Beszélgetés Alan Wilderrel

Recoil - amely Alan Wilder zenei projektjének a neve, illetve Architect és Conjure One koncert lesz október 28-án a Club Soda-ban (Montreal).

Alan Wilder - aki 1982-től 1995-ig a depeCHe MODE tagja volt, 1986-ban indította el a Recoil-t, amely egyfajta zenei ellenszer volt számára a dM pop formációján belül. Miután kilépett a zenekarból kizárólag a Recoil munkásságára koncentrált - kiadta az „Unsound Methods”-t 1997-ben, a „Liquid”-et 2000-ben és a „SubHuman”-t 2007-ben. „Selected” elnevezésű gyűjteményes albumát pedig a múlt évben jelentette meg, amelyet élő fellépések sorozata követett. Wildert 16 év kihagyás után láthattuk újra a színpadot jelentő deszkákon. Alanhez, és így a Recoil élő fellépéseihez zenésztársként csatlakozott Paul Kendall, akivel együtt közös sikereik után egy második koncertkörúttal térnek vissza ősszel. Turnéjukat többek között amerikai, kanadai és pár kelet-amerikai állomás tarkítja. Mr. Wilderrel Seattle-ben sikerült beszélnem telefonon. Kérdeztem a montreali Recoil eseményről, és a “Violator” című dM albumról…

JB: A turné új, második szakaszában október 16-án Dallasban volt az első fellépésetek. Hogy sikerült?

AW: Igazán jól, de egy kicsit megterhelő volt a számunkra, mert már ezt megelőzően - a hosszú repülő út után teljesen kifáradtunk. Késő esti koncert volt. Mire mi színpadra léptünk, már reggel 7 óra felé járt. Ráadásul még néhány háttérvetítés befejezésén is dolgoznunk kellett. 3-4 laptop volt előttünk bekapcsolva, nagyban folyt a szerkesztői munka és kétségbeesetten próbáltuk befejezni a filmes munkálatokat, amivel a show-ra készültünk. Turnénk 3 új háttérfilmmel bővült. Ez egy kissé kaotikus helyzet volt, ám az, ahogy maga a koncert lement - kifogástalannak mondható és a közönség is fantasztikus volt.

JB: Tavasszal a turné első szakasza tényleg nagyon sikeres volt, milyen érzés volt 16 év kihagyás után újra színpadra állni?

AW: Az első szakasz legelső fellépéséig nagyon izgatott voltam! Nem tudtam, hogy mit is kezdjek magammal. Igazán nagyon zavart voltam. Ám miután véget ért a turné első része, már el tudtam engedni magam, élveztem, és most pedig úgy érzem, még jobban felkészültem. Több dologban is részt vállaltam - számtalan teendőm volt, mire a második szakasz elkezdődött. Több új elemmel bővítettük az előadást és néhány változtatást is alkalmaztunk. Bőven volt min dolgozni…

JB: Anélkül hogy bármi részletet elárulnál, mondanál többet ezekről a változtatásokról?

AW: Az alapkoncepció nem változott. Paul és én még mindig használjuk az óriási kivetítőt, a laptop-jainkat és a vezérlőinket, viszont a muzikális tartalom megváltozott. Ütemesebbé alakítottam és beépítettem néhány olyan elemet, amit úgy gondolom, a közönség is szívesen hallana. Az első európai turné előnye az volt, hogy megadta annak a lehetőségét, hogy lássuk: mi az, ami működik, és mi az, ami nem. Most egy dinamikusabb műsort állítottunk össze, amelyhez 3 új vetítés készült zenével.

JB: Mi késztetett arra, hogy újra turnézni indulj?

AW: Amikor a “Selected” gyűjteményes album promóciójáról beszélgettünk, valami mást, újat akartunk csinálni; valamit, ami kihívást jelent. A kezdetek kezdetén a turné ötlete még csak szóba sem került. Azt mindenesetre eldöntöttük, hogy az albumot különböző formátumokban adjuk majd ki. A fellépések művészi installációja - ennek stílusa pedig időközben alakult ki. Az egész magától formálódott, nem volt semmiféle konkrét tervünk erre.

JB: Két évvel ezelőtt írtál egy érdekes cikket a zene üzleti vonatkozásairól… Változott azóta bármi a megítélésed szerint?

AW: Úgy vélem, a lemezkiadók felébredtek és felismerték azt, hogy a zenei anyagok különböző zenei formátumokban történő megjelentetése jó ötlet. Olyan ez, mintha egy kocsit próbálnál eladni: felajánlod a modellt - minden hozzá adott extrával, vagy csak maradsz az alapmodellnél. Az emberek választhatnak, mit is akarnak. Az összes formátumot felajánlva, azokat a megfelelő árral ellátva válik életképessé a dolog. Művészi nézőpontból ez jó, hiszen a művész képes a hallgatóságát, minden vásárlóját kielégíteni és megadni azt, amit csak akar… így mindenki boldog lesz (nevetés).

(A Recoil most jelentette meg ingyenes „Want” remix kiadványát - mp3, Wave, M4A lossless és FLAC formátumokban.)

JB: Tudva azt, hogy mennyi technikai felszereléssel jár a Recoil-t turnéra vinni, gondolsz-e arra, hogy mikor fogsz majd hozzá egy új album munkálataihoz?

AW: Nem hiszem, hogy ez hatással lenne magára a zeneírásra. Számomra a zeneírás és a koncertezés folyamata jól elkülöníthető egymástól, de természetesen az írás gondolata folyton ott motoszkál a fejemben. Mindig is problémát jelentett, hogy a Recoil produkciót hogyan vigyem színpadra, de csak nemrég jutottam arra következtetésre, hogy ennek kizárólag EGYETLEN lehetséges módja van: élő zene formájában. Úgy, ahogyan azt most teszem. Nincs ötletem arra, hogy hogyan is tudnék fellépni újra és újra úgy, hogy ne ismételjem önmagamat. Egy élő zenekari felállás és rock and roll-t játszani, sokkal inkább megszokott, de ebben én nem vagyok érdekelt. Így hát nem tudom, mit is fogok legközelebb csinálni. Vagy te esetleg meg tudod nekem mondani (nevetés)?

JB: Nos, nem igazán! De gyanítom a szoftver (Ableton Live), amit jelenleg használsz, megadja neked ezt a változatosságot minden egyes koncertfellépés alkalmával.

AW: Fellépéseink nem változnak minden egyes éjszaka, de vannak olyan effektek, amelyeket mindig hasonlóképpen játszunk. Nem változtatunk túlságosan a dolgok menetén, követnünk kell a koncert vizuális aspektusait - ez nagyon fontos. De ahogy én szeretem csinálni: mindent jól előkészítetten és precízen! Így már nem annyira spontán. Az Architect (előzenekar) ennek éppen az ellenkezője - náluk minden a színpadon dől el. A korábbi fellépés alkalmával Dallas-ban, a bemelegítő bulin a DJ olyan zenét játszott, amely az Architect setlist-jére is kihatott. Visszament a színpad mögé a laptopjával és megváltoztatta a zenei összeállítását. Később ez a DJ ismét egy olyan dalt játszott, amely ugyancsak bekavart. Annyit mondott: „Bameg! Most újra meg kell változtatnom a programom.” Visszament a számítógépéhez és változtatott. Lenyűgözött, hogy hogyan tudta ilyen könnyedén kezelni a dolgot - átírni többször is az előadását menet közben. Én nem vagyok ilyen ügyes…

JB: Már jó ideje nem jártál Kanadában…

AW: Ez igaz. Nem voltam Kanadában azóta, amióta utoljára a depeCHe MODE-al itt jártunk (1994-ben). Milyen itt a zenei felhozatal mostanában?

JB: Hát, hallottál már az Arcade Fire nevezetű bandáról?

AW: Óh, igen…

JB: Montreal egy kellemes electro színtér.

AW: Amikor a kanadai promóterekkel beszéltem, elmondták, hogy nehéz felkelteni az érdeklődést az olyan bandák iránt, mint pl. a Recoil. Vancouver ezért is nincs benne a koncertállomásaink között. De azt is mondták, hogy ne izgassam fel magam túlságosan emiatt, mert már senki nem jár többé Vancouver-be szórakozni! Amely azért – valljuk be, egy kis aggodalomra ad okot, nem igaz?

JB: Nem hiszem, hogy ez Montreal-ra is érvényes, hiszen itt virágzik az elecro/house zenei élet. Olyan eseményekkel, mint az „Electronik Piknic”, amely a világ összes DJ-jét felvonultatja. Nagy az electro hatása errefelé és ebbe a Recoil is beleillik.

AW: Remélhetőleg akik ezt szeretik, azok az emberek szintén eljönnek majd a koncertre!

JB: Lehet egy depeCHe MODE-os kérdésem?

AW: Lehet.

JB: Ebben az évben volt a „Violator” megjelenésének 20-adik évfordulója. Jelen kort tekintve milyen ennek az albumnak a megítélése általad?

AW: Nagyon egységes, jól összerakott album volt a maga idejében. Kiállta az idő próbáját minden szempontból. Nem ez a legkedvesebb depeCHe MODE albumom, de tudom miért volt annyira sikeres. Egy igazán jó lemez volt, jó időben. „Továbbrepítette” az együttest Amerikába. A „Personal Jesus” 6 hónappal a „Violator” megjelenése előtt jött ki. A dal sikere 6 hónapon keresztül feltüzelte az érdeklődést és hatalmas klubslágerré vált, mire a nagylemez megjelent. Mindenki nagyon várta már. Ezt követően a rádiók szüntelen játszották és mindezt még egy sikeres turné is betetőzte. A „Warehouse zavargás” Los Angeles-ben nagy publicitást kapott a híradásokban, egyfajta zendülésnek kiáltották ki. Persze nem volt az, de a hírekben már így jelent meg. Ezáltal még nagyobb ismertségre tettünk szert mindössze pár hét alatt. Az „Enjoy the Silence” - amely a legnagyobb slágerünk, szintén ezen az albumon van rajta, és ugyancsak kiállta az idők próbáját. Szóval a második legkedvesebb lemezem a „Songs of Faith and Devotion” után.

JB: Gondoltál arra, hogy újra Flooddal dolgozz együtt? (Flood producelte a „Violator”-t és a „SOFAD”-ot.)

AW: Igen, mindig is szerettem Flooddal dolgozni, de most éppen nem is tudom, hogy mi legyen az. Nagyon tehetséges producer. Meg vagyok lepődve azon, hogy mostanában keveset hallani róla. Egymásba botlottunk párszor, de úgy tűnt kicsit visszament a vadonba. Ő producelte a Sigur Ros albumot (“With a Buzz in Our Ears We Play Endlessly”), amely nem volt eléggé őrületes…

JB: Sigur Ros népszerű errefelé. Úgy tűnik Montreal-nak tetszenek az európai bandák.

AW: Igen. Kanada mindig is kicsit európaiabb volt, Montreal pedig még inkább az.

JB: Egyetértek! Lesz tervezett after-party a montreali show után?

AW: Most sajnos nem, de koncert után mindig ott szoktam maradni a helyszínen egy rövid dedikálásra, és hogy találkozzak a rajongókkal. Mint mindig, most is lesz valami ilyesmi.

JB: Köszönöm Mr. Wilder, találkozunk 28-án!

AW: Én köszönöm!
 
 
Forrás: Patwhite.com

Ajánlott videók