Peter2, az Empty World 3 munkatársa mikrofonvégre kapta Christian Eignert, a Mode “félhivatalos” dobosát, és a bandával kapcsolatos dolgokról, valamint nemrég megjelent szólólemezéről faggatta. Az interjú háromrészes, most a másodikat olvashatjátok.
Christian és a depeCHe MODE együttműködése szinte a véletlen műve. „1995-ben Londonba mentem, hogy külsős zenészként dolgozzak. Nagyon sokat dolgoztam együtt egy billentyűssel… számomra a világ legjobb billentyűsével, Dave Claytonnal… Peter Gordeno már majdnem ugyanilyen ügyes” – mondja, s közben a másik asztal felé biccent, ahol Peter és a többiek ülnek.
Hirtelen erőt vesz rajtam az irónia, és benyögöm: „...aha, szerintem sem túl rossz a fiú”. Christian vigyorog.
„Sokat dolgoztam együtt Dave Claytonnal, akit egy stúdiózás során ismertem meg. Nagyszerű fickó. Vagy egy Toy Music nevű kiadóvállalata, melyben Kerry Hopwooddal, a mostani programozóval és Q-val, a hangmérnökkel dolgoznak együtt. Minden általuk fémjelzett produkcióban részt vettem én is, s mindegyik nagyon jó kis meló volt. Egy Floods… nem, Flats nevű, eléggé furcsa figura lemeze mellett is bábáskodtak. Ez az ürge a kraftwerkes Karl Batossal együtt ír dalokat, aztán besegítettek a Paradise Lostnak is… tudod, sokféle munka van. Szóval Dave éppen a Depeche Ultra című lemezével szórakozott a stúdióban, és összefutottunk. Azt hiszem, éppen akkoriban szakítottam a barátnőmmel… a lényeg az, hogy beköltöztem Dave lakásába, ott is laktam. A Depeche-tagok megkérdezték Dave-től, nem ismer-e egy dobost, mert szívesen meghallgatnák. Erre ő: „Dehogynem, éppen nálam lakik. Ő kell nektek.” Ennyi. Összehozott bennünket, s nem is volt semmiféle meghallgatás. Az Ultra promóciós turnéján dolgoztunk először együtt. Ez azt jelenti, hogy lassan… lassan már 10 éve tart ez a munkakapcsolat. Tudom, ez hosszú idő. A dM az egyetlen banda, mellyel turnézom. Csak ezt az egyetlen dolgot élvezem az életben.”
Kétségkívül hosszú idő. Christian matekból nem valami penge, mert az a 9 év még mindig messze van a 15-től: Alan Wilder ugyanis ennyi időt töltött el a dM-ben. Megkérdem tőle, most már az együttes teljes jogú tagjának érzi-e magát?
„Őszintén szólva két turné között mindenki azt csinál, amit akar, de amikor összejövünk, akkor igazi együttes vagyunk. Ez egy élő banda. Közöttük sosem éreztem magam session-zenésznek. Soha, már az első pillanatban sem.”
„Ha felkérnének, lennél hivatalosan is a dM tagja?” – faggatom. „Egy pillanatig sem haboznék! Úgy értem… mi a különbség? Dave-vel dolgozom a stúdióban, minden este fellépésünk van… Mi változna?”
Jó a kérdés. Arról azért ne feledkezzünk meg, hogy az Exciter és a Playing the Angel közötti időszakban egyik „külsős” zenész sem tűnt bandatagnak – legalábbis a külső szemlélő számára. Gyorsan el is hessegetem magamtól ezt a gondolatot, és a Dave Gahannal közös dalszerzői munkáról kérdezem.
„Andrew Phillpottal közösen dolgozgattunk, amikor eszünkbe jutott, hogy elküldhetnénk Dave-nek az anyagot, hátha kedve támad elénekelni. Dave nagyon lelkes lett, kijelentette, hogy hármunknak közösen is kellene valamit írnunk. Így is lett. Sok közös dalt készítettünk, sokkal többet, mint ami a PTA-ra felkerült. Azt nem tudom, mi lesz a sorsa a többi számnak. Valamikor kiadjuk őket. Ahhoz túl jók, hogy a fiókban lapuljanak.”
Peter² interjúja. Empty World 3, 2005.
Forrás: © EmptyWorld3
