Én szeretem a U2-t ugyanakkor tudom, hogy koncertjükre soha el nem mennék, mert Bono hamis. És, ha a Songs of the Universe is lesz az évszázad legrosszabb DM albuma, akkor is elzarándoklok a koncertre, mert az attól még lehet fergeteges, sőt, biztos vagyok benne, hogy az lesz Csak most valahogy szerintem mintha szét lennének csúszva a fiúk és számomra a Wrong sem olyan lett, mint vártam, ahogy még másoknak sem, ami olvasható. Lehet, hogy csak negatívak lettünk a kezdetén az egésznek és, mikor kijön az album az egekbe dicsérjük, ki tudja?
|
pedig egész korrekt darab.nyilatkoztak zenekarhoz közeli tagok,zenei ujságirók azt mondták hogy super lemez lesz.meg hogy az utobbi évek legnagyobb dobása.remélem beleremeg majd az univerzum.
|
Szerintem nem igaz, amit írtatok róluk. :S De U2hoz képest szerintem ők sokkal hitelesebbek. Sok hazai és külföldi fórumon olvastam a tegnap este után, hogy mocskolják és lehúzzák szegény Martin-ékat a U2val szemben. Igaz, hogy ha a dobot és gitárt erősebbre veszik jobb lett volna Wrong hangzása. Nem tudom…. Én szerintem túlságosan elfogult vagyok velük szemben….
|
Annak ellenére, hogy Bono 90%-ban hamis, de az legalább 100% élő XD
Számítottam rá, hogy tátika lesz, de valahogy mégis hideg zuhany volt… és az csili - vili szerelés 46 évesen… én szeretem őket tényleg és tudom, hogy fiatalosak meg minden, de könyörgöm…. a Depeche mikor vett volna magára csillogó - villogó cuccot? És ez a tátogás is most valahogy úgy jött ki, mintha megroggyantak volna, mintha már nem bírnák az iramot, mintha kímélni kellene a hangjukat… mondjuk lehet, hogy én vagyok túl drámai, nem kizárt XD
|
Mi alapján lehet egyáltalán a két együttest összehasonlítani?? Nem jobb és nem rosszabb,más ennyire egyszerű! Elfogultságból badarságot senki ne beszéljen!
|
Nem lenne rossz maga a nóta, ha kicsit jobban variálták volna az alaptémát. A hangszerelés is nagyon megragadt demo-szinten, nem hiszem el, hogy Martin is csak kapaszkodik abba a rohadt gitárba, ahelyett, hogy hozzátenne valamit a hangzáshoz.
laci72, hadd válaszoljak költői kérdésedre: igen, jobb. Főleg, ha az egész új albumukat figyelembe vesszük, aminek minden egyes másodperce a tagok összehangolt, gondos munkájának eredménye. Plusz mégiscsak élőben nyomták, hozzáteszem, hasonlóan mindenki máshoz. Ugyanez igaz a Grammy vagy a Brits-kiosztóra. Ennyit a U2-ról. Maga a tátogás nem idegen a DM-tól, már a 80-as években is bőven volt rá példa. Meg a közelmúltban, a Dream On, Precious is lement néhányszor tátika verzióban.
|
Miért? Az új U2 jobb? Szerintem nem… Lehet fanyalogni, de ez van ....
|
Engem azért érdekelne, hogy ha ez nem DM szám lenne, akkor is ennyi elismerő véleményt kapna…
A dal -a címével ellentétben - nem rossz, de egy új albumot beharangozó első kislemezhez kevés… Koncerten biztos jól szól, de ha ez a legerősebb szám az albumon, akkor lehet, hogy még a szimpla verziót sem veszem meg.
A “premier” számomra csalódás volt: vagy nyomják le ÉLŐBEN, vagy inkább a klippet adják le. De ez a színpadi tátogás méltatlan a DM-hoz! Ezt így kár volt…
|
Nos, halgattam már jobb DM számot is.De mondjuk a “Precius”-nál jobb.Sőt a “condemnation”-nál is.
|
Húú!Nagyon nagy ez a zene!Már várom az albumot!
|
jo a dal csak nem ártott volna kicsit eröteljesebb dob és gitárhangzás
|
Nekem nagyon tetszett a Wrong az első pillanattól. Megint nagyot alkottak a fiúk!
|
|
|
Kapcsolódó hírek
Kategóriák
Hirdetés
|