Vajon felül lehet-e múlni egy 100%-os koncertet?
A válaszom igen! Hétfőn este a depeCHe MODE-nak sikerült: a márciusi koncert is nagyon-nagyon jó volt, de a tegnapelőtti minden képzeletet felülmúlt.
Napközben a városban mászkálva is már érződött, hogy itt este egy nagy koncert lesz. Ahogy közeledtünk a Puskás Ferenc Stadionhoz, a tömeg csak nőtt és nőtt, s így vált egyértelműbbé, hogy ma egy olyan élményben lesz részünk, amihez fogható talán soha többet nem történik meg velünk.
Nem sokkal 9 előtt elég csúnya felhők gyülekeztek a stadion háta mögött és mire a koncert beindult, az eső is belekezdett. De ez láthatóan senkit nem zavart, minden szem a színpad felé szegeződött és amikor kihunytak a reflektorok fényei, 40 ezer ember egyszerre mozdult meg. A hatás leírhatatlan volt, talán még a Földtani Intézetben is kilengtek a földmozgás műszerei, olyan tombolás kezdődött.
Az Intro után rögtön beindult a majd kétórás őrület. A Pain That I’m Used To ütemeire már együtt mozgott az egész stadion, az A Question Of Time-ra pedig szinte fel is robbant. Ezután nem volt megállás, táncolni, bulizni, tombolni, tapsolni és énekelni kellett. Sikongás tört fel, mikor felcsendültek a Stripped első taktusai és mindenki elérzékenyült kissé, ahogy Martin elénekelte a Home-ot és a Judas-t. Előbbi szám stílszerűen haza is küldte az esőt, bár addigra már mindenki bőrig ázott. Sokak kedvence, a Nothing’s Impossible követte az In Your Room-ot, majd ezek után jöttek a megszokott slágerszámok és a közönség egyre nagyobb énekeltetése. A Personal Jesus-nál szinte minden kéz az ég felé emelkedett, amikor felcsendült a “Reach out and touch faith!”, az Enjoy The Silence alatt pedig még a bulizás mellett is figyelte mindenki a kivetítőt is, ahol is jópofa rajzok formálták meg az együttes tagjait.
Nem kellett sokat várni a ráadásra, melyet stílszerűen Martin kezdett a Leave in Silence csodálatos előadásával. Régebben nem nagyon szerettem ezeket az egy szál gitár/ének számokat, de Martin egyre profibban csinálja. A második ráadásszám újabb robbanást idézett elő a közönség soraiban, hiszen ki ne szeretné a Photographic ütemes/bulizós taktusait és dallamát. Jó volt látni, hogy a kivetítőn illeszkedve a számhoz, szinte végig egy fényképező képe látszódott, ahogy fotózza az együttest. Mással nem is zárhatták volna a koncertet, mind a Never Let Me Down Again-nel, ahol az egész stadion egyetlen nagy kéztengerré változott, a karok egyszerre lengtek jobbra és balra. Jó volt körbenézni és láthatóan az együttes tagjait is meghatotta az a nagy szeretet, amivel ebben az évben már másodjára találkoztak szép hazánkban.
A végére nem is írhatnék mást, mint azt, ahogy Dave elköszönt: “See You Next Time!”
Setlist: 2006.06.12 - Budapest
Fotók a képgalériában láthatóak.
Szerző: Liquid © www.ld50.hu
Fejléc by © Rita.
