Jesszus, ez annyira HIHETETLEN, hogy holnap TÉNYLEG látjuk őket ÉLŐBEN!!!! Bocs emberek, de most kicsit ömlengenem kell RÓLUK, a DEPECHE MODE-ról! Magam se hittem volna akkor, mikor Modecsibe a kezembe nyomott pár albumot, hogy ENNYIRE bele fogok szeretni a dM-be, a zenéjükbe, ebbe az életérzésbe. Sokan szerintem nem is értik az osztályból (se) hogy mi mindent jelent számunkra a MODE! Néha még én sem tudom megfogalmazni, hogy mennyi és milyen jó érzések töltenek el, ha őket hallgatom! Halál komolyan MINDEN elismerésem az övék! Lassan 25 (!!!) éve adnak nekünk szellemi, érzelmi és testi táplálékot (rossz az aki rosszra gondol - személy szerint ezen a koncerteket értem ) és persze a látványról se feledkezzünk meg!
25 év az egy negyed évszázad, és a legfélelmetesebb az egészben, hogy mindig tudnak valami újat, valami fantasztikusan szívhez szólót adni a közönségnek, a rajongóknak, nekünk! Hányszor volt már, hogy számos dalon vagy koncertfelvételen elsírtam magam, mert megérintett a mondanivalója, a tökéletesen eltalált hangok… amikbe teljesen belemerül az ember, ha hagyja, hogy magával ragadják… és érdemes hagyni! De nem csak “szomorú” perceket kaptam, hanem boldogság és rengeteg energia jött át amint egy-egy hihetetlenül szuper koncertfelvételt néztem! Hogy csinálják? Mi lehet a titkuk, hogy 25 év távlatából is ilyen energikusak?? Szinte érzem, ahogy Dave minden egyes mozdulatából árad az energia, amitől feltöltődök, ami átmelegít, és nem túlzás ha azt állítom, hogy kicsit jobb embernek érzem magam tőle!
Már nem is tudom mikor kezdtem ennyire belemerülni… Azt tudom, hogy miután megkaptam Csibémtől a CD-ket, egy darabig nem is nagyon hallgattam (így visszanézve mekkora időpazarlás volt!!:P), de aztán valahogy ezt bepótoltam. Először a számok tetszettek meg, egyre inkább a fülembe kúsztak, aztán leszedtem hozzá a szövegeket és onnantól én kész… elvesztem! Martin szövegvilága, a gondolatai elképesztők! Annyira gyönyörűen járja körül a problémákat, a különféle szituációkat! Nem is lehet szavakba önteni! HALLANI KELL!!!
És ezek a csodák most ismét itt járnak fővárosunk szívében (már ha a fanatikus rajongók kiengedik őket a szállodájuk ajtaján… :PPP). Holnap pedig EGY légtérben leszünk velük!!!! NEKÜNK fognak énekelni!!!! EGYÜTT fogunk énekelni minden egyes sort! Előre ráz a hideg pl. a “Never let me down again”-től, ha belegondolok, hogy annyi ember egyszerre fogja mozgatni a kezét, vagy a “Personal Jesus”-nál együtt fogjuk skandálni a “Reach out and touch faith (egyes esetekben Dave-et)!!!” -et miközben AZ EGYÜTTES felé nyúlunk!
KOMOLYAN NEM TUDOM ELHINNI, hogy ez megtörténhet velünk!!!! Ma az iskolában le se lehetett vakarni az arcunkról a vigyort. Előjöttek a szokásos “irodalom-órán-gyorsan-átnézzük-még-egyszer-a-dalszövegeket” időszakok és hasonlók, hogy mindent tökéletesen énekelhessünk! Fantasztikus ami ránk vár, amit át fogunk élni! Ma már tiszta készek voltunk Modecsibével! Azt hiszem az érti ezt, aki hasonló cipőben jár velünk (“Try walking in my shoes!” - mi? :P). Hátborzongatóan gyönyörűséges! És mindennek ellenére hiába mondjuk, hogy HOLNAP KONCERT, egyszerűen nem tudjuk felfogni! Néha úgy érzem, hogy túl szép, hogy igaz legyen! Pedig az! És ŐK igenis valóságosak, ugyanúgy emberek, mint mi, de mégis sikerült nekik valamit adni, ami emberek millióiban gyújtott meg egy szunnyadó szikrát. Kaptunk egy érzést, és ezért nem lehetünk elég hálásak. Hálásak? Furcsa szó erre. Talán nincs is megfelelő rá, amivel ki lehetne fejezni ezt. Talán kicsit ömlengősnek, vagy elszállósnak tűnhet amit írok, de most ezt érzem leges-legbelül mélyen a szívemben és a lelkemben, ahová a dM fekete, izzó betűkkel beleégette magát. Ez egy olyan bélyeg, amitől sose fogok megszabadulni, de nem is akarok!!! BENNÜK megtaláltam életem együttesét! Számomra ezen a téren ŐK A MINDEN! Lehet nevetni, vagy csóválni a fejeket, hogy “Majd kinövik..” meg hasonlók, de én meg ezen nevetek. Mert olyan dologról próbálnak véleményt mondani, vagy ítélkezni, amiről (hogy jobbik vagy rosszabbik esetben, azt döntsétek el ti) alig tudnak valamit, vagy egyáltalán semmit. Én majd rajtuk fogok nevetni, mikor rájönnek, hogy valami plusz hiányzott az életükből.
És hogy mekkora befolyással volt a MODE az életemre? Hát elég naggyal! Míg nem ismertem, eléggé “keményen” a rock világában éltem zeneileg. Próbáltam azzal kitölteni azt a megfoghatatlan űrt, vagy ha úgy tetszik hiányt az életemben, ami úgy éreztem, hogy bennem rág. Egy darabig úgy tűnt meg is találtam a gyógyírt különféle együtteseknél, akiket nagyon szerettem (Cradle of Filth, Junkies, Children of Bodom, Korn, Moonspell, Apocalyptica, HIM, Oomph!, Tankcsapda, Guns N’ Roses… etc…. - csak hogy párat említsek), de egy idő után ez sem tűnt elégnek. Persze ezt nem tudtam megfogalmazni magamnak, talán észre se vettem. Aztán ugye jött a nagy szerelem, a dM. Akkor úgy éreztem, mintha valami érzelmi bomba robbant volna az életemben kifestve lelkem falait a legcsodálatosabb szinekkel.
Csodálkozva néztem apumra, mikor kiderült, hogy régen ő is szerette a dM-et, és boldog mosollyal tartottam a kezemben mamáméknál az első négy album kicsit porosodó bakelitét (azóta ha fenn vagyok, mindig szakítok rá időt, hogy meghallgassam őket - felejthetetlen élmény ebben a formátumban is)... Kincsként, kiemelt helyen vannak azóta is a lemezek között. Na de igazán akkor néztem nagyot, mikor kiderült, hogy az első magyarországi koncertre is majdnem sikerült elmennie apunak (már a jegye is megvolt), csak valamit bekavartak a katonaságnál és nem engedték ki. (Na én most bepótolom ezt duplán is idén!!! DD) Mondta, hogy ő sem gondolta volna, hogy a lánya egyszer ennyire szeretni fogja a dM-et és fújni fogja azokat a korai számokat is, amikkel ő ismerte meg az elektronikusabb zenéket, a new wave-et. Dehát miből lesz a cserebogár?
Látjátok, pont ez adja a DEPECHE MODE erejét! Hogy minden korosztályt megragad a zenéje. Egy koncerten, vagy akár egy dM buliban is nem csak tizenévesekkel találkozhat az ember, hanem ott vannak az “ős-MODE-osok”, az ő gyerekeik, és egész fiatalok is. Tehát ez a zene sokkal több mindent és mindenkit magába foglal, mint azt gondolnánk. Gondolták volna, hogy ŐK egyszer ezt mind elérik? Hogy lesznek, akiknek ŐK jelentik majd az életet, a kapaszkodót? Hogy rengeteg fiatalnak segítenek majd valamilyen szinten a felnőtté-válásban, és példát mutathatnak egyes esetekben (hisz megjárták már ŐK is a poklot, de ki is másztak belőle, megmutatva, hogy képesek rá)? Hogy olyan gyöngyszemeket, értékeket tesznek majd le az asztalra, mint az albumaik? (Nem akarok konkrét számot kiragadni, mert rengeteg kedvencem van.) Szerintem nem sejtették. És valahogy ezért csak tisztelni és szeretni tudok ŐKET, akik annyi mindent adtak már nekem, és remélhetően még rengeteg embernek fognak, akikben ugyanúgy benne lesz a nyitottság és a képesség, hogy befogadják a lelkükbe ŐKET és a hihetetlen élménydús számaikat! Ha mondhatom azt, akkor én azt kívánom a világnak, a benne élő embereknek, hogy nyissák ki a szemüket és a fülüket és engedjék, hadd áramoljon ez a CSODA, amit DEPECHE MODE-nak hívnak még NAGYON-NAGYON sokáig!
Talán ezzel a kis “kifakadással” közelebb kerültetek a dM-hez, vagy akár hozzám, és talán tanulhattatok is belőle. Mindenesetre holnap remélem sokatokkal fogok találkozni a koncerten, még ha nem is fogjuk tudni egymásról, hogy ki kicsoda, de ott lesz egy érzés/életérzés, ami össze fog kötni mindannyiunkat A KONCERTEN, ahol mindenki EGYENLŐ, ahol EGYÜTT olvadunk fel a DEPECHE MODE varázsában a MESTEREKKEL, kiknek önként lettünk a “szolgái”... DD (“Master and servant…” :P)
“SEE YOU NEXT TIME!” - ahogy Dave Gahan mondaná, és ez Modecsibére és rám nézve be is fog következni júniusban is, de egyelőre a holnapi koncertre koncentrálunk, ami után nagyon nagy valószínűséggel egy jó hosszú élménybeszámoló is várható lesz valahol itt a MODE-részlegben!
Tehát izgalmas felkészülést AZ eseményre és az utána levő afterpartyra a Blondyban, ami mint valami bónusz ajándék pottyan az ölünkbe, hisz a MODE-ból “Just can’t get enough!” - Ezt már jó régen megmondták! DD Vigyázzatok magatokra és ÉREZZÉTEK JÓL MAGATOKAT a koncerten! (Miért, lehet másképp érezni magadat egy dM show-n? )
“And I thank you, For bringing me here, For showing me home, For singing these tears, Finally I found that I belong HERE!”
Szerző: Sophie [Useless-Girl]