depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
 
depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
Hírek | Kiadványok
Hirdetés

Sounds Of The Universe - A demók…

Sounds Of The Universe - A demók…

A Sounds Of The Universe album általam legjobban várt dalai – miután hallhattam pár dalt az új albumról még a megjelenése előtt - kétséget kizáróan a demók voltak. Számomra ezek igazi kincsek. Hallgatva a korongot, elmondhatom volt mit várnom! Ez a korong 10/10-es! Pár sort írnék kedvcsinálóként, aki tényleg meglepetésre vágyik, ne olvasson tovább!

Little 15 – Szinte azonos a kiadott verzióval, csak elektronikusabb, és ugye Martin énekli. Libabőr, mestermű ebben a formában is, még ebben a formában is gyilkolná a slágerlistákat. Félelmetes energianyaláb! Csilingelő játék szinti hangzás, de félelmetesen hatásos, megállt az idő mikor először hallottam ezt a verziót.

Clean – Ha lehet valami hihetetlenül egyszerű, akkor ez az. Szinte csak ének, pár apró hang, elszórt basszus, egy kis elektronikus kórus – akiknek a SOTU bejön, a demók is biztosan tetszeni fognak. Hangszerelésileg szinte azonosak! :P De már a puszta énekben is érződik a dal potenciálja.

Sweetest Perfection – Akár a Clean, szívbemarkoló. Ez is ugyanazzal a szintivel lehetett felvéve, mint a Clean, de már nagyon jó alap volt. Mindkét esetben csak a hangszínekkel kellett játszani, s feltölteni az üres hangzást. Nem titok, hogy imádom a jól, zeneien hangszerelt dalokat. Mégis elvarázsol ez is, lehet, hogy az elfogultság szólalt meg bennem, vagy az emlékek. De ezek a dalok így is félelmetesek! A végén, mikor Martin saját magát kíséri vokállal már a demón is, libabőr a köbön! Deluxe Boxot mindenkinek!

Walking In My Shoes – Ez a dal, amiért egyedül is megvettem volna a Deluxe csomagot! Wauh, mi ez? Ez hihetetlen, nem lehet leírni – megpróbálom. Diesel Christ elektró ritmusok, prüntyögés, tompa basszus a taktusok elején és Martin szinte rappel. Finoman alákevert dobok – bárcsak így szólnának a dobok a SOTUn! A refrén falhoz vág! Martin ismét vokállal, gyönyörű. Szinte semmi köze a végső verzióhoz. Totál elektronikus, nulla zongora, hiányzik a mélység, de a melódia így is gyilkos, totál ötletes, kész, kész, kész! A refrén alatt szinti-gitár pattogás, a végén vonósokkal. Oltári, kész, kész, kész! Martin valamit nagyon tudott abban az időben!

I Feel You – Gitár, tompa lábdobbal, erős basszus. Martin szinte Daveként nyomja a refrént a többi kissé lágyabb. A hangszerelés itt is szinte semmi, de már pár az eredeti dalból ismert effekt is megjelenik, viszont egy gitár és egy dob viszi végig a prímét. Szinte látom magam előtt a stúdióban az arcokat: Uhh, gyerekek mi ez? Kihívás a javából, és megcsinálták! A kor atomrobbanása volt!

Judas – Elektronikus, lágy vonósok, pár dobbal, Martin szinte tökéletes énekhangja, akár az eredetiben. Kicsit elmosolyodtam hallva a fúvósokat, teljesen más hangulatot adott a dalnak, komolyan vidámságot visz a dalba, pláne hála egy két dobátkötésnek. Talán jobban bejön, mint az albumverzió. Mindkettő mástól szép, de mondhatjuk egyik szebb, mint a másik. A végén kis Behind The Wheel stílusú gitár pizzicato. Elragadó.

Surrender – Gitár, borongó szintivel fűszerezve, Twin Peaks cintányérok, orgona. Erre feszül rá Martin fantasztikus vokálja. Túl sok meglepetést nem tartogat, többnyire az ismert ének sávot kíséri a halk zene, végén további hangok lépnek be, ezzel koronázva, a triviálisan megragadó dallamot. Nagyon eltalált dal.

Only When I Lose Myself – Elektromos orgona, teljesen jó dobokkal, kis rezonálás, játék a térben a hangokkal. A félelmetes vonósok, hallatszik a demón, hogy volt idő a kidolgozására. Kicsit rángatózóbb az ének, mondhatjuk hipnotikusabb, az Exciter hírnöke a hangszerelés. A felépült refrént tam-tam dobok pezsdítik fel. Már most nyilvánvaló, számomra ez a demo korong lesz 2009 kedvenc albuma.

Nothing’s Impossible – Csattogó elektronika, baromi jó hangok. Ismerős torzítások, már tudjuk mi szól. Várom a vokált, és jön Dave finom baritonja. Tisztán, torzítás nélkül. El sem hiszem, hogy ez a demo. Tiszta, nem bántja a fülem az albumverzió gitárja. Lassan telik meg a hangzás. Kábító. Egy kiállásnyi gitár tompítás. Aztán pörög tovább az erős elektronika, ez igen! Egyre inkább kételkedem abban, hogy ez a demó, inkább egy kiadatlan verzió lehet. Nálam veri a végleges verziót!

Corrupt – Analóg vad is meg nem is, jó! Martin térből torzított hangja köszön vissza. Most fogom megszeretni a SOTU-t? Vagy mi van!!! Ez jó! Refrén, a gerincvelőm is felszisszen, elektronikus sweep-özön. Cut-off gyakran tekergetve, de pont megfelelően. Sodor a dal, várom újra a refrént, és jön! Kórus és lüktetés, csak nagyon halkan megy a végleges verzióból ismert gitár, az is inkább szinti. Komoly szinti szólam a végére az elmaradhatatlan tekergő sweep hangokkal. Féltem a SOTU demóktól, de ez nagyon jó!!! És nem a szuper hangszerelés fogott meg, hanem a harmónia a dal lényege, az összhatás, teli találat. Ben Hillier nagyon gyorsan mondjon le!!!

Peace – Sci-fi a javából. Martin Martinnal karöltve zümmög a fémes analóg szikrák között. Számomra az album leggyengébb pontjaként megismert dal. Martin szokatlanul határozott énekhangja, tetszik és a magas részt is jobban kezeli, mint Dave. Nálam az a rész Dave-nél már fájt, nem volt fals vagy bármi, csak olyan ideges Davetől, Martinhoz jobban illik. Egy kis dob-roppanás, aztán hömpölyög tovább a dal. Határozottan ritmikusabb és hallgathatóbb, mondjuk a végérő levágnám azt a vokál-párbajt, az nem számomra nagyon nem jön be, így egy picit tompult e demó fénye is. És akár egy leálló szív, a dal is véget ér.

Jezebel – Ismét a Twin Peaks orgona-hangzás, Martin torzított hangja járja át a teret, közben suttogva a dalcímet. Szép lassan bővül a hangzás elszórt gitár pendülésekkel, a refrén kissé zsúfolt a felvezető részhez képest. Középtájt egy az egyben a végleges verzió, zümmög tovább a dal, finoman lüktetve, egészen végig.

Come Back – Sokban nem tér el az először kikerült verziótól, picit tisztább, nem annyira zsúfolt, ahogy az a teljes SOTU-ról elmondható. Viszont a dal jellemező részei már itt véglegesek voltak. Jobban előtérbe kerültek az elektronikus hangok. Ez tetszik, mert nem fedi be az a szétkent zajos moraj, ami az album verzió szinte minden számát végigkíséri, érvényesül az ismert mondás: a kevesebb néha több.

In Chains – Ismét erősen elektronikus hangzás, Martin lágy hangjával, puritán ritmusok, csilingelő fémes ritmus szekció. Tiszta, elgondolkodtató, jól felépített refrén, basszus és elektronikus kavalkád. Martin önmagát kísérő vokáljai minden pénzt megérnek. A lassul lüktetés pedig szépen elhalkul, ahogy véget ért ez a kincset érő korong.

Light – Elindult a másik korong is, a Light kellemes ritmusai és Dave fantasztikus baritonja ragadja el az embert, de erről talán majd máskor…




Ajánlott videók
1989.08.29. Personal Jesus 1984.10.29. Blasphemous Rumours Walking in My Shoes - STAR WARS verzió Anton Corbijn izgalmas élete a XXI. században 1997 Ultra EPK - magyar felirat Wrong - Studio Session

2009.04.16. 03:41 | Faith | 5750 Olvasás | 41 Hozzászólás | Nyomtatás
 
Lapozás:  <  1 2 3
1. Hozzászóló: Inpu | Időpont: 2009.04.16. 05:43
Inpu

Talán majd holnap ilyenkor érdemes lesz reflektálni erre is ;)

 
Lapozás:  <  1 2 3
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned, ezt a belépési oldalon megteheted. Amennyiben még nem regisztráltál azt a regisztrációs oldalon tudod elvégezni.


You must be logged to post comments, You can enter on the login page. If You're not registered yet, You can do so on the registration page.
FREESTATE.hu - depeCHe MODE - Koncertek / Concerts
Kapcsolódó hírek
Kategóriák
Hirdetés
FREESTATE.hu ©