Több szempontból is emlékezetes marad Alan Wilder (ex-Depeche Mode / Recoil) budapesti látogatása. A szervezők 3-4 hónapos előkészületeit kis híján meghiúsította az izlandi Eyjafjalla vulkán április 14-i (szerdai) kitörése, és ennek folyományaként az Egyesült Királyság légterét lefedő csütörtöki hamufelhő. A pénteki Diesel Club-os Recoil-est főszereplője épp’ a Gatwick-i reptérre tartott, mikor az esetleges repülőjárat törlésekről kezdtek szivárogni a hírek. A következő Alan-től érkezett E-mailben már a London-Brüsszel vonatcsatlakozás lehetőségét fontolgatta hősünk, de aztán ez - a járatok telítettsége miatt - nem jött össze.
Utólag, talán jobb is így, mert addigra már gyakorlatilag egész Nyugat-Európa légi közlekedése lebénult. De a szervezők is bénultan ültek laptopjaik, és mobiljaik kijelzője előtt, hogy ez a speciális koncert esetleg lemondásra kerül. Pont mivelünk történjen mindez? Alan 1993. júliusa óta nem járt nálunk, és most megint ne láthassuk őt, akinek legendáját a Depeche Mode-rajongók hazai bázisa folyamatosan életben tartja? Akinek a kritika által is elismert, két legtökéletesebb Depeche Mode-album (Violator, Songs Of Faith And Devotion) megismételhetetlen hangzásvilágát köszönhetjük? Akinek színpadi sármja annak idején Dave Gahan női rajongók feletti egyeduralmát veszélyeztette?
Nem, ezt nem teheti velünk!
És az az 1%, amiben még bízhattunk, hirtelen 100 %-ossá vált!
Alan-től, és a turnén őt kísérő jó barátjától, PK-től is megerősítést nyert a hír: kocsiba ülnek, és nekivágnak a nagy útnak - talán ők is érezték, mennyi rajongói szív törne össze, ha ez a buli most elmarad!
Kérdem én, hány nagy sztár tenné meg ezt a hívei kedvéért? Azt hiszem, kiegyezhetünk abban, hogy elég egy tenyéren számolgatni!
És Alan jött, és győzött!
Még a próbák alatt felmerülő apróbb technikai malőr sem szegte kedvét, mosolyogva osztotta az instrukciókat, és minden igyekezetével azon volt, hogy egy tökéletes produkció álljon a színpadra.
Nem hisztizett, nem csapkodott, nem hivatkozott a fáradtságra. A Neten keresztül megismert barátokat - köztük e sorok szerzőjét is - néven szólította. A gentleman fogalom ott előttünk alakot öltött!
A koncertet szemlélő közönség sem láthatta rajta a színpadra lépést megelőző 1800 km-es autóutat, a produkciót végig jókedvűen vezényelte le PK-vel együtt.
És ha ezek után gyorsan elvonult volna szállodai szobájába, akkor sem lehetett volna egy szavunk sem. De nem! Ő fáradhatatlanul rendelkezésére állt azoknak, akikből a hosszú útra erőt merített: a backstage-ben összegyűltek mindegyike kapott autogramot, egy-egy kedves mondatot, és a közös fotó élménye sem maradt el.
Azt hiszem, ez az este minden szempontból felejthetetlen marad mind a rajongók, mind Alan Wilder számára!
És talán nem sértődik meg József Attila, ha az ő soraival zárom ezt a cikket:
„… Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.”
Köszönjük, Mr. Wilder! Visszavárunk!
Szöveg: Janurik János
Fotó: Szénási „Széna” Ákos, Gellén „Disp” Imre
Képgaléria: Recoil - Live In Budapest - 16th April 2010