Peter2, az Empty World 3 munkatársa mikrofonvégre kapta Christian Eignert, a Mode “félhivatalos” dobosát, és a bandával kapcsolatos dolgokról, valamint nemrég megjelent szólólemezéről faggatta. Az interjú háromrészes, most az elsőt olvaashatjátok.
2005. november 4., St. Pete Beach, Florida. Miközben Ron, a VIP-vendégek fogadásáért felelős alkalmazott a medencés részek mellett kísér, ledöbbenek a hotel méretein. Ez a legnagyobb szálloda, amiben valaha is jártam – egyúttal a legrózsaszínebb is… Úgy néz ki, mint egy tarka Buckingham Palota, csak sokkal szebb a környezet. Ron bele is illik a miliőbe.
Átvergődünk a folyosók labirintusán, majd nagy sokára megérkezünk az asztalhoz, ahol az áldozatom ücsörög. Nos, itt vannak mindannyian… Martin Gore, Peter Gordeno, Jonathan Kessler, egy ismeretlen fickó, Darrel Ives és természetesen Christian Eigner is. Ron finoman megérinti a dobos vállát, és így szól: „Mr. Eigner, a látogatója megérkezett.” Christian feláll, és kezet rázunk. Az asztalnál ülők mosolyognak és biccentenek.
Furcsa, hogy alig egy napja még ezekkel az emberekkel fociztam és söröztem. Nem a fociról, a sörözésről vagy másról akarok beszélni – nem is a depeCHe MODE-ról, hanem Christian Eigner új szólólemezéről, a Recoveryről, mely október végén jelent meg.
Ahogy Christiannal egy árnyékos helyen lévő különasztal felé tartunk, ahol nem perzsel a nap, és a gyerekek sem fröcskölnek le a medence vizével, megkérdezem tőle, mi újság. Elmosolyodik, és széles mozdulatokkal mutat körbe: „Nézd csak meg ezt a helyet…! Jól érzem magam!” Nem is lehetne másképp. A 32 éves osztrák tényleg jól passzban van. „Jó ismét turnézni végre” – ejti el a megjegyzést. Italt rendelünk, majd megkérdezi, sietek-e, amire természetesen nemmel felelek. Christian elnézést kér, és cigarettáért indul.
Miközben várok, átfutom az interjúhoz készített jegyzeteimet. Bízom benne, hogy megtudok majd pár dolgot a Depeche-turnéról, de most elsősorban maga Christian, a zenész érdekel, hiszen így is kértem tőle az interjút. Mivel fogalmam sincs, hol is kezdjem el, úgy döntök, hogy majd ő eldönti.
„Nos, mi is történt veled az elmúlt időszakban?” – szegezem neki a kérdést, miközben leül, és cigarettára gyújt. „Nagyon sokat próbáltunk. Öt teljes héten át csak a próbákról szólt az életünk. Két hetet töltöttünk Santa Barbarán és majdnem hármat New Yorkban, aztán megtartottuk a „főpróbát”... illetve megtartottuk volna, ha nem jön közbe egy s más. Fort Lauderben adtuk volna az első koncertet, de mindezt megakadályozta a hurrikán érkezése. Így hát Jacksonville lett az első állomás, és múlt este rakhattunk össze mindent előröl.”
Elárulom neki, hogy én is láttam a tegnap esti koncertet. „Mit gondolsz, milyen volt?” – kérdez vissza. Meglepődöm, hogy ő kérdez helyettem, de szívesen válaszolok. Azt felelem, hogy nagyon klassz, jó koncert volt, még ha be is csúszott egy-két baki. A legnagyobb az első ráadás alatt jött közbe, amikor Dave leállíttatta az Everything Counts-ot, és újrázást vezényelt. Megkérdez Christiant, pontosan mi is volt a baj. „Nos, elcsesztük – nevet –, ennyi az egész. Mindenki rosszkor lépett be, s vicces volt, hogy meg kellett állnunk. Nem is baj, tudod? Úgy értem, ez volt az első állomás.”
Ez volt a háromrészes interjú első harmada. Hamarosan következik a második rész, melyben Christian elmeséli, hogyan került a Mode-hoz, és miként szerzik a dalokat Dave Gahannel.
Peter² interjúja. Empty World 3, 2005.
Forrás: © EmptyWorld3