|
Sziasztok! engedjetek meg egy összefoglaló album kritikát így 24 órával az első hallgatást követően. A sorrend így sikerült. Két kérdést maradt nyitva: miért nem alkalmazzák az élő dobot a lemezfelvételeknél ha már ennyire jó a koncerteken és egyelőre nem tudom még mit lehetne az eddig élőben leadott 3 új dalon kívül koncertre vinni a Deltáról (értsd: mi működhetne igazán).
ALONE - Az album egyik legkiemelkedőbb dala. A refrén alatt beúsztatott harmóniák számomra lélekemelőek és Higher Love-szerű magaslatokba repítik a hallgatót.
SECRET TO THE END - Oldschool Depeche hangzású nyitány. Még inkább a nyolcvanas éveket érzem mikor a “did I disappoint you” sornál belép a szintetizátorhang. Jól működik a refrén-szerű Gahan-Gore egymásra éneklés is. A gitár pedig karcossá teszi és feldobja a dalt. Nekem megváltás, hogy ebben a dalban is megszólaltatja Martin. Kétség kívül hordozza a Depeche Mode védjegyeket. Szerintem kerek egész.
BROKEN - Sláger illata terjeng mikor csak meghallom. Szerintem sokaknak azonnal óriási kedvence lett, nekem már a 30 másodperces snippet alapján is hatalmas jobbegyenest adott. Dallamos szám megspékelve némi Gore gitárjátékkal amit Dave lágy baritonja tesz teljessé. Szöveg szintén nagyon rendben van.
GOODBYE - “Mocskos” kis New Orleans-i blues némi elektro csipkézettséggel, karcos, éjbehasító szintetikus süvöltésekkel, semmiképpen nem búcsúdal: “Goodbye again…”. Mindenképpen hozzátesz az amúgy sem egyhangú lemez szárnybontogató repertoárjához és nem elvesz. Nekem üdítő változatosságot hozott záró “akkordként”. A refrénen kicsit azért csiszolhattak volna még. Nekem az kissé nyers, elnagyolt és a blúzgitár intimitását tépázza.
WELCOME TO MY WORLD - Lassan,hívogatón kezdődik a dal ahogy Dave invitál beljebb és beljebb az album zenei világába. Majd belépnek a “vonósok”, dinamikusan, velük együtt fokozódik a Mart-Dave vokál is majd végleg elindul a dal az első refrént követően. Lassan beúszó igen kellemes dallam hátteret fest ennek a nagyszerű szerzeménynek. Helyén érzem a hangokat, a vokált, a refrént. Minden oké. Visszatértek. A Waiting for the night-ra emlékeztető lassú kiúsztatással záródik az első szám.
ANGEL - Már az októberi első hallgatáskor is elnyerte tetszésem, gondoltam, hogy a végleges verziót adták le Párizsban és nem demót. Karcos, nyers, Gahan vokálja ugyanígy. A refrén kifejezetten kellemes, és számomra meglepetés volt, hogy 6/4-ben írta a dalt Martin. Ez kicsit hozzáad a dinamikához is. A gitárjáték pedig valóban emlékeztet az IFY riffre. Annyi baj legyen! Szeretjük, nem?
SHOULD BE HIGHER - Sajnos már az elején le kell szögezni, hogy az élő változat jobban működik, mint a nagylemezes verzió ami nagy koncert-kedvenccé teszi majd a számot. Az egyik legerősebb, legmódosabb szám, a lemez védjegye számomra. És ami ennél is fontosabb: Dave Gahan szerzemény. KIváló refrén, ismét hihetetlen szintetizátor hangok mindenütt, sodró, örvénylő, melankólikus. Szerintem nincs felgyorsítva Gahan hangja a refrén alatt, képtelenség, csak a LOVE-ban a magas hangot máshogyan énekli ki mint az eddigi két koncerten. Nekem kicsit illúzióromboló a legvégén a digitális “nyikorgás”, azt igazán elhagyhatták volna. Egyébként SZUPER!
MY LITTLE UNIVERSE - Első hallásra is tudtam, hogy talán a legmegosztóbb szerzeményt hallgatom. Nekem teljesen rendben van minden hangja. Kétség kívül minimalista, nehezen emészthető, Radiohead szintű dalszerzés (akit érdekel füleljen bele a Kid-A vagy Amnesiac albumukba). A “no one” alatt hallható effektek és a levezető dallam a végén még inkább meggyőz, hogy ilyen dalok nem a tehetségtelen szerzők tollából, hanem a zsenikéből kerülnek elő.
THE CHILD INSIDE - Ha mondhatom, hogy az egyetlen nagyobb csalódás akkor ez sajnos az. Az egyetlen Gore által énekelt szám de nem átütő, nem hallom belőle a kimagasló Martin védjegyeket, olyan mintha a Counterfeit 2 egy B-oldaláról itt ragadt szerzemény lenne, konkrétan. Simán felfért volna még arra is ha nem DM szám lenne. Sajnálom, hogy nem egy húzónótát kaptunk most az Ő előadásában.
SOFT TOUCH/RAW NERVE - Meglepett mennyire kedvelt szám lett belőle már az elején. Nekem továbbra is unalmas kissé ez a monotonitással lüktető dallam és megvallom a gitárt sem szeretem ebben a dalban. Kicsit kakukktojás, a zsongásával nem illik bele a dalmenetbe valahogy. “Am I on the right track?” - nekem egyértelmű nem a válasz. Nem lesz a kedvencem.
SLOW - Fú, állat!Ríkasd a bluesgitárt Mart’. Hihetetlen jó, kísérteties visszahngzó dallam a háttérben.Talán az egyik legkedvesebb szám a lemezen.Nagyon örülök, hogy végre előkerült egy újabb irányzat, és a közhiedelemmel ellentét irányzat. Szerintem nem kell jó blues énekesnek lenniük, hogy próbára tegyék kicsit magukat ebben a stílusban is. Nekem bejött.
SOOTHE MY SOUL - A Letterman performance alapján azt hittem nagyon utálni fogom, tele voltam előítéletekkel a dallal kapcsolatosan de tévedtem. Nagyon rendben van, egy igazi koncert-klasszikus lesz belőle, jól táncolható, dallamos refrénnel és kiváló elektronikával spékelve. A szöveg ugyan kicsit “együgyű” de működik a dallal. Bocsánat ha megbántanék valakit vele.
HEAVEN - Sokan sokat írtunk már erről a nagyszerű dalról, nem is szaporítom a szót, két dolog jutott eszembe: szerintem nem annyira működik az élő verzió, mintha konkrétan meg kellene erőltetnie a hangját Gahannak, hogy kipréselje a magas részeket de biztos jobb lesz ha gyakorolják majd.
| 
![2004.10.18. Enjoy The Silence [2004]](/photo_galleries/gy_illustrations/video/ilstr_vid_ets2004.jpg)
![Dave Gahan - Endless [Live at Spinner]](/photo_galleries/gy_illustrations/2007_ilstr/ilstr_dave_live_endless.jpg)
