Egy nagy ugrás térben, és időben, és máris a londoni Hammersmith Apollo bejárata előtt állunk. Egy legendás koncert-helyszín, melyet eddig csak kedvenceim itt készült hang-, és videoanyagairól (Depeche Mode - 1983-as maxik + TV-felvétel, Ultravox - “Monument”, OMD - “Architecture & Morality & More”) ismertem - igaz, ez a helyszín a ’80-as években még Hammersmith Odeon néven futott.

Az előcsarnokban találkoztam a tavalyi Erasure turnén megismert menedzserrel - szó volt ugyanis egy esetleges interjúról -, aki elmondta, hogy elég “busy” mindenki, így érjem be a CD dedikálással. Beértem. (Egy “Situation” maxi CD-t, és a ’99-ben megjelent “Best Of”-ot sikerült “összefirkáltatnom” - másodkézből ugyan, nem személyesen, de azt hiszem, így is roppant szerencsésnek mondhatom magamat.)

Az előzenekar - a külföldi fórumokon beharangozottakkal ellentétben - nem a Hercules & Love Affair volt, hanem az előző nap is fellépett multi-instrumentalista, Merz. Egész érdekes zenét játszott, de túlságosan is altató-szerű volt - főleg, abban a felfokozott állapotban. Ettől függetlenül, több tiszteletet érdemelt volna a közönségtől.

A sörért való ki-be járkálás ugyanis baromira idegesített - főleg, hogy ez a Yazoo-koncert alatt - amire 26-évente kerül csak sor (vagy sör?) - is tovább folytatódott. Nem osztottam-szoroztam ugyan, de biztosan akadt olyan néző, aki több lóvét ölt bele az itókájába, mint az amúgy nem túl olcsó koncertjegybe.

Még a várakozás perceiben szúrta ki a barátnőm Andy Bell-t, aki Paul Hickey-vel, meg még néhány haverral (?) ballagott lefelé a nézőtéren, megkeresni a helyét. Elég kevesen vettek csak róla tudomást - igaz, kerülte is a feltűnést -, meg talán ez ott, Londonban nem olyan nagy szám. Nekem az volt, és izgultam, hogy kifelé-menet is felénk jöjjön el. Erre még visszatérünk…

Aztán végre színpadra lépett a főnixként újra-éledt duó. Nem is tudom, hányadik számnál fogtam fel, hogy tényleg őket látom-hallom élőben. Alison eszméletlen jól énekelt, Vince pedig jól elvolt a „kütyüivel” - főleg, a vocoder-es “vokálozásai” tetszettek. A kivetítések a ledfalakon is igazán nívósan lettek megálmodva, és kivitelezve. Méltóan az egyszeri eseményhez.

A másfél óra hamar eltelt, a “Walk Away From Love”-ra - a setlist addigi ismeretében - nem is számítottam, így ez a nóta külön öröm, és boldogság volt!

Ami pedig a dalmenet egészét illeti, hiába telt el 25-26 év az előadott számok megjelenése óta, a megszólalásuk - köszönet Vince remek live-programozásának -, és a mondanivalójuk is megőrizte naprakészségét. Az “Unmarked”-et például nagy valószínűséggel a falklandi háború ihlette anno, de sajnos az emberiség alap-természete azóta sem változott sokat, így ma is bőven aktuális a szám szövege:
 
„Go and join the army
Said the father to his son
See the world around you boy
And learn to use a gun
Think you’re something special
Well, we’ll make you just the same
There’s nothing wrong in dying
After all, it’s just a game…”

Az “Only You”-nál Alison tett valami poénos megjegyzést a Flying Pickets-féle feldolgozásra. Kíváncsi vagyok, a mi Pierrot-nk mit kapott volna tőle.

Jó poén volt még a színpadra beállított Revox-magnó az “I Before E Except After C” című közjáték alatt.

Csúcspont: “Too Pieces” (Azt hittem, hogy Vince szólója - azokkal a kemény basszusokkal a végén - leszedi a fejemet. )

Miközben, a koncert végeztével, Andy Bell-t vártuk, észrevettem egy másik Andy-t is a közönség soraiban, mégpedig Fletch-et a dM-ból. A fiával bandukolt kifelé a nézőtérről, és gondoltam, csak nem haragszik meg, ha odalépek hozzá. Nem haragudott meg, sőt - ahogy a kép is mutatja - mosolyogva állt be mellém fényképezkedni. Kár, hogy ilyenkor a maradék angol-tudásom is elszáll, és csak annyit tudtam kinyögni, hogy “it was a great concert”, meg, hogy “Hungarian fan” vagyok - amit ő egy “yeah”-vel nyugtázott. )

Andy Bell-t is megszólítottam, amire ő: “I know you”-val válaszolt - most akkor, hogy a’ izébe ne jöjjek zavarba… Megismert, emlékszik rám! (Persze, lehet, hogy magában azt gondolta, hogy “na, ez a hülye ide is eljött”, de kit érdekel? )

Valahogy kinyikorogtam, hogy tudtommal a szólóján dolgozik, és mikor is jelenik meg az új anyag - azt mondta, hogy jövőre, aztán pápá-t intett. Kint, az előtérben persze mások is lerohanták. )

Sokk-hatás alatt voltam az élmény-anyagtól, és vagyok is, még így, közel három hét elteltével is.

Közhelyes befejezésnek tűnhet ugyan, mégis egy idevágó sorral fejezném be a cikkemet, az “I Before E Except After C”-ből: “… inside you can feel the difference…”
Aki ott volt, tudja miről beszélek. A többiek bízzanak a live CD / DVD megjelenésében.

 

 
Setlist:
 
Nobody’s Diary
Bad Connection
Mr Blue
Good Times
Tuesday
Ode To Boy
Goodbye Seventies
Too Pieces
In My Room
Anyone
Walk Away From Love
I Before E Except After C
State Farm
Sweet Thing
Winter Kills
Midnight
Unmarked
Bring Your Love Down (Didn’t I)
Situation
Don’t Go
 
Encore:
 
Only You