Hosszú évek óta nem érintett depeCHe MODE dal még így meg, mint a HEAVEN. Gyakorlatilag, amióta kézhez kaptam körbe-körbe ezt hallgatom… over and over. Engedjétek meg, hogy a dallal kapcsolatban felmerült – szubjektív – véleményem megosszam Veletek.
A dalt megelőzően, a hozzám is eljutott részletek alapján, ismét szomorúan vártam az új albumot, mert azok egy SOTU 2 hangzású dalt vetítettek előre. Ez persze sokak számára jelenthetett volna jót is. Nem titkolom, hogy a SOTU és PTA albumok nem a szívem csücskei. Sok-sok remek dallal, de nagyon szegényes hangszereléssel, vagy legalábbis nem olyan kidolgozottsággal, mint azt sokan vártuk volna. Itt ki szeretném hangsúlyozni, hogy ez a személyes véleményem, és örülök, hogy a dM 3. korszaka máig fertőzi a fiatal generációkat, és hódít el sok millió hallgatót. Ma megpróbáltam mondanivalóban és rímszerkezetben is hűen tükrözni a dalt magyar nyelvre, az eredményt a dalszövegek közt olvashatjátok. Bízom benne, hogy Titeket is jobban elgondolkodtat majd ebben a formában is.
Amikor jött a dal, rozsdás kés döfésével talált szíven. Már az első meghallgatás után beleszerettem, aminek több oka is van. A B oldal sem rossz, de minden szinten B oldal a Heaven mennyeiségéhez képest. A végtelenül egyszerű dobritmus – mely szívdobogásként élteti a dalt – teljesen tökéletes alapot biztosít a mondanivalónak. A szívbemarkoló, remekül kiválasztott és harmonikusan vezérlő zongora hibátlan kombináció. Az ezt kiteljesítő fájdalmas Dave hang már szuperlatívuszok magasságába emeli a teljes kompozíciót. Martin vokálja libabőrösre sikerült, kreatív és telitalálat, ahogy a kedvenc gitárja és annak ide teremtett hangja is. A szólógitár és basszusgitár közös motívuma is fülbemászó, remek téma. Nem egy szimfonikus mű, nem egy mesterkélt jazz orgia, egy őszinte ballada, ami működik!
Meggyőződésem, hogy nagyon sokat adott a dal teljes hangzásához a jó öreg Flood. Újra vannak mélyek, telt hangzás, finom visszhanggal kísért tér. A pattogó, apró motívumokkal tűzdelt dobszekció kicsit a Wrongot idézi. Minden remekül összevág az analóg recsegő hangszereléshez. De ez a recsegés most sokkal jobban ki lett dolgozva, újra lehet hangosan hallgatni módot az autóban. A két korábbi album ilyen szempontból elvérzett a hangmérnökök kezében.
Aztán megjelent a videó, mely újra a képernyő elé szegezett. Dave olyan szemkontaktust teremtett, amit talán még soha nem éreztem. A személyes találkozásunk ehhez képest sehol sem volt. Kisfiamra nem erőltetem a depeCHe MODE-ot, de a Dave-bácsis videót gyakran kéri! Valószínűleg a rendező ötlete volt a videó, és hihetetlen, hogy elsőre így átérezte a mondanivalót – legalábbis azt, ami nekem ebből lejött. Annak ellenére, hogy a dal meglehetősen vallásos témájú – ahogy az már Martinnál lenni szokott. Ismét sikerült Dave-re formázni azt, és annak megjelenítését. És akkor az én benyomásaim: A videó szándékosan túl szemcsés, kopott, fátylas, mint egy régi film – régi banda. A srácok 100%-ban önmagukat adják, szinte smink nélkül. Kicsit a bőrdzsekis kicsit a konszolidált fehér zakós, mennybe lépő Dave. A múlt és a jelen. Gyakorlatilag semmibe nem került volna a csapatnak, ha egy kis utómunka árán úgy néznek ki a fiúk, mintha a 90-es években járnánk. De nem ezt tették, és úgy gondolom szándékosan. Az eddigi legőszintébb videó a számomra legmegrendítőbb dal. Egy az egyben szembenéznek velünk: Tessék, itt vagyunk, ezek vagyunk, fogadj el!
Nem vagyok zenész, hozzáértő, okoskodni sem szeretnék.
Egy DM rajongó vagyok, ki gyengének értékeli a legutolsó DM albumokat (egytől egyig).
Egy olyan együttest, mint a DM, akik az un. haknizásból indulva ilyen ismertségre tettek szert dalaikkal, kisugárzásukkal pont az kellene még érett korszakukban is jellemezzen, hogy rendkívülit tudnak alkotni legalább egy szám erejéig az adott albumon.
Sajnos sokkal jobbat az albumról még nem ismert dalok hangzásának sem jósolhatok…
Egyszerűen beragadtak a blúzos, elektronikus hangzásvilágba már albumok óta és őszinte leszek, ha nem ők zenélnének, nem érdekelne már a zenéjük.
Koncertre megyek (jó drága volt a kiemelt álló), hogy párom is láthassa őket élőben, de hiába a sok hang és hangzásvilág kísérletezés, ha az eredményként ebből szinte semmi nem jön át egy laikus számára.
Remélem, tévedek és meglepnek az album többi számával…
Én is éppen tegnap néztem meg a Making of SOTU-t, és megint meglepődtem, hogy mennyi hangot “fejlesztettek ki”, mennyit kísérleteztek, mennyit tökölődtek azon, hogy milyen legyen a hangzás. Pedig az csak negyven percnyi keresztmetszete volt a 8 hónapos munkának. Le a kalappal!
Tény, hogy Alan kilépése után megváltozott a DM “hangzása”, de nekem éppen ez tetszik bennük! Mindegyik album azóta más és más. Tulajdonképpen ezért nem örülök, hogy Hillier megint a producer, mert nem lesz akkor a meglepetés.
Ugyanakkor az is tény, hogy a MFTM és a Violator is eltért egymástól, no meg a SOFAD pláne, de akkor is Alanes volt, ahogy a PTA és a SOTU Hillieres. Szóval érezhető, ki ül többet a “monitorok” előtt.
Ja, és még valami: az Exciter és a SOTU nem azért lett kicsivel gyengébb, mint a többi, mert Hillier vagy Bell volt a producer, hanem egyszerűen azért, mert Martin gyengébb dalokat írt. Ugyanez igaz a CTA-ra is. Persze, ez csak szerintem
Szerintem régen is a producer és a csapat határozta meg a hangzást csakúgy, mint manapság. Alan biztos hozzá tette a maga finomságait, de ő is csak egy fogaskerék volt. Mindenkinek meg volt a szerepe a zenekarban. Elég megnézni a SOTU making of videókat. Ott konkrétan Dave vázolja Hilliernek, milyen hangzást és albumot szeretnének. Persze, hogy ebből mi lesz az sok összetevő eredménye, de azt elvitatni, hogy ez nagyrészt a zenekaron múlik, nem lehet.
Na, akkor én is leírom pontosan, mi is a meglátásom. Egy dologgal nem lehet vitázni…kinek mi tetszik. Ha megfeszülök sem változtathatok ezen és ez így van jól természetesen. Valaki nem tudja megindokolni mi miért tetszik neki? Nem hibáztatható. Erről ennyit.
Alanről…
Ha visszanézitek a DM munkásságát, a S&S a Clarke lemez, a BF Martiné, és érződik is rajta. A CTA-nél már ott van Alan és az ő technikai zsenialitása, sőt dalíróként is debütált. Ez a felállás ment egészen a SOFAD-ig. Martin szerzi a zenét, Alan és a producer kiteljesíti azt, Dave elénekli, Fletch eszik egy banánt… és ez így működött. Köztudott, hogy a SGR óta nem szerettek stúdiózni, onnantól Alan vitte a munkát (és sokallt később be ettől). De ez így volt az, ami DM.
A Recoil projekt nekem nemigen jön be, kedvencem a bloodline…
No… Mindebből azt akartam kihozni, hogy Martin demoit Alan egészítette ki. Ez vitathatatlan. És ebből lett a DM.
Már nem kütyüznek a stúdiókban, nem akarnak újat hozni. Martin demoit beviszik a stúdióba, ott a producer elképzelései szerint összerakják és kész. Ezért határozza meg az új lemezek hangzását az, hogy ki a producer. És ez most nem jó irány szerintem.
Kedves OLI-87! Nekem ez a véleményem. Sajnos eleget olvastam a nagyrészt alaptalan Alan istenítést éveken keresztül ahhoz, hogy néha már elszakadjon a cérna. Teljesen úgy tűnik a Te írásodból is, hogy a DM Alan miatt lett az ami, nélküle soha nem értek volna el semmit. Az meg csak a hab a tortán, amikor szinte lesajnálva azzal állnak elő, hogy a sok birkának tök mindegy milyen a zene, csak legyen ráírva, hogy DM. Ennyire azért ne nézzük már le a másikat. Sokaknak Alan amúgy is csak egy kapaszkodó a régi korszakhoz, mert nem bírják befogadni az újat. Szerintem ebben az esetben el kellene engedni őket… Még mindig ott van Alan és az ő fantasztikus munkássága. Meglehet maradni annál.
Tharsis:
Én azt gondolom, hogy a Depeche Mode addig volt a legjobb, amíg Alan a tagja volt.
Nélküle a DM már nagyon kevés és gyenge és a Recoil is egy nagy nulla ahogy írtad.
Attól volt szép, hogy Martin zenét tud írni, Dave jól el tudja énekelni,? Alan meg azokból a gagyi demókból egy fantasztikus zenét tudott varázsolni.
Ők 3-an tettek ki egy egészet, egymás nélkül mit sem érnek…..
Andy meg legalább elintézte az együttes ügyeit meg intézi is.
‘97 óta szerintem csak az It’s No Good, a Precious meg a Wrong lett az, ami nagyon nagyon telitalálat lett meg Dave: I Need You-je.
Másik meg az, hogy itt is nyilván megoszlik a rajongótábor.
Valakinek tök mindegy kb, hogy milyen zenét adnak ki, mert bármilyen lehet az, csak DM legyen.
Valakinek nem jön be a régi DM, csak az új, valakinek meg pont fordítva.
Ezért van ekkora rajongótáboruk, mert eléggé sokat változtak zeneileg az évek alatt és mindenki más és másért szereti őket.
Nem kellene senkit se leugatni azért, mert éppen nem neked tetsző a komment !!
Szerintem a legjobb daloknak nem kell semmi extra, csak egy befogadó fül és lélek. Ha egy jó nóta le van csupaszítva teljesen, az akkor is él. A DM szerzemények pedig már demo formájukban is izgalmasak. M inden más, szánalmas és üres fecsegés…
Vannak olyanok akiknek fontosabb a hangzás és a technikai részletek. Nincs ezzel semmi baj, nem is akarom őket bántani. Csak ne essünk át a ló túloldalára. A DM -ben az a jó, hogy mindig meg tudnak lepni valamivel. A SOTU talán a legérdekesebb lemezük. Én pl. nagyon kedvelem azt az albumot csakúgy, mint a PTA -t. A Delta Machine pedig állítólag egy VCMG -be oltott PTA lesz.
Nem mondtam és nem is utaltam rá, hogy véletlen műve a hangzás. Tisztában vagyok vele, hogy koncepció volt (mégha elég elb.szott is), ez a space-es hangzás sose volt sztem a DM világa, nekem nagyon erőltetettnek tűnt . Dehát a Mode szeret minket meglepni, ezúttal is az volt, csak véleményem szerint kevesebb embernek jött ez be, akárcsak anno az Exciter a minimalizmusával.
Ha nem is pocsék, de én inkább középszerű zeneszerzőnek mondanám az Alan-t, azért jópár Recoil szám van, amit azért eltalált .
A lélekre hatással egyetértek, de csak jobb érzés, ha technikailag-hangzásban-keverésben is oda van valami téve. Akkor van igazán az “i”-re feltéve a pont. Ezért bíztató, hogy most Flood kevert.
Kit érdekel a pergő ember? Én nem úgy hallgatok zenét, hogy technikailag hogy van összerakva egy dal. A zenének a lélekre kell hatnia, a többi üres fecsegés. AW zenéje éppen ezért bár lehet, hogy technikailag szuper, de annyi soul sincs benne, mint egy marék hangyában. Éppen ezért az ő zenéje mindig is underground marad. Egyszerűen nincs benne a klasszikus értelemben vett spiritusz. Sokszor leírtam már mi bajom van vele, de ez a kivonatos lényeg. Alan kiváló zenész, de pocsék dalszerző. A falat lehetne kaparni akkor, amikor előjönnek a dicshimnuszokkal róla, miközben legtöbbször rengeteg régi DM samplert dobál egymásra. Egy deka új ötlet nincs benne. Elég meghallgatni az In Chains mixet… Két hallgatás után nem is vágyik többre az ember. Egyszerűen unalmas.
A SOTU meg direkt lett olyan amilyen. Te is úgy írsz a keverésről, mintha valami elbaszott tizenéves ült volna a keverő mögött. Sajnos van egy rossz hírem. Nem így volt, hanem úgy, hogy a DM akart ilyen soundot. Ezt vagy elfogadja valaki vagy nem. De, hogy a hangzásról úgy kezd el valaki magyarázni, mintha véletlen sikerült volna olyanra amilyen az még viccnek is rossz.
Ezt az Alan buzik nevében kikérem magamnak ! ))
Én igyekszem amúgy a 2 tábor közé pozícionálni magam….Hangulatában maga a dal hasonlít a Condemnation-höz, Get right with me-hez, talán a cikkíró erre gondolt.
Nem hinném, hogy Dr. Alan fölényeskedően fikázott, hiszen a SOTU-s dalok nagy része (kivéve Perfect, Corrupt, In Chains) objektív szemmel nézve is irgalmatlanul szarul van hangszerelve és a Heaven-ben is néhol (bár hálistennek kevés helyen) kilóg a hangszerelési hiányosság lólába….vagy talán nevezzük inkább fantáziátlanságnak.
Csak próbaképp Tharsis, hallgasd meg és hasonlítsd össze a Recoil Prey pergőjét a Heaven pergődobjának csúfolt valamijével. A többi jobbára rendben van, várom az albumot, biztos vagyok benne hogy jobb lesz mint a SOTU. Amúgy szeretem a SOTU-t is, csak nem úgy mint a PTA-t. Ennyi.
Dr. Alan Te valószínűleg egy újabb Alan buzi lehetsz, de ettől még ne hidd magad olyan nagy szakértőnek. Egyébként ha nem tetszik akkor nem kell hallgatni. De a fölényeskedő fikázásra senki nem kíváncsi.
Amióta megjelent, folyamatosan meghallgatom valamelyik verzióját a kocsiban…de még mindig nem üt…már megbarátkoztam vele, de nem lesz nagy szerelem. Sokkal többet, jobban ki lehetett volna ebből a dalból hozni, és ez bizony a producer hibája.
16. Hozzászóló: Dr Alan | Időpont: 2013.02.28. 04:36
“Ebben a dalban pont annyi a DM mint a Song of Faith and Devotion bármelyik dalában. “
- ekkora marhaságot már régen olvastam…, ez a dal (Heaven) és a SOFAD fényévekre van egymástól!
Amúgy a SOTU-s szarokhoz képest a Heaven tényleg nagy előrelépés, ez végre már egy hallgatható, kellemes dal, jó videóval.
Ellenben nekem nem tetszik egyáltalán ez a szám
Szerintem nagyon gyenge és élettelen, hangzásában pedig szegény és unalmas.
Amikor megjelent egy új DM szám, azt szinte mindig állandóan hallgattam.
A Heaven-re 3 hallgatás után azt mondtam, hogy köszönöm…......
De legalább nektek tetszik nagyon, ahogy olvasom a kommenteket!
Az albumban azért még bízom, hogy jó lesz!! ;)
Csak ne kellene várni rá még 1 hónapot…......
Teljesen így érzem én is, annyi különbséggel, hogy én imádom a PTA-t is. Ultra, PTA eddig a két kedvenc. A Studio Session sokszor még jobb szokott lenni, mint az a változat, amit a lemezre raknak, most csak az zavar, hogy Martin arca alig látszik, szinte teljesen el van takarva. De várom a többit is!
és ez így működött. Köztudott, hogy a SGR óta nem szerettek stúdiózni, onnantól Alan vitte a munkát (és sokallt később be ettől). De ez így volt az, ami DM.
