a TOP3-ban abszolút benne van, egyik nagy favoritom Igaz, hogy kedvenc albumnak a Violator-t nevezném meg, de a 2005-2009-es munkálatok (nálam legalábbis) igenis hozzák az elvárt szintet, és a PTA szerintem benne van a TOP3-ban. A lista így nézne ki:
1: Violator
2: SOFAD
3: PTA
Persze ez megintcsak szubjektív. Nehéz eldönteni, mert egyik albumot sem hallgatom meg sokkal többször, mint a másikat. Talán egy olyan album van, amit nem sikerült annyira megszeretnem, ez a Constuction Time Again (kivéve persze az EC.  ). De azt is szívesen hallgatom, ha épp olyan hangulatom van.

jp!

Én is válaszolnék a hozzászólásodra. Szintén egy fiatal Mode-rajongó vagyok és pachgergo-hoz hasonlóan én is a PTA-val lettem rajongó. 2005 szeptemberében (14 voltam akkor) a VIVÁn megnéztem a Precious videoklippjét és az a hangzás az ott teljesen letaglózott. Fogékony voltam. Aztán leszedtem a netröl 1-2 ismertebb Dm-számot, amiket a rádióban hallottam (ETS, AQOT). Majd aztán megláttam a Suffer Well videóját. Akkor leszedtem az egész PTA-t. Rongyosra hallgattam, majd utána jöttek a régebbi albumok sorra és nem csalódtam egyikben sem, mindegyik albumnak megvan a maga hangulata, bár az Excitert sokáig nem nagyon hallgattam, de most már az is a múlté. A közelmúlt eseményeinek hatására (SOTU) egy cseppet sem változott bennem a fiúkról kialakult kép. Annak meg végképp nagyon örültem, hogy életem elsö DM-koncertje (2009.06.23.) egy felejthetetlen élmény volt. Nekem a rokonaim közül sokan szeretik a “régi” DM-et, de nem olyan nagy fanok, mint itt a sok FREESTATE-s

Pachgergo!

Köszi a gyors választ , és azt, hogy megismertetted velünk Mode-osodásodat. Nagyon korrektül írtál, fogalmaztál. Becsületedre váljék.

“Talán azért jobb, hogy az úgymond ?új Mode-ot? szerettem meg, mert így sokkal könnyebben befogadom, sőt szeretem az új albumot, ” ... ez tetszett a legjobban, és méghozzá azért mert nagyon szubjektív , azaz, a lehető legőszintébbet mered vállalni. Végülis azt fogalmaztad meg a SOFAD-ULTRA utáni Mode-s generációból, amire kíváncsi voltam. Remélem én is, hogy nem lesz ebből vita-lavina. Isten ments, az nagyon csúnya tud lenni:-) Mindenkinek szíve-lelke űgye, hogy mit és miért szeret leginkább a DM-ben.
Remélem olvashatok, -unk még mástól is beszámolókat. Minél hosszabbak, annál jobb!!:-)

jp!
Válaszolnék kérdésedre, mint fiatalabb korosztályhoz tartozó Mode-rajongó (előrebocsátom, kicsit szubjektív leszek). 2006 óta szeretem őket, amikor is apámtól (aki szintén dM rajongó) 14. születésnapomra megkaptam a PTA-t. Első hallgatásra azon tanakodtam, hogy kidobjam-e (mindezt a “A Pain That I’m Used To első 20 mp.-e után), de aztán eldöntöttem, hogy végighallgatom. Semlegesen éreztem. Meghallgattam még egyszer. Aztán még ötször. Én az új albumok hangzásával szerettem meg a Mode-ot, de aztán egyre jobban mentem vissza az időben, és kedveltem meg a a régieket is. Számomra nincs jó, vagy rossz album, ez úgy karrier ahogy van, így teljes az egész. Hogy milyen fiatal rajongónak lenni? Pont a napokban viccelődtem apámmal, hogy mindketten sajnálhatjuk, hogy én nem ‘70-ben születtem, mint ő, és nem voltunk barátok, mert ott zúztunk volna minden koncerten. Egyrészt sajnálom, hogy nem abba a korszakba születtem, amikor még négyen voltak, és előrukkoltak a Violator-rel, vagy a SOFAD-dal. Másrészt örülök, hogy ismerem őket, ott lehettem a koncertjükön, és hogy még mindig zenélnek. Talán azért jobb, hogy az úgymond “új Mode-ot” szerettem meg, mert így sokkal könnyebben befogadom, sőt szeretem az új albumot, míg néhány olyan rajongó aki a dM zenéjén nőtt fel, nem tud teljesen kibékülni az új hangzásvilággal. Pozitívan kell felfogni… a SOFAD is teljesen új hangzásvilág volt…
Remélem nem indítok valamiféle vita-lavinát, és sajnálom, hogy hosszúra sikerült

javítás:
tramatizálódás = traumatizálódás

Sziasztok!

Mondom én, hogy “tini-banda” ez a Depeche Mode:-)
Na jó, csak viccelek most én itt. Kicsit kíváncsivá is tettetek, hogy milyen is lehet 2010-ben, fiatal Depeche Mode rajongónak lenni, aként érezni?  Azért biztosan más(abb) mint anno. Ugyanis tényleg másabb a hatás, új hullámként fogadni egy zene-stílust, és más, ugyanazt először hallgatni kb 20 év elteltével, miközben a két időpont között hatalmasat fordult a világ kereke, és számtalanszor a feje tetejére is állott. Én csak egyvalamit nem érzek pédául, a never let me down again hallgatása alatt, amit legelőszőri meghallgatásakor a tv-ből ,éreztem: azt, hogy , pfhújj, de visszataszító alakok játszanak nagyon torz dallamokkal teli zenét:-) Hiába no, egy évnyi tramatizálódás után, megszépültek a fíuk ... zeneileg is:-)

Mode93, azt az utolsó mondatot, azt valóban úgy is gondolom ahogy írtam. Bár én ezt a some great reward-violator korszakalkotójaira értem.

Én tegnap néztem meg a RAH DVD-t, és végre nem csak hangban, hanem képben is felemelő volt látni, ahogy a Somebody alatt a rajongók teljesen el vannak varázsolva, és Alan utána is végig mosolyogva áll a színpad mellett, többször ráközelít a kamera, és talán fontos gondolatok futnak át az agyában, miközben mosolyog:))
De az egész koncert fantasztikus, bár maszek felvétel, de mégis visszaadja egy kicsit azt a hangulatot ami ott lehetett!
ui.: én is fiatal rajongó vagyok:))) bár nem korban, de agyban mindenképp

jp!
Én is fiatal rajongó vagyok, úgyhogy nagyon örültem annak amit írtál

Soundcheck:
http://www.youtube.com/watch?v=eheap5Ntbc4

Alan interview:
http://www.youtube.com/watch?v=jb1xtC8McCA&feature=channel

jp!
Én is fiatal rajongó vagyok, méghozzá eléggé, úgyhogy tényleg nagyon jól esik ilyeneket olvasni.
Különösen az utolsó mondatot! 

Heller.
Azért írtam

Köszi,ez jól esett nekem,mint fiatal rajongónak!

Sziasztok!

Alan Wilder fölbukkanása a régi tagok társaságában, koncert-szinpadon, volt akkora meglepetés számomra mint anno, mikor azt hallottam, hogy kivált az együttesből. Nagyon jó volt látni, és hallani ahogy Martin bekonferálta, és ahogy a rajongók kitörő megelepetéssel, és örömmel fogadták az esetet. A Somebody végén, meg az az ölelés ....na végre, ennek már rég megkellett volna történnie.

Reméelem ,Alan keze munkája benne lesz a következő Depeche Mode album “hangzásvilágában”, mert amióta kiszállt, személyszerint én, aki rajtuk nött fel hosszú éveken át, és csak velük, azóta sóvárgok a régi, “négytagú hangzás” után.

Reméelem nem sértettem meg ezzel senkit, főleg az alig 10, 15 éves rajongók közül. KOncerteken, videokon, stb-ken, egyre jobban csodálatra méltat , mikor alig huszonéveseket látok a Depeche Mode körűl rajongani. Ez csodálatos látvány. És ami a legcsodálatosabb, egyben leg érdekesebb is, hogy azokat a DM nótákat is imádják, amik akkor zengtek a tv és rádió hangszóróiból , amikor ők még meg sem voltak.  Sokakhoz képest ,kissé lemaradó vagyok az én 21-22 éves távommal , de azt kell mondjam, hejj amikor a never let me down again, vagy a question of time megszólalt…az olyan mint az Orwell-i 1984. Nem volt menekűlés a Depeche Mode elől.

Ma azt vallom, hogy ezt a zenekart, amióta létezik alábecsülték…és még nagyon sokáig, és sokan, alá fogják becsülni. Mozart, vagy Beethoven ha élne, többre becsülné őket, mint sok zene-esztéta ! Mozart biztosan!

Tharsis
Jantar én is remélem. Nagy őrjöngés és sikoltozás volt a RAH-ban?
Milyen lenne akkor egy nagyobb létszámot befogadó arénában? Már skandálni kellene a nevét! Ők kezdték.
Szerintem elegáns és méltó lenne ha négyen összehoznának még valamit. Befejezésnek mindenképp. Na nem, mintha nyugdíjba akarnám őket küldeni, nem mostanra értem…

ETS

[url=http://www.youtube.com/watch?v=Ll5nISoPVxQETS[/url]