Hát igen, kinek a pap, kinek a papné. Objektív, tájékoztató jellegű összefoglalást egy lemezről elég nehéz írni. Már a többi albumnál is szúrta a szemem egy-két dolog a megjegyzés rovatban, de itt kikívánkozik belőlem: nem mindenkinek a BC-MFTM-Violator vonal jelenti a DM-ot. Lehet, hogy valakinek a SOFAD vagy éppen az Exciter a kedvence, és egészen más gondolatokat ébreszt benne ugyanaz az alkotás.
Azért itt írom le általánosnak mondható véleményemet, mert nekem a DM életműben ez a “ködös, belassult, rezignált” Ultra jelenti az etalont. Súlyos, mégis letisztult, egyszerre feszült és nyugalmas, változatos és egységes - mindemellet ízléses, hangulatos és egyedi. Igazi remekmű, amit bizonyos pillanataimban már-már felemelő élmény hallgatni.
|