depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
 
depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
Cikkek | Cikkek
Hirdetés

Jonathan Miller - Stripped - ízelítő

Jonathan Miller - Stripped - ízelítő

Immár magyar nyelven is megjelent Jonathan Miller „Stripped” című könyve. A könyv sajnos csak az eredeti kiadvány 2003 évében kiadott első kiadásának magyar fordítása. Így nem tartalmazza ezt az évet követő eseményeket, amik mint tudjuk jelentősen felverték az együttes körül honoló hosszas csendet. A 2005/2006-os évad az együttes számára a kilencvenes évek óta talán az egyik legsikeresebb időszak figyelembe véve a teltházas turnét, ahol is sok helyszínen napok alatt elfogytak a jegyek még jóval azelőtt, hogy az új album megjelenhetett volna. Mégis szeretnénk mindenki figyelmébe ajánlani az első magyar nyelvű depeCHe MODE biográfiát. Kedvcsinálónak hagy idézzük a könyv bevezetését:

Illusztráció

A depeCHe MODE története valószínűtlen mese arról, hogyan vált négy essexi srác híressé, gazdaggá, hogyan nyerték el a megfoghatatlan és örök zenei tiszteletet, miközben nem vesztették el hitelességüket, és hűek maradtak független gyökereikhez. A karizmatikus frontember, Dave Gahan, a látszólag csendes, de egyedülállóan tehetséges zeneszerző, Martin Gore és a bevallottan nem zenész Andy “Fletch” Fletcher, valamint a szinti-hipnotizőr Vince Clarke - már nem az együttes tagja -, kinek keze alatt minden arannyá változik, ha slágerírásróI van szó. (Az ő párhuzamos karrierjét a történet részének kell tekinteni.) A Clarke-ot felváltó londoni születésű Alan Wilder hasonló mértékben járult hozzá a depeCHe MODE hangzásának világsikeréhez.

A depeCHe MODE először a korai nyolcvanas években tört be az angol kislemezlistákra olyan friss hangzású, “egyujjas” szintipop-slágereivel, mint a Just Can’t Get Enough vagy a See You. Világos, ragyogó és vidám zenéjük frissítő kontrasztban állt azzal a sötét paranoiával, amit a szintén szintetizátorőrült Gary Numan képviselt. Numan 1979-ben mindössze három hónap alatt két listavezető kislemezt és két albumot adott ki, és ezzel az Egyesült Királyság leggyorsabban emelkedő szintetizátoros csillaga lett. A sikere követők hosszú sora előtt nyitotta meg a kapukat a korai nyolcvanas években. Ezek közt volt a DepeCHe MODE. Vince Clarke, későbbi első számú zeneszerzőjük “UP”-nek vagy “ultrapopnak” keresztelte fülbemászó dalaikat, míg szintetizátoros társa, Andy Fletcher egyszer azt állította: “Mi leszünk a független Beatles!”

Az utólagos bölcsesség birtokában, mai fejjel, már meg sem érthetjük Fletcher profetikus szavainak iróniáját. Basildonból indulva világszerte stadionokat megtöltő szupersztárok lettek, tini rágógumi-szintizenekarból harminc fölötti, népszerű “komoly” zenészek, józan életűekből drogosok, majd újra tiszták - a depeCHe MODE mindezen átment, és mindent túlélt. Dave Gahan énekes esetében a szó szoros értelmében.

Ki gondolta volna, hogy a húsz év alatt eladott negyvenmillió album és körülbelül hatmillió koncertlátogató után még mindig milliós példányszámban adják el lemezeiket, védjegyükké vált sötét, mégis valahogy felemelő dalaikkal? Többször tűnt úgy, hogy nem ez lesz a folytatás.

A depeCHe MODE számára nem ismeretlen a pop hullámvasútja. Már 1981-ben leírták őket, amikor Vince Clarke - megelégelve a promóciós felhajtást és a turnét - kiszállt, rögtön a debütáló album, a Speak & Spell megjelenése után. Nem vesztegette az időt, újra sikeres lett - először Alison Moyet-el a Yazoo-ban, majd jóval hosszabb ideje az Erasure-rel. Gahan és a két megmaradt szintetizátoros, Fletcher és Gore nem hagyta magát. Az utóbbi azonnal átvette a dalszerzői szerepet, míg Clarke-ot a színpadon a klasszikus képzettségű billentyűvirtuóz, Alan Wilder váltotta föl, aki hamarosan a stúdióban is nélkülözhetetlenné vált.

Megzavarva a közönséget és a kritikusokat egyaránt, a depeCHe MODE újra feltalálta magát az elkövetkező években. 1988. június 18-án, a kaliforniai Pasadena Rose Bowl stadionban, a Music For The Masses turné százegyedik, utolsó állomásán hetvenezer rajongó előtt adtak koncertet, és végérvényesen világsztárok lettek. Sokszor állították, hogy a Beatles után a depeCHe MODE volt a legnépszerűbb pop-rock együttes a Szovjetunióban. Világos, hogy vonzerejük nem ismer politikai korlátokat.



Illusztráció

Egyszer fenn, egyszer lenn. A “bonyolult” 1993-as Songs Of Faith And Devotion albumért és az azt követő koncertturnéért - 158 helyszín és kétmillió rajongó - többszörös árat fizettek: Alan Wilder 1995-ben kivált az együttesből, a távozás oka az “elégedetlenség” volt “a zenekar belső viszonyaival és a munkamódszerével”. A végzet prófétái ismét a depeCHe MODE feloszlását jósolták, főként Dave Gahan kábítószer-problémái miatt. Majdnem igazuk lett.

Gahan, Gore és Fletcher trióként épphogy csak újjáalakult, és munkáját a Bomb The Bassos Tim Simenon produceri irányítása alatt folytatta - a depeCHe MODE szándékán kívül máris befolyásolta az elektronikus zene teljes új generációját (techno, house, trance, triphop). Az 1997-es listavezető Ultra világszerte négymillió példányban fogyott el, és a Barrel Of A Gunnal a depeCHe MODE hosszú évek után újra az angol kislemezlisták élére került. Ennél jobbat nehéz elképzelni, de a depeCHe MODE nem adta a jelét, hogy leállna. Folytatták a turnét - hatvanöt koncerten mutatták be a kislemezek gyűjteményét tartalmazó The Singles 1986>98 albumot -, ezúttal azonban emlékeztek a korábbi túlzásokra és az épphogy elkerült katasztrófákra.

2001-re újra az egészséges depeCHe MODE tért vissza a stúdióba és gyújtotta be a motorokat, hogy létrehozza az Exciter albumot. Az irányítást ezúttal Mark Bell producerre bízták, aki a korai kilencvenes évek egyik legmeghatározóbb technoprodukciója, a Warp Records kiadónál megjelenő LFO alapító tagja volt. A nyolcvanhárom állomásos európai és észak-amerikai turnét követően az album hárommillió példányban kelt el.

Az Exciter a depeCHe MODE irigylésre méltó maradandósága mögött rejlő csapatmunka eredménye - ez esetben a kulcs Bell produkciós szakértelme és Gore dalszerzői tehetsége, amelyet 1999 májusában a Brit Zeneszerzői és Szövegírói Akadémia nemzetközi elismeréssel honorált. A díjat Daniel Miller, a Mute Records alapítója adta át, aki 1980-ban mindössze egy kézfogással pecsételte meg az egyezséget a depeCHe MODE-dal - formális, írásos szerződés nélkül.

Hogy egy közhelyet idézzünk: mi a depeCHe MODE sikerének titka? A kérdést talán a brit elektropop-úttörő, Thomas Dolby könnyebben meg tudja válaszolni: “Ha egy depeCHe MODE-szám szólal meg a rádióban, azonnal tudom, hogy ők azok - akkor is, ha új megjelenésről vagy egy ritka, még nem hallott felvételről van szó. Az elektronikus zene túlzsúfolt világában mindannyiunknak többé-kevésbé ugyanazok az eszközök állnak rendelkezésére, a depeCHe MODE mégis egyértelműen kimagaslik a mezőnyből. Teljesen egyedi hangzásukat lehetetlen kézzelfoghatóan körülírni…”

 
JONATHAN MILLER
Whitley Bay, 2002. szeptember

 
Megrendelhető itt: Fókusz Online Könyváruház




2006.03.19. 09:52 | Faith | 15985 Olvasás | 12 Hozzászólás | Nyomtatás
 
Játssz és nyerj DEPECHE MODE koncertjegyet!
Kapcsolódó cikkek
Kategóriák
TOP Cikkek
Hirdetés
FREESTATE.hu ©