Budapesten járt Anton Corbijn, Ian Curtisről készített filmjével, de természetesen nemcsak arról kérdeztük, ha már itt volt. Hanem a többi híres együttesről, amivel dolga volt (Depeche Mode, U2, Metallica), a klipkészítés helyzetéről napjainkban, az imidzs jelentőségéről, a zeneiparról és a YouTube-ról; de még az is szóba került, hogy mindenkinek kell-e neki perkálnia.
Amikor a Controlban Rob azt mondja Ian Curtisnek, hogy "Lehetett volna rosszabb is. Lehetett volna például a Fall énekese", az utalás a 24 Hour Party People című filmre? [A Control főszereplője, Sam Riley abban Mark E. Smith-t játszotta.]
Nem, az csak egy kis belterjes poénkodás két manchesteri együttes között.
Amikor készítetted elő a filmet, nem aggasztott, hogy nagyrészt ugyanezekről az emberekről és szituációkról már csináltak egy elismert filmet?
Nem mondanám, hogy ugyanazokról az emberekről és eseményekről szól a két film, mert a 24 Hour Party People főhőse Tony Wilson, és ahogy Tony is mondta: ha felmerül, hogy a valós személyről vagy a mítoszról meséljünk, mindig a mítoszt kell választani. Az a film tele volt túlzásokkal. Szerintem nagyon vicces volt, egyedül csak az nem tetszett benne, ahogy Ian halálát mutatták. De nem aggasztott soha a 24 Hour Party People létezése, bizonyos szempontból még örültem is neki, mert így kiderült, hogy van közönség egy ilyen témával foglalkozó filmre.
Mi a problémád azzal a haláljelenettel?
Pontatlan volt. A himbálózó lábait mutatták, pedig térdenállva halt meg.
Mindig törekszel arra, hogy jó kapcsolatot alakíts ki azokkal, akiket fotózol, vagy egy kis ellenségeskedésből is kisülhetnek jó dolgok?
Születhetnek jó dolgok ellenségeskedésből is, de érdemesebb inkább a jó viszonyra törekedni. Szeretem, ha olyan emberekkel dolgozom együtt, akik bíznak bennem. Richard Avedonnak van egy híres képe Edward hercegről és a nejéről, amin nagyon ijedten néznek. Avedon tudta róluk, hogy nagyon szeretik az állatokat, ezért azt mondta nekik, hogy a stúdióba jövet a taxija elütött egy kutyát. Ők ezen teljesen ledöbbentek, és ez látszik a képen. Szóval igen, még mindig jobb vitázni, mint lagymatagnak lenni. Én kreatív embereket fotózom, és próbálok az alkotásikból, filmjeikből, számaikból, könyveikből kiindulni, mert nincs idő megismerni őket. Persze azoknak szabadabban tudok javasolni dolgokat, akikkel már nagyon régóta együtt dolgozom.
Videóklip-rendezőként mennyire kötik meg a kezedet? Kinek az ötletei szoktak megvalósulni inkább, az együttesé vagy a tieid?
Általában teljes szabadságot kapok, máskülönben nem csinálnám. Legtöbbször én hoztam az ötleteket, de így is van egy csomó, amit ki nem állhatok, például, amit az Echo And The Bunnymen Lips Like Sugarjéhez csináltam. Videóknál gyakran előfordul, hogy az egész elmegy egy rossz irányba. Egyébként már nem készítek videoklipeket.
Melyikeket nem szereted?
Amiket a Rainbirdsnek csináltam, elég középszerűek lettek. Meg az is, amit Naomi Campbell-lel. De ott van például a Heart Shaped Box, amiben a legtöbb ötlet Kurt Cobaintől származik, és mégis az az egyik kedvenc videóm.
Szerinted a YouTube és a videómegosztó site-ok milyen hatással vannak a videóklip-készítésre?
Szerintem remek, hogy kevés pénzből is lehet videóklipeket csinálni. A fotózással például éveken át az volt a baj, hogy drágák voltak a fényképezőgépek. Ma már mindenki megengedheti magának, hogy vegyen egy egyszerű gépet. Ugyanakkor ez azzal is jár, hogy egy csomó vacak keletkezik. Mondjuk nem vagyok egy nagy számítógép-guru, és nem is töltök órákat azzal, hogy a YouTube-ot nézegetem, pedig az ismerőseim szerint többször kellene. Aztán a szakmáról sem tudok túlságosan sokat; észrevettem, hogy egyre többen akarnak dolgozni velem, a lemezcégeket kivéve. Ilyenkor mindig magát a projektet nézem, mivel művészként nem a szakmának akarok megfelelni. Jobb olyan dolgot csinálni, amiben te magad hiszel, és akkor jó eséllyel megtalálja a helyét.
Mit gondolsz arról, hogy az emberek ma inkább letöltik a munkáidat, ahelyett, hogy megvásárolnák?
Attól függ: ha kis képeket töltenek le, amikkel amúgy sem igazán tudnak mit kezdeni, semmi bajom vele. De ha valaki azért tölti le a képeimet jó minőségben, hogy kiállítsa őket, azzal már van bajom, mivel ellopják azt a munkát, amiért megdolgoztam. Mondjuk ha egy olyan társadalomban élsz, ahol az emberek nem szerelnek zárakat az ajtókra, az még messze nem jelenti azt, hogy bemehetsz és ellophatod a dolgaikat, csak azért, mert megteheted. Szerintem a kreatív dolgokat egy bizonyos fokig védeni kell.
És ha olyan emberekhez jutnak el így a munkáid, akiknek amúgy nem lenne esélyük találkozni velük, mert mondjuk egy olyan országban élnek, ahol nem forgalmazzák a filmedet? Szóval ha egy ilyen ember letölti a Controlt és megnézi, az zavar téged?
Kéne, hogy zavarjon, mert eladtam a házamat, hogy megcsinálhassam azt a filmet. Ha tudod, hogy úgyis csak letöltik a dolgokat, amiket csinálsz, akkor nem fogod megcsinálni őket. És ha emiatt nem készülnek majd alkotások, akkor az senkinek nem lesz jó. Fiatalkoromban kazettára vettem azokat a lemezeket, amikre nem volt pénzem, és ha nagyon tetszettek, akkor később megvettem őket. De azok a kazetták saját használatra készültek, és mindig kölcsön kellett kérni hozzá a barátaimtól az eredeti lemezt. A neten pedig csak egy kópia kell, amit milliók letöltenek. Tehát az arányok nagyon mások. Nem könnyű válaszolni erre a kérdésre, de általánosságban úgy vélem, hogy fizetni kell a dolgokért. Lehet, hogy ez egy idejétmúlt gondolat, de szerintem ha fizetsz valamiért, azt jobban meg is becsülöd.
Manapság mennyire fontos a zenében az imidzs és a vizuális világ?
Szerintem most olyan korszak van, hogy az emberek minden dologhoz egyetlen letisztult imázst akarnak társítani. Korábban mindenhova el kellett menned, fotóztatnod magad, manapság elég egy ütős képi megjelenés, amit aztán lehet kommunikálni minden csatornán. Rengeteg kép vesz körül minket, plusz ott van az internet. Ha egy pékségben kérsz egy kiló kenyéret, és erre rögtön nyolc- vagy tízfélét ajánlanak, nem tudsz választani. Jobban szeretem, ha kevesebb választási lehetőség van. Például én még mindig filmre fényképezek, mert ha áttérnék a digitális fotózásra, megőrülnék attól a rengeteg beállítási lehetőségtől, ami a digitális gépeken van. Ugyanez a helyzet az internettel, annyira szerteágazó, hogy nehéz kihámozni, minek van értéke és minek nincs.
A kortárs filmrendezők közül kinek tartod sokra a munkáját?
Mostanában sok filmet nézek, sokat olvasok filmekről, mert ebbe az irányba szeretnék menni, addig meg a fotózással eltartom magamat. Szeretem Kevin McDonald munkáit, akinek most mutatták be A dolgok állása című filmjét. Tarantinót is kedvelem, noha még mindig nem láttam a Kill Billt, de a Jackie Brown nagy kedvencem. Érdekes, ahogy keveri a régit az újjal, sokat lop, de mindig valami izgalmasat rak össze. És szeretem a hetvenes évekbeli filmeket, mert akkor még nem volt annyi vágás, nézheted, ahogy mászkálnak az emberek, meg teszik a dolgukat. A Control is egy kicsit olyan, mintha akkor készült volna.
Többször elmondtad, hogy teljesen kiábrándultál a zeneiparból. Miért?
Szerintem ez a felnőtté válással függ össze. Mint a Controlban, amikor Ian a hálószobájában van a lemezeivel, szinte egy fantáziavilágban él, ami nagyon szép, mert egy csomó misztikum van benne. Aztán amikor elszáll a naivitásod, rájössz, hogyan működik a világ. Velem is ez történt, amikor megtudtam, hogyan működik a lemezstúdiók világa, mi alapján hozzák a döntéseket. Van néhány ember, akiben még megmaradta ez a misztikum, ilyen például Bob Dylan. Írt ugyan egy könyvet, a Krónikákat, amit elolvastam, de még mindig nem tudok róla túl sokat. Azt hiszem, elképesztő képességre vall, ha valaki meg tudja őrizni a rejtélyt. Amúgy én is ugyanezt próbáltam elérni a hamis paparazzi képeimmel, a Blue sorozattal. Ez a kilencvenes évek végén volt, amikor mindenki a Wall Streettel meg a számokkal volt elfoglalva, ráadásul a küszöbön állt a 2000-es év, szóval minden a számok körül forgott. És akkor azzal szembesültem, hogy nincs semmi titokzatosság a jól ismert emberekről készült képeken. Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha megpróbálnám leutánozni a paparazzi-megjelenést, létrehoznék hamis helyzeteket, és elhitetném az emberekkel, hogy igaz. Ha az ember visszahozza a rejtélyt, beindítja mások fantáziáját
Milyen zenéket hallgatsz manapság?
Két rendszerben hallgatok zenét, iPodról és bakelitről, kiváló erősítőkkel. Ez utóbbin újra sok hetvenes évekbeli zenét hallgatok, bluest és soult, reggae-t. Pár új album is megvan bakeliten, de a mai lemezek közül sokat már eleve cd-re csinálnak, így bakeliten nem szólnak olyan jól.
Min dolgozol most? Készülsz új filmre?
Igen, idén ősszel forgatok egy filmet Olaszországban. Egy thriller lesz.
Kik játszanak benne?
Azt még nem árulhatom el.
Te írtad?
Nem, de szorosan együtt dolgoztam a forgatókönyvíróval. Nagyon más lesz, mint a Control, mert más a műfaja, a jelenben játszódik, fikciós, abban hasonlítanak csak, hogy mindkettőben egy magányos farkas a főhős.
Színes film lesz?
Igen.
És ez azt is jelenti, hogy nem csinálsz több videóklipet a U2-nak, Depeche Mode-nak stb.?
Nem igazán akarok, az utolsó rendes videót 2005-ben csináltam. Ezek voltak az utolsók: a Coldplay: Talk, Killers: All These Things That I've Done és a Depeche Mode: Suffer Well. A Coldplay videója úgy néz ki, mint az Enjoy the Silence DM-klip.
Van rád bármi hatással az, hogy hollandnak születtél?
Az nincs. Ha valami hatással van rám, akkor az inkább a protestáns neveltetésem. Édesapám pap volt, és azt tanultam tőle, hogy csak olyan dolgot érdemes csinálni, aminek van értelme. A fotózásban próbáltam sokszor lázadni ez ellen, de bizonyos szinten talán pont az az erősségem, hogy mindig megpróbáltam másmilyen képeket csinálni, mint a többiek. Annak nincs értelme, hogy ugyanolyan képeket csináljak, mint mások.
Igaz az a pletyka, hogy a Metallica miattad változtatta meg a frizuráját?
Igaz is meg nem is: felhívott Lars [Ulrich, dobos], amikor én még egyáltalán nem ismertem őket, és megkérdezte, hogy dolgoznék-e velük. Mondtam, hogy hát nem tudom, mit kezdhetnénk egymással, mert ilyen fekete pólós, hosszú hajú képeket láttam tőlük. Mire ő azt mondta, hogy semmi gond, a U2: Achtung Baby albuma idején láttuk, mennyire megváltozott a U2 imidzse, ezért ha változás kell, akkor változzunk! És így is lett. Azóta is együtt dolgozunk, ami vicces, mert nem gondoltam volna, hogy működni fog; Lars pedig azóta is jó barátom. Ugyanez a helyzet a Depeche Mode-dal: öt éven át folyamatosan visszautasítottak, sosem gondoltam, hogy lesz belőle valami, és most már huszonharmadik éve dolgozunk együtt. A U2-val ugyanez: amikor először láttam őket, pont egy ilyen hajón játszottak, mint ez [az A38], gondoltam, csinálok pár képet, aztán lelépek, de a hajó elindult, és végig kellett néznem a koncertet. Szóval szerintem nincsenek automatikus kapcsolódások, és ez csodás: igazából sosem tudod előre megtervezni a dolgokat.
Többször nyilatkoztad, hogy rajtad kívül senki nem tud jó képeket csinálni a Depeche Mode-ról. Mit rontanak el a többiek?
A többiek csak három fickót látnak szintetizátorokkal, rideg és modern környezetben fotózzák őket, és mindig hiányzik a lélek a képekből. Vizuálisan én adtam lelket a Depeche Mode-nak. Ők már nem egy szintipop együttes, igaz, hogy úgy indultak, de a zenéjükben most már van blues, soul, gospel és rock is. Egy csomó műfaj keveredik benne, és ezt nehéz egy fényképben visszaadni. A U2-val is ugyanez a helyzet, róluk is nagyon ritkán látok érdekes fotót. Legtöbbször úgy néznek ki, mint a Bon Jovi.
Elvállalsz munkákat jófejségből, vagy mindenkinek perkálni kell?
Változó. Amikor a U2-val dolgozom, akkor kifizetnek, mert egy sikeres együttesről van szó, de most csináltam egy borítót egy holland blues-együttesnek, aminek nem volt egy vasa sem. Szoktam olyan magazinokba is fotózni, ahol alig fizetnek, aztán meg csinálok egy kampányt a G-Starnak, amiért kapok egy csomó pénzt. Ezek kiegyenlítik egymást. De muszáj élveznem a munkámat, nem tudnék úgy élni, hogy folyton csak farmerreklámokat fotózok.
Említetted, hogy el kellett adnod a házadat, hogy megcsináld a Controlt. Azóta megtérült már ez a befektetés?
Még nem. El is kellett költöznöm Angliából, most Hollandiában élek. Meg kellett fizetnem a tanulópénzt, és így most már felkérnek filmekre. Előtte nem kaptam ajánlatokat.
Forrás:
quart.hu | Varga Ferenc | Vincze Barbara
