Royal Albert Hall, London (2010. február 17.)
Itt üldögélek magamban és próbálok előrukkolni valamivel, amivel kellően el tudom mesélni milyen is volt az előadás a Royal Albert Hall-ban. Igen, ez egy hatalmas koncert volt. Bizonyos értelemben véve egy szülővárosi bemutatónak is felfogható (ha éppen kibővíted Basildon határait, olyannyira, hogy még Kensington is beleessen). Az együttes a Teenage Cancer Trust által képviselt nagyszerű ügyért lépett a színpadra. “Zárszóként” pedig egyetlen szó, amely teljes mértékben összegzi és kifejezi, hogy milyen is volt ez az este - egy név: Alan (Wilder).
A Royal Albert Hall-ba délelőtt 10 órakor érkeztem, hogy készítsek néhány képet a helyszínről. Hamar utolértem Hels-et, aki akkor éppen információs jeleket helyezett ki az ajtókra (produkció, öltöző, élelmezés, stb.). Az egyik ajtón észrevettem egy feliratot, egy nevet - Alan Wilder!!! 16 év után, miután ő elhagyta a bandát és azután, hogy újra a nevét láttam kiírva mindez azt jelentette számomra, hogy ennek a koncertnek legendás eseménnyé kell majd avanzsálnia… és azzá is lett.
Kicsit később visszajöttem és láttam a hangpróbát. Ahogy az éppen aktuális koncertturné a végéhez közeledik (még vagy fél tucat fellépés van hátra), meglepett, hogy egy olyan hangpróba került beütemezésre, amelyen maguk az együttes tagjai is újra jelen vannak. Egy turné ezen periódusában rendszerint már mindent - a hangszereket, a mikrofonokat, a személyzet és a technikusok állítanak be. Pár perccel később megjelent Martin, Fletch, Peter és Christian és egy vonós szekció is. Óh, micsoda előjel! A vonósokkal együtt a One Caress-t, a Home-ot és a Come Back-et kezdték el próbálni, mialatt Mr. Wilder magát a helyszínt járta körbe. Pontosan tudtam, hogy ez az este történelmi jelentőséggel fog bírni az együttes életében.
Ezután, Alan is a színpadra lépett és eljátszották a Somebody-t. Az együttes lassan végzett a próbával, és távoztak. Ekkor még kicsivel este 6 után jártunk. Pár órával a koncert kezdése előtt. Belül lelki füleimmel szinte már hallottam is életem egyik legnagyobb közönség üvöltését és sikolyait…
A show a The Horrors koncertjével kezdődött. A depeCHe MODE előtt Roger Daltrey (The Who-ból) jött ki a színpadra és dicséretet énekelt (nem szó szerinti értelemben véve, sajnos) a depeCHe MODE-ról, majd bemutattak egy rövidfilmet a Teenage Cancer Trust-ról, és ezt követően került felkonferálásra a zenekar, az alábbi szavakkal:
„Minden évtizednek megvannak az ikonjai, de néhány ikon ezek közül kiállja az idő próbáját - jobban, mint mások. Ezek az ikonok pedig manapság sokkal jobban fénylenek, mint korábban bármikor. Színpadon a depeCHe MODE!”
A közönség készen állt a történelmi előadásra, és a banda nem okozott csalódást. Amikor a vonósok rázendítettek a rajongók üdvrivalgása közel fülsüketítő volt. A tömeg (és a zenekar) szereplése a Home végén (közös jam session) fantasztikus volt. De ez még mind semmi sem volt ahhoz, amikor Alan a színpadra lépett. Ez a pillanat egyszerre volt sokkoló, örömteli és könnyfakasztó. Az emberek szóhoz sem tudtak jutni annyira csodálatos volt. De ha még ez sem volt elég, a banda még a Photographic-ot is eljátszotta!
A koncert utáni after-partira szó szerint az a cím illett, hogy „Ki-kicsoda?” a depeCHe MODE történelmében. Jelen voltak többen a Mute Records-tól, akárcsak Ben Hillier, Flood és a legendás JD Fanger, Anton Corbijn és szinte az összes családtag.
Ez az este egy fantasztikus éjszaka volt, egy nagyszerű ügy érdekében. Egy igazán feledhetetlen pillanat a depeCHe MODE életében. Mindazoknak, akik jelen voltak: köszönöm, hogy eljöttek és támogatták a Teenage Cancer Trust-ot. Azok pedig, akik nem tudtak eljönni, íme, a fotósorozat a koncertről…
dM.com
daniel (brat, webmaster)
Kapcsolódó hírek:
Alan Wilder újra a depeCHe MODE-ban
Az órakészítés és a művészet egybeolvadása!
Jótékonysági dM koncert (2)
Jótékonysági dM koncert
Ütött az órád dM!
Bocs.
